Mesterek

Okulásul másnak..a baráti "referencia" nem elég, csak, ha saját magad is láttad...

Éppen tíz éves évfordulónk van. Na, nem házassági, hanem ennyi ideje lakunk jelenlegi otthonunkban.

Ahogy mondani szokták már eléggé belaktuk. Vagy inkább lelaktuk.

Igaz apránként festegetjük, kezdjük helyre pofozni, amennyire festő tehetségünkből telik.

Mert a pénztárcánkból már nemigen jutna mesterekre.

Így azután több, mint egy éve egy fél szobát halvány kékre, egy szűk közlekedő folyosót almazöldre, s a mellékhelyiségeket fehérre festettük egy ismerős, szakmáját másodállásban gyakorló festővel.

Mással csináltattuk egyrészt, mert jött a húsvét és szorított az idő, másrészt a "mesterfogásokat" ellesve felelevenítettük régi tapasztalatainkat. Hátha még jól jön egyszer.

Valamikor korábbi lakásunkat többször is mi festettük, mázoltuk. Akkor még volt bennünk szufla..

Most már csak az igény van meg a jóra, szépre, de már nem olyan könnyű realizálni ötleteinket.

Mindenesetre karácsony előtt egy újabb helyiség tapétája került a kezünk közé, s a szemétbe. Lett egy újabb, de más tónusú, festett, kék félszobánk. Mondhatom, hogy a párom semmivel sem végzett rosszabb munkát, mint korábban a festő. (Ezt ugyanis már ő csinálta.)

A többi is rá vár. A gyerekek meg besegítenek. Olyan biztosan lesz, mint tíz éve...

Sőt, ha belegondolok, hogyan újították fel akkor a mesterek gyöngyszemei ezt a lakást?!

Na, hát az kész rémálom volt, ami majd két hónapig tartott!

Amikor mostani otthonunkat megvettük a festéshez kerestünk - s nem kis időnkbe került - valami jó referenciával rendelkező festő és asztalos csapatot. Ismerős volt a főnökük. Csupa jót mondtak a munkájáról, csak azt nem tudtuk, hogy a munkásai jobban szeretik a piát - meglepő, igaz? -, a lógást, mint a festőállványt. (Épp az ellenkezőjét állították róluk.)

Tehették mindkettőt. Mi egész nap dolgoztunk. Nem tudtuk mit csinálnak, hiszen még a régi lakásunkban laktunk.

Mit csináltak? A szomszédok szerint nyolc órában bömböltették a zenét és kaparták a falat napokon át. (S dőlt beléjük a lé...)

Annyi falunk nincs is, mint amennyi időt eltöltöttek a falvakarással, ami azért is érthetetlen, mert beköltözésünk után egy évvel már a konyhában, fürdőszobában előbukkant három korábbi, eltérő színű festékréteg a felváló, hámló festék alól.

A felhasznált anyagok - amiket ők "vettek", mondván olcsóbban jutnak hozzá, mint mi - szavatossága, mint később kiderült, már évekkel előtte lejárt. Ennek az lett az eredménye, hogy a - három helyiség kivételével - fehérre festett lakás falai egy év alatt besárgultak, mint az avas vaj.

A tapétázásnál az anyag minőségi, szavatossági garanciáját már mi biztosítottuk. Mi vettük.

Csak az nem merült fel bennünk, hogy el kellene magyarázni a mestereknek az illesztéses tapétaragasztás mikéntjét..

A tapétánk mintája olyan volt, hogy oda kellett (volna) arra is figyelni. Ráadásul a két félszobába ugyanolyan tapétát szántunk.

Üsse kő - gondoltam, - úgyis kissé felhőre hasonlító, elmosódott a mintája. Aki nem tudja észre se veszi, hogy egy kicsit elcsúsztak..

Azt azonban már igen, hogy a a tapéta fél méter széles darabjait néhány milliméter távolságra egymástól ragasztották fel.

Tény:tapéta drága, mesterek kontárok, az idő telik, újabb megbízható mestert leakasztani újabb kockázat.

- Mit tudnak ezzel csinálni? - kérdeztem.

(A vérnyomás problémáim ekkor kezdtek kifejlődni.)

A mestereknek nem volt gond.

- Holnapra meg se látszik! -nyugtattak.

Másnap munka után felmentünk háztűznézőbe.

A tűz sem igen akasztott volna jobban ki, mint amit láttunk. A két félszobában a tapéták közötti hézagok plafontól földig mészporral kezelve! Ráadásul még a tapétán is óriási fehér mészpor csíkok.

Főnökük valahogy mindig máshol, mi egyre jobban a plafonon, az idegösszeomlás határán voltunk.

- Semmi vész - mondták.

- Összhatásában, messziről nézve nem is látszik annyira - vigasztaltak.

- De jó ember! Az egész szoba hossza nincs akkora, hogy a muslicát ne vegyem észre a falon!

Mivel még egy réteg tapétára nem futotta, már csak azon imádkoztunk, hogy az utolsó kis szoba legyen elfogadható.

(Bár jártunk volna templomba!)

A mázolást leszámítva ez lett csak igazi mestermű!

Nem tudom a mai napig sem, hogy a létrájuk egyik ága volt rövidebb, vagy - erre már nem figyeltünk - valami rejtett kancsalságban szenvedtek, de az biztos, hogy a tapétadarabokat a függőlegestől kb tíz fokkal Ék-DNy irányban "rögzítették".

Itt már, ha fértem volna pár méterrel arrább menni, akkor is kikiabált volna, hogy rossz irányba mutat a tájoló, akarom mondani a tapéta mintázata.

Mese nincs! Újabb adag tapétát vettünk.

Mesterek másnap ígérgettek, harmadnapra produkáltak a tapétával imitt-amott függőleges csíkokat, amott-imitt pedig még ferdébbeket, mint korábban.

Telefon főnöknek, főnök másnap fejet csóvál, s elvállalja felár nélkül. Majd ő megcsinálja!

Nekünk "csak" a tapétát kellett harmadjára is megvenni...

Megcsinálta.

Még átmázolt néhány ajtót, beépített-szekrényt is, amik ugyan szerinte ragyogtak a zománctól, csak az én szemem volt valamiféle homályban..

Csak a vak nem látta, hogy az olajfestékre - a majd két hetes mázolgatás alatt - egy gramm zománc sem került.

Ezeket az utómunkálatokat - miután jeleztük a "főnökúrnak", hogy összebarmolták a munkásai a lakást, némi unszolásra - velünk "egyetértésben" végezte el. Az ismeretségre, a jó hírére tekintettel.

Igaz, tíz ajtó, tizenkét beépített-szekrényajtó, és öt helyiség ablakairól volt szó.

Na meg egy vagyonról, ellenszolgáltatásként.

2009. augusztus 19., szerda

Bejegyezte: Zsefy Zsanett