Folytatása itt:
Már megint egy kis versike - némi öniróniával fűszerezve.
Fürdőkádban ülök.
Csönd csahol körül.
Pipaszár lábaimat nézem:
hízókúrára kéne menned
Te kölök!
De erre nincs gondom,
mert fejem fő, hogy nincs gombom
a blúzra,
mit szalagavatómra
Jóanyám vett, s nevetett,
mert úgy áll rajtam,
mint elefánton a nadrág,
ha ráadják.
Na és a kantár! Anélkül szoknyám
percenként elhagynám,
ha nem fognám
becses kezemmel.
Fő hát a fejem,
s a talpam bizsereg
a forró víztől.
Fejemen rock-and rollt dobol
a zuhanyzóból
hulló vízcsepp,
s már csupa seb
a szívem,
mert Te gyerek
- kinél szemtelenebb
csak én vagyok -
ma jól becsaptál,
- pofont adtál -
mikor mellettem elmentél,
és nem köszöntél!
Hú!Te, ha tudnád
hogy viszketett akkor
jobbos tenyerem!
De már nem érhettelek utol,
így hagytalak futni,
elcsavarogni,
s most ismét egyedül vagyok.
Vagyok magányban,
egy fürdőkádban,
s a mosógépben rádió nyafog.
Míg a plafon ontja a vakolatot,
alattam, a lenti lakban
üvölt egy úr,
mert már megint csöpög
és zokog
az az átkozott plafon,
s leszakadt a csillár.
Mi is váljunk el hát
immár!..
Bejegyezte: Zsefy Zsanett