Közzététel dátuma: Jun 03, 2017 1:49:19 PM
– útvonaldal –
Ez itt a Németvölgyi út, ahol lakok.
A fák, a járdaszél, a szél, az ablakok,
a ténfergő ború, a fázós munkakedv,
a bikkmakk, jó reggelt, skacok, mi van ma, kedd?
Az a kacér kislány a villamoskocsi,
megfuttat, és becsukja ajtaját, bocsi,
áramszedője integet, piros szevasz,
csörömpölése, mint a kapkodó tavasz.
Vacogva áll az ember, mint a berkenye,
majd csak jön egy következő, mi felvegye,
amíg várat magára, búbig ér a bú,
de hogyha jő, hahó, irány a Déli pu.
Aztán tovább, tovább, az ember méla matróz,
ki lent, a föld alatt elálmodozva metróz,
s míg fent suhannak el Astoria, Blaha,
a karmosabb öcsök nem érik itt (ha-ha).
Nyakunkon már a cél. Ez itt a Keleti.
Hosszú kését a gíroszos fenegeti.
Metsző hideg futos a várók oldalán.
Kevés a perc, de még beérhetünk talán.
* * *
Remények vaksisága nem soká vigasztalt.
Ó, én bolond utas! Tudhattam volna, hogy
kilencszer virágzik tearózsát az aszfalt,
mire a hetes busz egyszer beandalog.
A költő is ilyen, e lomha lény tesója,
kinek határidő a dal, dugó a lét,
kiből büdös felhőként pöffen ki a sóhaj,
és soha nem ér oda sehová. De kék.