06. számok

A napló szerint Szabival kellett volna hetes legyek, de Szabi még májusban beleesett egy árokba az építkezésen, és olyan rosszul törött el a bokája, hogy háromszor is meg kellett operálni*, úgyhogy kórházba került, és mindennap más kellett neki bevigye a leckét, és ezért Izával lettünk hetesek, mert Szabi után ő következett a névsorban.

Azelőtt egyszer se beszéltem Izával, csak negyedikes korunkban került a mi osztályunkba, és egyből ő lett a legjobb tanuló, de játszani sose lehetett vele, úgyhogy senki se szerette, még barátnője se nagyon volt, főleg azért, mert a tanárok mindig azt mondták, hogy róla vegyünk példát, hogy árva létére milyen szorgalmas, mindig ő nyeri a tanulmányi versenyeket, mert amikor még kicsi volt, a szülei meghaltak egy autóbalesetben, és a nagybátyja nevelte, akiről az egész városban mindenki tudta, hogy egy vadállat, a tűzoltóságról is azért tették ki, mert mérgében egyszer félig agyonvert valakit, de Izát hiába kérdeztük, sose mesélt semmit a mostohaszüleiről, vagy a kínzásokról, amiket a mostohaapja csinált vele, pedig a lányok mondták, hogy mindig tele volt a háta kék foltokkal meg véraláfutásokkal, de Iza soha semmit se mondott erről, úgyhogy mostanában nem is nagyon kérdeztük, és én eléggé búsultam, hogy vele kell heteskedjek, mert Szabival fogózni szoktunk, meg krétával dobálózni, de tudtam, hogy Izával még annak is örülhetek, ha nem mondja meg az osztályfőnöknek, hogy nem takarítok.

A heteseknek minden óra elején ki kell állni előre, a katedra elé, és úgy kell várni a tanárt, hogy jelentést tegyenek, hogy ki hiányzik, és mikor második órára becsengettek, és mi ott álltunk, és vártuk, hogy bejöjjön a matektanár, egyszer csak valami édes szagot éreztem, olyan volt, mint valami virágszag, de nem egészen, és először nem is tudtam, hogy mi az, de aztán Izára néztem, és Iza épp megigazította a szoknyáját, és ahogy a kilazult fehér pionír inget begyűrte az öv alá, egy csíkban pont látszott a dereka, és akkor én mintha egy kék foltot láttam volna, de lehet, hogy csak azt, ahol megszorította a harisnya gumija, és közben még mindig éreztem a szagot, és akkor az jutott eszembe, hogy az biztos a nagylányszag lehet, mert Feri mesélte, hogy a lányok ilyenkor hatodikban szoktak megnőni, nagyobb lesz a mellük és megváltozik a szaguk, azért, mert nagylányok lesznek, és Izának tényleg elég nagy volt már a melle, majdnem akkora, mint egy kisebb őszibarack, és akkor arra gondoltam, hogy Iza nagylány lett, és én annak a szagát éreztem, a nagylányságnak, és pont mikor erre rájöttem, akkor jött be Klidész bá, a matektanár, és az osztály felállt, és Klidész bá odament a katedrához, és tiszta erejéből lecsapta a naplót, ahogy szokta, és aztán ránk nézett, és várta a jelentést, és persze nekem kellett volna jelenteni, de valahogy semmi se jutott eszembe, csak álltam ott, mint aki meg van némulva, de akkor Iza szerencsére előrelépett, és szalutált, és ahogy kell, úgy mondta, hogy tanár elvtársnak jelentem, az osztály létszáma, és így tovább, de én valahogy oda se figyeltem, hanem Iza nyakát néztem onnan hátulról, hosszú, kibontott fekete haja volt, csak a hajpánt fogta össze, és azelőtt még azt se vettem észre sose, hogy fülbevalója van, de most láttam, hogy egy kicsi kék kő van betéve a fülcimpájába, és akkor Iza elmondta a hiányzókat, és befejezte a jelentést, és Klidész bá elfogadta, és mondta, hogy leülhetünk.

Ahogy mentünk a helyünkre, megint megéreztem azt a nagylányszagot, de most már nem olyan erősen, és mikor leültem és kinyitottam a füzetemet, egy kicsit még mindig éreztem, és akkor megint Izára gondoltam, oda is néztem előre, ahol ült, az éltanulók padjában, és az jutott eszembe, hogy mióta apát elvitték, igazából én is félárva vagyok, és akkor egyszerre az jutott eszembe, hogy vajon Iza hogy nézhet ki ruha nélkül, hogy tényleg vannak-e rajta véraláfutások, és hogy milyen a combja, mert Feri a múltkor azt mondta, hogy a pucér lányok nagyon érdekesek, de én mondtam, hogy nem, mert én pont úgy láttam, hogy mind egyformák, és akkor Feri kiröhögött, és mondta, hogy én nem tudok semmit, és hülye vagyok, és látszik, hogy nem volt még szeretőm, de ő már háromszor is látott pucér lányokat, és hogy az egyik unokatestvére hagyta, hogy jól megnézze neki a lába közét, és annak az unokatestvérének már egész szőrös volt ott lent, és még mindig Izát néztem, azt, ahogy egy kicsit oldalt tartja a fejét, amikor ír, de nem tudtam elképzelni a lába közét, hogy mi lehet neki a bugyija alatt, pedig mikor Ferivel beszélgettünk, azt is kérdezte, hogy én láttam-e már pinát, és én meg mondtam, hogy persze, hogy láttam, hogyne láttam volna, pedig igazából nem is láttam egyáltalán, csak azt a szemléltető ábrát, ami benne volt a hetedikesek embertankönyvében, amit pénzért szoktak mutogatni nekünk, kisebbeknek, és mikor Feri kérdezte, hogy kiét, akkor azt mondtam neki, hogy egyszer nyolcéves koromban elmentünk apával az uszodába, és akkor én észrevettem, hogy az öltözőkabin fala alatt át lehet mászni a női részbe, egy rendes felnőtt férfi nem fért volna át, de én még pont átfértem, és akkor elbújtam egy függöny mögé a női tusolóba, és ott legalább ötven nőt meglestem, és aztán, mikor visszamásztam, majdnem elkaptak, de szerencsére be voltam jól szappanozva, és így pont kicsúsztam a kezükből, és akkor Feri kérdezte, hogy szőke nőket meg vörös hajúakat láttam-e, és én meg mondtam, hogy igen hát, és akkor kérdezte, hogy azoknak a pinaszőre is olyan szí- nű-e, mint a hajuk, és én mondtam, hogy persze, pont olyan, de Feri ezt nem hitte el.

És amíg ezen gondolkoztam, végig Izát néztem, és közben Klidész bá elkezdett magyarázni valamit, valami példát, fel is rajzolt a táblára egy háromszöget, egy ilyen egyenlőszárú háromszöget, azt akarta bebizonyítani, hogy a szögfelező az oldalakat is egyenlő részekre osztja, na és akkor arról az egyenlőszárú háromszögről nekem megint csak a pina jutott eszembe, mert tudtam, hogy a pina az háromszög alakú, és hogy pont úgy kell pinát rajzolni, mint amikor egyenlő szárú háromszöget rajzol az ember, és akkor óvatosan megfordítottam a füzetemet, mert a háromszög rossz irányba nézett, és így, hogy megfordítottam, pont kifért fölé két félkör, azokat csöcsnek rajzoltam, mert Feri mondta, hogy aki pinát tud rajzolni, az már egész pucér nőt is tud, és akkor én is megpróbáltam megrajzolni a test oldalsó vonalait, ahogy a derék ott középen elvékonyodik, de a rajz nem nagyon jól sikerült, mert egyáltalán nem lett szép, na, akkor elkezdtem besatírozni egy kicsit a háromszöget, és közben még mindig Izát néztem, ahogy másolja le a tábláról, amit Klidész bá felírt, a padsor közepéről, ahol ültem, egyáltalán nem látszott a melle, csak a háta, meg a karja, meg oldalról az arca, és ahogy néztem, egyszer majdnem hátrafordult, biztos megérezte, hogy nézem, és akkor azt hittem, hogy hátra fog fordulni, és rám fog nézni, és akkor éreztem, hogy elvörösödök, és gyorsan félrefordítottam a fejem, és észrevettem, hogy hátulról jön Klidész bá, mert az volt a szokása, hogy hátulról felsapkázza azokat, akiken látta, hogy nem figyelnek, úgyhogy gyorsan ellapoztam a rajzomról, és elkezdtem lemásolni az utolsó sort a tábláról, úgy, mintha új lapot kezdtem volna, és mikor Klidész bá odaért, épp csak meglegyintette a tarkómat, nem volt igazi ütés, úgyhogy már azt hittem, hogy ennyivel megúsztam, mert Klidész bá már elment a padom mellett, de akkor Klidész bá hátranyúlt, úgy fogta meg a fülemet, hogy oda se nézett, és olyan erősen megrántotta, hogy úgy éreztem, majdnem leszakad, és fel is kiáltottam a fájdalomtól, és közben hallottam, hogy Klidész bá a foga között hátraszisszent, hogy vigyem a füzetemet, úgyhogy vittem, ő meg a fülemnél fogva húzott egyenesen a katedra felé, és közben mondta, lehet, hogy én nem vettem észre, hogy ez nem rajzóra, hanem matekóra, de majd ő észrevéteti velem, ne féljek, és kikapta a kezemből a füzetet, és kinyitotta, és az osztály felé mutatta a rajzomat, úgy, hogy mindenki lássa, és közben mondta, hogy szégyelljem magam, és ahogy elment a katedra mellett, rántott egyet a fülemen, úgyhogy majdnem nekiestem a katedrának, és akkor hallottam, hogy a többiek röhögnek rajtam, és Klidész bá még mindig nem engedte el a fülemet, hanem odavitt egyenesen a szemetes vederhez, és akkor elengedett, és felrúgta a vedret, a sok papír, almacsutka és ceruzahegyezék mind kiömlött a padlóra, és akkor már tudtam, hogy mi lesz a büntetésem, de aztán Klidész bá is mondta, hogy mostantól óra végéig oszlopos szent vagyok, és a kettő hatványai, és ez azt jelentette, hogy fel kellett állnom a felfordított szemetes vederre, és óra végéig úgy kellett állnom felfele nyújtott kézzel, fél lábon, és közben fejben kellett számolnom, úgy, hogy a kettőt megduplázom, és az eredményt megint megduplázom, és az eredményt megint, és megint, és megint, és óra végére legalább egy tízjegyű számot kellett kapjak, mert ha nem, akkor Klidész bá automatikusan bevág nekem annyi bukó jegyet, ahányra leszek a tíz számjegytől, és ez nagyon nehéz volt, nem is sikerült soha senkinek megcsinálni, mert négyezer kilencvenhatig még mindenkinek egész jól ment, de utána már nem volt könnyű fejben tartani a számokat.

Ahogy felálltam a vederre, és felnyújtottam a két karomat a fejem fölé, széttárt ujjakkal, ahogy kell, mert Klidész bá mindig azt mondta, hogy az oszlopos szentnek úgy kell tartani a kezét, hogy ha akarnak, akkor belefészkelhessenek a madarak, megláttam, hogy Iza engem néz, mert a veder pont ott volt az éltanulók padja előtt, és közben Klidész bá nekitámaszkodott a katedrának, és tovább magyarázta, hogy mikor nevezzük hasonlónak a háromszögeket, és hogy a hasonlóság az nem azonosság, én meg próbáltam számolni, meg is szoroztam kettővel a négyezer kilencvenhatot, de közben végig Izát néztem, vastag barna harisnyája volt és fekete, pán- tos cipője, és ahogy néztem, úgy éreztem, mintha melegem lett volna, még a hátam is viszketni kezdett, meg az iskolás- ingem is szorította a nyakamat, pedig egyáltalán nem volt megszorítva rajta a piros nyakkendő, próbáltam megszorozni kettővel a harminc kétezer hétszáhatvannyolcat, Iza nagyon szépen írt, láttam, hogy milyen szép szabályosak a betűi, egyedül ült ott, az éltanulók padjában, és akkor láttam, hogy betelt neki a lap, és amikor fordított, a másik oldalon még nem volt meghúzva a margó, úgyhogy elővette szépen a vonalzót, és rátette a lapra, úgy, ahogy kell, négy kockára a szélétől, és mielőtt meghúzta volna a margót, felnézett, egyenesen rám, és ahogy rám mosolygott, elrontottam a számolást, nem tudtam, hogy kétszázhatvankétezer-mennyi, és éreztem, hogy elvörösödök, és akkor, ahogy Iza húzta a margót, félrecsúszott a vonalzó, de úgy, hogy a ceruza hegye egészen lement a lapról, és akkor láttam, hogy Iza is elpirult, és lehajtotta a fejét, és ahogy ott álltam feltartott kézzel a vedren, egyszer csak az jutott eszembe, lehet, hogy szerelmes vagyok, és akkor majdnem leestem a vederről, és gyorsan visszamentem hatvanöt ezerötszázharminchatra, és próbáltam megint onnan kezdeni, de a karom is fájt, nehéz volt már tartani, és nem tudtam, hogy mennyi idő lehet még hátra az órából, próbáltam nem Izára nézni, hanem inkább a többiekre, úgy, hogy közben a szorzáson is tudjak gondolkozni, de valahogy megint csak Izára néztem, és szerettem volna tudni, hogy tényleg szerelmes vagyok-e, mert azelőtt még egyszer se voltam igazából szerelmes, és Iza előrenyújtotta az egyik lábát, és akkor én láttam, hogy a kék iskolásszoknya egy kicsit felcsúszott, és kilátszott Izának a térde, meg még egy tenyérnyi a combjából is, és akkor megint az jutott eszembe, amit Feri mesélt a pinákról, az, hogy egyszer látott egy néger nőt pucéron, és annak tiszta fehér volt a pinaszőre, olyan, mint amikor meg van őszülve az ember, mondjuk, ezt nem hittem el, na és akkor Iza megint rám nézett, most nem mosolygott, csak úgy egyszerűen felnézett, és én ettől elszégyelltem magam, hogy milyen dolgokon gondolkozok, és próbáltam inkább számolni, de akkor már tényleg kezdett fájni a karom meg a vállam, meg éhes is lettem, eszembe jutott az uzsonnám, a baracklekváros kenyér, Klidész bá meg csak magyarázott tovább a háromszögekről, és én megint elrontottam a szorzást, az utolsó szám, amire még biztosan emlékeztem, a százharmincegyezer-hetvenkettő volt, nagyon szerettem volna már leengedni a karom, láttam, hogy a fiúk már eléggé mozgolódnak, abból tudtam, hogy most már nemsokára ki fognak csengetni, tudtam, hogy már nem kell sokáig tartani, azt már azért is kibírom, úgy, mint Filimon Szürbú, aki az egész sztrájk alatt végig a szirénát húzta, és a végén, mikor az imperialisták sortüze eltalálta, még utolsó erejével felkötötte magát a zsebkendőjével a szirénára, hogy még élettelen testével is tovább buzdíthassa szeretett elvtársait a sztrájkra, de nálam sajnos nem volt zsebkendő, meg felkötni se lett volna mire a csuklómat, úgyhogy tartottam tovább, és próbáltam számolni, de az már egyáltalán nem ment, és akkor Klidész bá egyszer csak rám nézett, és mondta, hogy most már mindjárt kicsengetnek, úgyhogy ideje megnézni, hogy mit eredményezett a házi szentünknél az isteni sugallat, mert azt látja, hogy a gólyák nem fészkeltek be a kezembe, de attól még bent a fejemben történhettek csodák, és ne nézzek olyan bambán, mert kirúgja alólam a vedret, hanem mondjam szépen a számot, ameddig eljutottam, de nekem akkor már úgy fájt a karom, hogy még a hatvanöt ezervalamennyinek a végére se emlékeztem, úgyhogy nem is mondtam semmit, de akkor a szemem sarkából láttam, hogy Iza megint rám néz, és láttam, hogy hangtalanul súg valamit, le is tudtam olvasni a szájáról, hogy mit súg, egymilliárd-hetvenhárommillió-hétszáznegyvenegyezer-nyolcázhuszonnégy, de attól, hogy nekem súgott, úgy elvörösödtem, hogy nem tudtam kimondani, pedig tényleg az egészet leolvastam Iza szájáról, de csak álltam ott feltartott karokkal a felfordított veder tetején, és éreztem, hogy tiszta forró az arcomon mindenhol a bőr, és semmit se szóltam, és akkor Klidész bá mondta, hogy így is jó, ő adott nekem egy lehetőséget, de ha nem, hát nem, és ahogy ezt mondta, rám mosolygott, és kirúgta alólam a vedret, és akkor kicsengettek.

Elég nagyot estem, oldalt és hátrafele, főleg a seggem ütöttem meg és a könyökömet, és tiszta szemét lett az iskolásruhám, és ott a földön a csengőszó is sokkal hangosabban hallatszott. Klidész bá rám nézett, mondta, hogy szép kis hetes vagyok, aztán a hóna alá csapta a naplót és kiment az osztályból, de előtte még azt is mondta, hogy úgy készüljek, hogy következő órán felelek, de engem ez akkor nem érdekelt, mert láttam, hogy Iza megint engem néz, és mosolyog.

Nagyszünet volt, úgyhogy mindenki elég gyorsan kiment az osztályból, Feri odajött, és mondta, hogy ha akarom, akkor bent marad és pénzezhetünk, de mondtam, hogy nincs pénzem, és ő mondta, hogy nem baj, mert ha akarom, egy- huszonötért eladhatom neki az uzsonnámat, és akkor abból a pénzből játszhatunk, de mondtam, hogy nem adom, mert éhes vagyok, úgyhogy ő is elment, és akkor már csak mi maradtunk ott az osztályban Izával. Iza kinyitotta az ablakokat, közben én a helyére raktam a szemetes vedret, de még mindig tiszta ceruzahegyezék volt a nadrágom, próbáltam leporolni, Iza akkor odajött, és mondta, hogy vigyázzak, mert még hátul is sok van rajtam, és forduljak meg, és akkor elkezdte ő is porolgatni a hátamat, és ettől én éreztem, hogy megint elpirulok, és mondtam, hogy jól van az úgy, hagyjon, és arrébb mentem, de még az iskoláskabátomon keresztül is éreztem, hogy milyen meleg a keze, és azt gondoltam, hogy hiába vagyok szerelmes, mert úgyse merném kézen fogni se, akkor mondtam neki, hogy köszönöm, hogy súgott nekem, de ő úgy nézett rám, mint aki nem érti, hogy mit beszélek, és mondta, hogy ő aztán nem, mert ő sose szokott súgni, de én mondtam, hogy én pedig láttam, hogy megsúgta nekem az egymilliárd-hetvenhárom-millió-hétszáznegyvenegyezer-nyolcszázhuszonnégyet, Iza arra megint csak megrázta a fejét, és mondta, hogy nem igaz, én meg mondtam, hogy de, és ő megint mondta, hogy nem, aztán elfordult, és odament a fogashoz a seprűért meg a lapátért, és ahogy elfordult, láttam, hogy az egyik füle elvörösödik, és akkor mondtam, hogy még ne takarítsunk, hanem először együnk, de Iza erre azt mondta, hogy ő nem éhes, és én egyek, ha akarok, úgyhogy a helyemre mentem és elővettem a baracklekváros kenyeremet, és kicsomagoltam a szalvétából, de mielőtt beleharaptam volna, eszembe jutott, hogy tényleg, sose láttam Izát uzsonnázni, és akkor arra gondoltam, hogy biztos éhezteti a mostohaapja, és a kenyeremre néztem, elég nagy volt, úgyhogy a felét neki adhatnám. Iza közben elkezdte összeseperni a tábla elől a szétszóródott szemetet, én meg felálltam és odamentem a katedrához, és meg akartam kérdezni, hogy szereti-e a barackízes kenyeret. Iza leguggolt, úgy szedte fel a kis seprűvel a lapátra a szemetet, és egész felcsúszott a térdére a szoknyája, egy pillanatra mintha még a bugyiját is láttam volna, és akkor éreztem, hogy kiszárad a szám, és azt gondoltam, hogy lehet, hogy az egész kenyeret neki kéne adjam, aztán mindjárt eszembe jutott, hogy ez hülyeség, de mégis léptem egyet Iza felé, és oda is nyújtottam a kenyeret, közben mondtam, hogy baracklekváros, de Iza csak annyit mondott, hogy vigyázzak, mert fél lábbal véletlenül pont beleléptem az egyik kis szemétkupacba, amit összesepert, én meg csak álltam ott, mert még mindig nem tudtam eldönteni, hogy tényleg láttam-e Iza bugyiját, vagy sem, és Iza előrehajolt, úgy próbálta elhúzni a lábam elől a szemétkupacot, mielőtt még teljesen szétjárom, és közben megint mondta, hogy vigyázzak, és ahogy kinyúlt a seprűvel, egyszerre megint megéreztem azt a nagylányszagot, és akkor tudtam, hogy meg kéne mondjam neki, hogy tetszik nekem, nem, nem is, hanem azt, hogy szeretem, és megint éreztem, hogy elvörösödök, és nem mondtam semmit, és akkor, ahogy Iza maga felé húzta a seprűt, az egyik cipője megcsúszott, és majdnem elesett, és ahogy egyensúlyozni próbált, a felsőteste hátrahajlott, és a két térde felemelkedett, és egészen felcsúszott a szoknyája, és akkor én tényleg beláttam a lába közé, és belül az egyik combján végig fel volt futva a harisnyája, és tisztán láttam, hogy a bőrén cikcakkban hosszúkás, kék véraláfutások vannak, meg a bugyiját is megláttam a harisnyán keresztül, fehér trapéz alakú folt volt a két lába között, és akkor hallottam, hogy azt mondja nekem, hogy te disznó, és akkor tudtam, hogy látja, hogy mit nézek, és abból is tudtam, hogy megpróbálta összezárni a lábát, de a mozdulattól tényleg elvesztette az egyensúlyát, és hátraesett, én meg előreléptem, mert el akartam kapni, de ahogy Iza hadonászott, pont kiverte a kezemből a lekváros kenyeret, és az egyik lábával a bokámba rúgott, úgyhogy éreztem, hogy rá fogok esni, és esés közben még mindig csak a bugyiját láttam magam előtt, és ahogy előrenyújtott kézzel Izára estem, éreztem, hogy a kezem elindul, és aztán már csak a bugyiját éreztem, ott, a tenyerem alatt, és a pináját, azt, hogy milyen puha, és milyen forró, és akkor Iza nagyon-nagyon hangosan elvisította magát, belevisított egyenesen a fülembe, és nekem megtelt a testem azzal az éles visítással, és mindennél erősebben éreztem megint azt a nagylányszagot, és láttam, hogy az ízes kenyerem két szeletre esett, és az ízes felével lefele ott van a porban, de nem érdekelt, mert még mindig az Iza pináját fogtam, és tudtam, hogy többet nem is fogom elengedni soha.