(A kötetbeli szövegváltozat)
– A megállóhoz megyünk? – kérdezte a lány.
Volt egy titkos helyük, az elhagyatott buszmegálló. Régen arrafelé járt a távolsági, de mióta bezárt a tejüzem, a busz nem kerülte meg a dombot, mert nem volt elég utas. Lakni azon a részen nem lakott senki. Azóta oda egy lakóparkot építettek, a két kamaszt pedig már föl se ismernénk, ha elénk sodorná őket valamelyik fejezet. Az elbeszélő bizonyosan nem, hisz mindez olyan, de olyan régen történt, amikor a jövő feketefenyője még csak magonc volt.
Akkoriban a megálló mögött zabföld húzódott, előtte fekete, melegtől vibráló betonút. Mindig ide jöttek le, rajzolgattak a rücskös betonfalra, beálltak a sarokba csókolózni, amíg a múltkor oda nem szart valaki. A kutya közben kint rohangált a vetésben, kergette a nyulakat vagy csak köröket írt le, megrészegülten a lebegő szagoktól.
Volt ezen kívül egy másik titkos helyük is, egy saját fájuk. Lent, a lejtős szántóföld túlsó oldalán feküdt. Évek óta kidőlhetett, de mivel a munkagépek el tudtak haladni mellette a földúton, senki nem szállította el. Ide sétáltak el délutánonként, ha volt idejük. Leültek egymással szemben lovagló ülésben a kidőlt törzsre, és körömmel bontogatták. Jó munka volt, nagy darabokat le lehetett feszegetni a korhadt felső rétegekből. A fiú a lány fehér combját bámulta, ahogy rezgett a szoknya alatt hajladozás közben. A fatörzs szálas, leváló darabjai alatt mindenféle bogarak nyüzsögtek. A kéregbe nyomtatott áramköröket rágott a szú.
– Nem, mutatok egy jó helyet! – mondta érkezéskor a fiú.
A kutya már türelmetlen volt. Hatalmasakat szökellt és ugatott, alig lehetett rátenni a nyakörvet. Pedig meg kellett kötni legalább a műútig, mert ott mindig van valami forgalom. De most nem kanyarodtak le a kis mellékútra, ami a kidőlt fához vezetett, és nem is indultak el fölfelé, a régi buszmegálló irányába. Caplattak tovább a műút mentén, a kutya meg idegesen, szaglászva húzott. A lány végül megelégelte, és szabadon engedte.
Egy zöld kerítés előtt érték utol, két mellső lábát a sikítozó gyerek vállára tette és nyalta az arcát. A kisfiú hisztérikusan kiabált, és még akkor se hagyta abba, amikor a lány újra megkötötte és jól összeszidta a kutyát. Az anyja ölbe kapta a kövér kisgyereket, és csitítgatta, hogy nincs semmi baj, de az csak csuklott tovább.
– Jól van, Misike – mondta a nő, és gyűlölködve pillantott utánuk.
– Csóré kiscsávó, hogy megijedt. Pedig a Boby nem bánt senkit. Elárulnád végre, hova megyünk?
Véget ért a járda, ki kellett húzódniuk az aszfaltra. Júliusi meleg volt, a papucs időnként beleragadt a kátrányba. Az út szélét felverte a gyom, nem járt erre senki gyalog. A fiú titokzatosan mosolygott és gyalogolt tovább. Már vagy húsz perce mentek így, amikor a lány dacosan megtorpant:
– Ne már. A Boby is totál behülyül. Ha nem mondod meg, hova megyünk, én visszafordulok!
– Nyugi, mindjárt ott leszünk.
Az út balra kanyarodott, aztán elágazott, és a lankán egy füves, hatalmas rétre vezetett.
A rét két oldalán erdősáv húzódott, az egyik inkább csak kis liget, a másik komolyabb, telepített fenyves, ahol a jövő sötéten zúgó feketefenyői nőttek.
– Te normális vagy? Ezért jöttünk idáig?!
Battyogtak a rét felé, a lány durcásan le-lemaradozott és kavicsokat rázott ki a papucsából. Itt már nyugodtan el lehetett engedni a kutyát, úgyhogy le is csatolta a pórázt. Boby nekiiramodott, aztán visszafutott, várta, hogy eldobjanak neki egy ágat. A fiú talált egy erős botot, jó messze elhajította. Ahogy beérték a kutyát, a lány meglepődve körbenézett:
– Ez meg mi a szar?
Körben, ameddig el lehetett látni, ember nagyságú szögletes mélyedések voltak szabályos sorokban a földbe vájva.
– Hogyhogy mi? – vigyorgott a fiú. Ez egy temető volt. Csak elkezdték parcellázni a területet, és ki kellett ásni az összes hullát, mert a hozzátartozók tiltakoztak. Te, hogy itt két hete milyen bűz volt! Elképzelni nem tudod.
– Ne már! – kapta a lány a szája elé a kezét. – Elhányom magam!
– Bevetted? – ölelte meg a fiú. – Ez egy lőtér. El is jöttünk a tábla mellett, hogy tilos bejönni. Csak nem figyeltél.
– Lőtér? – csodálkozott el a lány, és hagyta magát megölelni. – És kik lőnek?
– Katonák. Amikor gyakorlat van. De most nincs. Most mi fogunk itt gyakorlatozni – mondta, és elindult a keze a lány pólója alá.
Közben a kutya visszajött és bökdösni kezdte őket, hogy dobják el neki a botot. Eldobták, visszahozta. Elindult a fenyves felé, aztán hamarosan újra megjelent egy sokkal vastagabb ággal. A lány lehajolt, hogy fölvegye.
– A francba, tiszta gyanta lett a kezem! Boby, húzzál már el, jó?
A kutya, mintha megértette volna a feddést, letette az odáig elvonszolt ágat és elszaladt. A fiú megint elkezdte fogdosni a lány mellét:
– Te, nem mászunk le az egyik gödörbe?
– És ha nem bírunk kijönni? – évődött a lány.
– Akkor ott maradunk lent, mint egy közös sírban – nevetett a fiú, és már mászott is. A lány utána ugrott, lent voltak.
– Itt csak úgy férünk el, ha rám fekszel – mondta a fiú.
Csókolózni kezdtek. A srác először a pólót húzta le a lányról, aztán lassan benyúlt a sárga szoknya alá.
– Ne izélj, tiszta izzadt vagyok!
– Az a jó – suttogta a fiú, és már le is tolta a bugyit. A lány széttárta tömör, fehér combjait. A gödör szélén közben újra megjelent a kutya. Lihegve bámult lefelé és vad ugatásba fogott, mintha ki akarná menteni őket. A lány dühösen rákiabált:
– Boby, húzzál már innen a francba! Nem érted, rossz kutya? Húzzál a francba!
A kutya eltűnt, a lány kicsit összébb húzta a lábát és zavartan félrenézett.
– Kurvára szúr valami itt a seggem alatt.
Megemelkedett, a fiú elegyengette a pólóját a földön, aztán magához húzta a lányt. Ismét széthajtotta a combjait, aztán elővett egy óvszert, és feltépte a fogával.
– Ne, még ne, lécci! Ezt ne. Csak úgy, ahogy szoktuk.
– De én most szeretném.
– Félek, hogy fájni fog – tiltakozott a lány, de közben azért hagyta, hogy a fiú a lába közé furakodjon. Ahogy fészkelődtek, hirtelen újra megjelent a kutya, csaholva rájuk csöpögtetett egy kis nyálat.
– Boby, rossz kutya! Szaladj, keresd! Hol a nyuszi? Hova szaladt a nyuszi?
A hegyes fülű fej eltűnt, a fiú megkereste az előbbi pozíciót. Ügyetlenül, hirtelen hatolt bele a lányba és rögtön el is élvezett. Feküdtek a gödörben sokáig, végül a lány szólalt meg:
– Asszem, összevéreztem a pólódat.
A fiú nem válaszolt, úgyhogy mondott még valamit:
– Figyelj…! Fogsz mindig szeretni? Mint most?
A fiú erre se felelt, feküdt némán, és a lány haját simogatta, kicsi sárga földmorzsákat szedett ki belőle. A gödör oldaláról is pergett rájuk az agyagos homok, mindenük tele volt vele. Fönt haladtak a nagy gomolyfelhők, terelte őket a szél egy irányba. Az egyik eltakarta a napot, és mintha sodorta volna magával, a nyomában szürkeség ömlött szét az égbolton. Már vagy fél órája feküdtek így és hallgatták a közeli fenyves zúgását, amikor váratlanul lövés dördült. Aztán még egy.
A lány feltápászkodott, fülelt.
– Nem lesz baj, hogy itt vagyunk?
– Á, szoktak ide járni mások is.
A lány éppen a bugyiját sodorta fel a combjain, riadtan fordult hátra és a fiúra nézett:
– Hoztál ide mást is?
– Én? Hülye vagy?
A fiú kimászott a gödörből és körbenézett, de nem látott senkit. Kinyújtotta a kezét, felhúzta a lányt és leporolta a sárga szoknyát. Elég koszos volt a fenekénél, de azért haza lehetett benne menni. Az ő pólója viszont tényleg véres lett, a hátán nagy, kerek folt volt, mintha valaki lelőtte volna.
– Szépet batikoltál nekem! – nevetgélt, és fölvette.
Szólongatták a kutyát, de nem jött.
– Boby, Boby!
Sokáig keresték, kiáltoztak, ketté is váltak. Egyikük a bokros részhez ment, másikuk a telepített fenyves mentén kiabált. Visszhangzott az alkonyodó rét, de sehonnan nem jött ugatás.
Órákig bolyongtak így: hideg este lett, mire befejezték a keresést. A lány egyre csak sírt, a fiú meg zavarodottan csapdosta a pórázzal a földet. Késő éjjel értek haza. Útközben céltalanul, elkeseredetten füttyögettek, de csak a tücskök feleltek a sötétből. Nem is emlékeztek, hogy jutottak vissza a műútig, de útközben még a pórázt is elveszítették valahol.
Élet és Irodalom, 2009./30. szám (július 24.)
Póráz
- A megállóhoz megyünk? - kérdezte a lány.
Volt egy titkos helyük, az elhagyatott buszmegálló. Régen arrafelé járt a távolsági, de mióta bezárt a Tejüzem, a busz nem kerülte meg a dombot, mert nem volt elég utas. Lakni azon a részen nem lakott senki.
A megálló mögött zabföld húzódott, előtte fekete, melegtől vibráló betonút. Mindig ide jöttek le, rajzolgattak a rücskös betonfalra, beálltak a sarokba csókolózni, amíg a múltkor oda nem szart valaki. A kutya közben kint rohangált a vetésben, kergette a nyulakat, vagy csak köröket írt le, megrészegülten a lebegő szagoktól.
Volt ezenkívül egy másik titkos helyük is, egy saját fájuk. Lent, a lejtős szántóföld túlsó oldalán feküdt. Évek óta kidőlhetett, de mivel a munkagépek el tudtak haladni mellette a földúton, senki nem szállította el. Ide sétáltak el délutánonként, ha volt idejük.
Leültek egymással szemben lovaglóülésben a kidőlt törzsre, és körömmel bontogatták. Jó munka volt, nagy darabokat le lehetett feszegetni a korhadt kéregből. A szálas, leváló darabok alatt mindenféle bogarak nyüzsögtek. A kéregbe nyomtatott áramköröket rágott a szú.
- Nem, mutatok egy jó helyet!- mondta érkezéskor a fiú.
A kutya már türelmetlen volt. Hatalmasakat szökellt és ugatott, alig lehetett rátenni a nyakörvet. Pedig meg kellett kötni legalább a műútig, mert ott mindig volt valami forgalom. De most nem kanyarodtak le a kis mellékútra, ami a kidőlt fához vezetett, és a nem is indultak el fölfelé, a régi buszmegálló irányába. Caplattak tovább a műút mentén, a kutya meg idegesen, szaglászva húzott.
- Elárulnád végre, hova megyünk?
Júliusi meleg volt, a papucs időnként beleragadt a kátrányba. Az út szélét felverte a gyom, járda nem volt, nem járt erre senki gyalog. A fiú titokzatosan mosolygott, és gyalogolt tovább. Már vagy húsz perce mentek így, amikor a lány dacosan megtorpant:
- Ne már. A Boby is totál behülyül. Ha nem mondod meg, hova megyünk, én visszafordulok!
- Nyugi, mindjárt ott leszünk.
Az út balra kanyarodott, aztán elágazott, és a lankán egy füves, hatalmas rétre vezetett.
A rét két oldalán erdősáv húzódott, az egyik inkább csak kis liget, a mások komolyabb, telepített fenyves.
- Te hülye vagy? Ezért jöttünk idáig?!
Battyogtak a rét felé, a lány durcásan le-lemaradozott, és kavicsokat rázott ki a papucsából. Itt már nyugodtan el lehetett engedni a kutyát, úgyhogy le is csatolta a pórázt. Boby nekiiramodott, aztán visszafutott, várta, hogy eldobjanak neki egy ágat. A fiú talált egy erős botot, jó messze elhajította. Ahogy beérték a kutyát, a lány meglepődve körbenézett:
- Ez meg mi a szar?
Körben, ameddig el lehetett látni, ember nagyságú szögletes mélyedések voltak szabályos sorokban a földbe vájva.
- Hogyhogy mi? - vigyorgott a fiú. - Ez egy temető volt. Csak elkezdték parcellázni a területet, és ki kellett ásni az összes hullát, mert a hozzátartozók tiltakoztak. Te, hogy itt két hete milyen bűz volt! Elképzelni nem tudod.
- Ne már! - kapta a lány a szája elé a kezét. - Elhányom magam!
- Bevetted? - ölelte meg a fiú. Ez egy lőtér. El is jöttünk a tábla mellett, hogy tilos bejönni. Csak nem figyeltél.
- Lőtér? - csodálkozott el a lány, és hagyta magát megölelni. - És kik lőnek?
- Katonák. Amikor gyakorlat van. De most nincs. Most mi fogunk itt gyakorlatozni - mondta, és elindult a keze a lány pólója alá.
Közben a kutya visszajött, és bökdösni kezdte őket, hogy dobják el neki a botot. Eldobták, visszahozta. Elindult a kisebbik fenyves felé, aztán hamarosan újra megjelent egy sokkal vastagabb ággal. A lány lehajolt, hogy fölvegye.
- A francba, tiszta gyanta lett a kezem! Boby, húzzál már el, jó?
A kutya, mintha megértette volna a feddést, letette az odáig elvonszolt ágat, és elszaladt. A fiú megint elkezdte fogdosni a lány mellét:
- Te, nem mászunk le az egyik gödörbe?
- És ha nem bírunk kijönni? - évődött a lány.
- Akkor ott maradunk lent, mint egy közös sírban - nevetett a fiú, és már mászott is. A lány utánaugrott, lent voltak.
- Itt csak úgy férünk el, ha rám fekszel - mondta a fiú.
Csókolózni kezdtek. A srác először a pólót húzta le a lányról, aztán lassan benyúlt a sárga sortba.
- Ne izélj, tiszta izzadt vagyok!
- Az a jó - suttogta a fiú, és már le is tolta a bugyit. A gödör szélén közben újra megjelent a kutya. Lihegve bámult lefelé, és vad ugatásba fogott, mintha ki akarná menteni őket. A lány dühösen rákiabált:
- Boby, húzzál már innen a francba! Nem érted, rossz kutya? Húzzál a francba!
A kutya eltűnt, a lány zavartan eltakarta a mellét.
- Kurvára szúr valami itt a seggem alatt.
Megemelkedett, a fiú elegyengette a pólóját a földön, aztán magához húzta a lányt. Először benyúlt a combja közé, aztán elővett egy óvszert, és feltépte a fogával.
- Ne, még ne, lécci! Ezt ne. Csak úgy, ahogy szoktuk.
- De én most szeretném.
- Félek, hogy fájni fog - tiltakozott a lány, de közben azért hagyta, hogy a fiú a lába közé furakodjon. Ahogy fészkelődtek, hirtelen újra megjelent a kutya, csaholva rájuk csöpögtetett egy kis nyálat.
- Boby, rossz kutya! Szaladj, keresd! Hol a nyuszi? Hova szaladt a nyuszi?
A hegyes fülű fej eltűnt, a fiú megkereste az előbbi pozíciót. Ügyetlenül, hirtelen hatolt bele a lányba, és rögtön el is élvezett. Feküdtek a gödörben sokáig, végül a lány szólalt meg:
- Asszem, összevéreztem a pólódat.
A fiú nem válaszolt, úgyhogy mondott még valamit:
- Figyelj!...Fogsz mindig szeretni? Mint most?
A fiú erre se felelt, feküdt némán, és a lány haját simogatta, kicsi sárga földmorzsákat szedett ki belőle. A gödör oldaláról is pergett rájuk az agyagos homok, mindenük tele volt vele. Fönt haladtak a nagy gomolyfelhők, terelte őket a szél egy irányba. Az egyik eltakarta a napot, és mintha sodorta volna magával, a nyomában szürkeség ömlött szét az égbolton. Már vagy félórája feküdtek így, és hallgatták a közeli fenyves zúgását meg a madárhangokat, amikor váratlanul lövés dördült. Aztán még egy.
A lány feltápászkodott, fülelt.
- Nem lesz baj, hogy itt vagyunk?
- Á, szoktak ide járni mások is.
A lány már a pólóját húzta fel, riadtan fordult hátra, és a fiúra nézett:
- Hoztál ide mást is?
- Én? Hülye vagy?
A fiú kimászott a gödörből és körbenézett, de nem látott senkit. Kinyújtotta a kezét, felhúzta a lányt, és leporolta a sárga sortot. Elég koszos volt a fenekénél, de azért haza lehetett benne menni. Az ő pólója viszont tényleg véres lett, a hátán nagy, kerek folt volt, mintha valaki lelőtte volna.
- Szépet batikoltál nekem!- nevetgélt és fölvette.
Szólongatták a kutyát, de nem jött.
- Boby, Boby!
Sokáig keresték, kiáltoztak, ketté is váltak. Egyikük a ligetes részhez ment, másikuk a nagyobb fenyves mentén kiabált. Visszhangzott az alkonyodó rét, de sehonnan nem jött ugatás.
Órákig bolyongtak így: hideg este lett, mire befejezték a keresést. A lány egyre csak sírt, a fiú meg zavarodottan csapdosta a pórázzal a földet. Késő éjjel értek haza. Útközben céltalanul, elkeseredetten füttyögettek, de csak a tücskök feleltek a sötétből. Nem is emlékeztek, hogy jutottak vissza a műútig, de útközben még a pórázt is elveszítették valahol.