5. fejezet, avagy a fej története

(A kötetbeli szövegváltozat)

Az olasz út alatt kezdődött az egész. Működtek benne a régi turistareflexek, igyekezett mindent megnézni. A mérnök annak idején műemlékvédelemmel foglalkozott, úgyhogy most is lelkiismeretesen végignézte az olasz városka összes figyelemre méltó homlokzatát és a Via Garibaldin sorakozó palotákat. Közben pedig megfogadta, hogy több külföldi előadást nem vállal, ez volt az utolsó.

Másnap délelőtt a szállodai szobában feküdt, amikor megmozdult vele az ágy. Ide-oda rángatózott, aztán lassan emelkedni, süllyedni kezdett. A racionális magyarázat az lett volna, hogy földrengés van. Irtózatos erőfeszítéssel feltápászkodott, az ablakig botorkált és kinézett. Békés, délelőtti terecskét látott kutyát sétáltató bácsival és magas sarkú szandálban vonuló szőke nővel. A lökések azonban folytatódtak, amint visszahanyatlott az ágyra. Utolsó tudatos gondolata az volt, hogy el kellene kapni a szemben sötétlő pácolt szekrény kerek fejű aranykulcsát.

Ha később kezében ezzel az aranykulccsal ébred, biztos lehetett volna benne, hogy a rengés nem volt álom. Ám a keze eszméléskor üres volt, a ruhája pedig csatakos az izzadságtól. Sajgott a válla, mert minden erejével kapaszkodni próbált, amikor a szoba néhány órája elvesztette a szilárd körvonalait.

Sötétedés után lesétált a szemközti fagylaltozóba, és amint felnézett a fehér trikós, karika-fülbevalós eladólányra, az arca helyén nagy, amorf foltot érzékelt. Napszúrásra gyanakodott, de megfogadta, hogy otthon azért majd kivizsgáltatja magát. Az MRI-re várni kellett volna egy hónapot, de végül soron kívül fogadták. A kezébe adtak egy műanyag pumpát, és arra kérték, jelezzen, ha a vizsgálat alatt esetleg rosszul érezné magát.

Odabent olyan volt a fekvés, mint valami koporsóban. Közben ütemes kopogást hallott. Mintha valaki az élete romjai alól próbálná őt kiásni, és közben morzejelekkel tudatná, hogy közeledik hozzá.

A doktornőnek, akitől a leleteket átvette, feltűnően nagy, kék szeme volt. A feltűnően kék szempár megereszkedett, idősödő arcban ült, a doktornő lényében azonban így is volt valami rokonszenves és sugárzóan nőies.

A férfi otthon szórakozottan nézte a focivébét és úgy döntött, a feleségének egyelőre nem mond semmit. Mit is mondhatott volna? Hogy mostanában különös víziói vannak, és egy kék szemű doktornő jövő keddre visszarendelte?

Kedden a doktornő főorvosi szobácskájában ültek le. A nő a férfi ujján lévő gyűrűt nézte, ami a múltkor az MRI-vizsgálatnál nem volt rajta, mert az öltözőben le kellett venni. Tényleg érdekes darab volt, a felesége terveztette egy dizájnerrel a harmincötödik házassági évfordulójukra. Belül kerek volt, kívül pedig négyzetes, a felülete homokfújt. A férfi magától az életben fel nem vett volna ilyet, de mivel már rég nem szerette a feleségét, készségesen viselte. A doktornő úgy döntött, inkább ezt a gyűrűt nézi, és nem a férfi arcát, miközben eldarálja a diagnózist. Nem is mondott igazat, amennyiben egyáltalán nem arról beszélt, amit a képen látott. Csak annyit említett, hogy további vizsgálatokra lesz szükség, és bizonyos jelek daganatra utalhatnak. Mindennek utána kell járni, hümmögte.

Ha az igazságot mondta volna, akkor azzal kezdi, hogy a daganat az agytörzsön van, és azzal folytatja, hogy a férfi nemsokára el fogja veszteni az emlékezőtehetségét, sőt nagy valószínűséggel a személyiségét is. Hogy vélhetően le fog bénulni. Felemelte a fény felé a felvételeket, és mutatta, hogy mit kell rajtuk nézni. A férfi szerint olyanok voltak, mint a szimmetrikus tintapacák, és mindenféle dolgot beléjük lehetett látni. Baglyot, pincsikutyát meg oroszlánt. A doktornő hozzátette, hogy igen, és egy páviánt is, de a majomfejet a férfinak nem sikerült felfedezni. Társalgás közben a doktornő le-lepillantott a férfi kezére, és próbálta eldönteni a gyűrűről, hogy jegygyűrű-e. Mindenesetre túlságosan feltűnő darabnak találta.

A feleség viszont kimondottan szerette az ilyen különlegességeket. Miközben az iménti beszélgetés zajlott, éppen az IKEA áruházban válogatott, és levett a polcról egy nagy, kék, világító műanyag gömböt. Nem otthonra szánta, hanem a lányuk, Helga lakásába. Helga harmincéves volt, és nemrég költözött be egy új építésű társasház tetőterébe. Az anyja tudta, hogy unokára itt sem számíthat a közeljövőben, hiszen Helga évek óta egy nős férfi szeretője, de gondolatban mégis elkezdte berendezni a jövőbeli gyerekszobát is. Vett még egy fehér, műanyag végű vitrázsrudat és néhány, a történet szempontjából teljesen érdektelen kádkilépőt is.

Ezenközben az agydaganat is igyekezett elhelyezkedni, és a maga módján lakályossá tenni a már birtokba vett területet, vagyis a férfi agyát. Ebben az agyban most nem a feleség körül forogtak a gondolatok, sőt valljuk be, a két fiú és Helga is kiszorult innen az új lakásával együtt. Este kilenckor a férfi, térdén a felvételekkel, felhívta a fürdőszobából a doktornőt, és közölte, hogy megvan a pávián.

A doktornő továbbra se tudta, hogy az ormótlan ékszer jegygyűrű-e, de elfogadta a meghívást a férfi Villány melletti házába. A kis tornácos parasztház vályogból épült, ezért odabent a nyári hőség ellenére is hűvös volt. A férfi rutinosan elsorolta, hogyan mentette meg az eredeti vasalatokat és állította helyre a pórfödémet, majd a csergetakaróra döntötte a kék szemű doktornőt.

A doktornő öregedő teste nem volt kimondottan szép, a férfi mégis sokkal szívesebben ölelte, mint a saját sovány, örökké hűvös bőrű feleségét. Ahogyan apránként vetkőztette, látta, hogy a nő hasán mély, hosszanti heg húzódik. A doktornő mindkét gyerekét császármetszéssel szülte, és odaúton egy ételszagú kis csárdában mesélt is valamennyit róluk. Ebéd közben elmondta, hogy az egyik lánya, Edit, Németországba ment férjhez, a másik, (talán Ági?) Budapesten, a Baross utcában lakik és elmúlt harminc. Meglehetősen boldogtalan szegény, nem talál egy normális fiút magához. Az építész is mutatott egy fotót a három felnőtt gyerekéről, és eldicsekedett vele, hogy már mindegyiknek vett lakást, ezt a kis házat viszont direkt magának rendezte be, sőt, nemrég egy pincét is vásárolt hozzá a pincesoron.

Az ágyon a csergetakaró kellemetlenül szúrt egész szeretkezés alatt. A doktornő simogatta a férfi hátát, és közben azon tűnődött, hogy egy jó dizájnernek mindenre gondolni kell, ez volna a lényege az egész formatervezésnek. A házassági évfordulóra készíttetett szögletes jegygyűrű végig zavarta a pettingelésnél, de udvariatlanságnak tartotta volna megkérni a férfit, hogy vegye le.

Este kiültek a kis ház tornácára, és a doktornő elégedetten nyugtázta, hogy a férfinak egész nap nem szólt a mobilja, mert kikapcsolta. Kortyolgatták a vörösbort, néztek bele az ereszkedő sötétbe. A férfi egyszer csak váratlanul a távolba meredt, és meglepődve mutatta, hogy jé, emelkedik a víz, hogy egyre szélesebb hullámok jönnek a tornác felé, és hogy nem érti. Mikor itt nincs is tó a [közelben. A nő azt felelte, hogy tényleg, és milyen szép ez a nagy víz, ahogy tükröződik] rajta a hold. A férfi jól látta, hogy a hömpölygő víztömegen semmiféle hold nem tükröződik, és túlságosan romantikusnak is találta volna ezt a képet, de nem akart vitatkozni. Egyrészt piszokul fájt a feje, nyilván a vezetéstől, másrészt érezte, hogy beleszeretett ebbe a kék szemű, ismeretlen doktornőbe.

Népszabadság - Hétvége melléklet, 2010. július 17.

Az agy története

Az olasz út alatt kezdődött az egész. Működtek benne a régi turistareflexek, igyekezett mindent megnézni. Annak idején műemlékvédelemmel foglalkozott, úgyhogy most is lelkiismeretesen végignézte az olasz városka összes figyelemre méltó homlokzatát és a Via Garibaldin sorakozó palotákat. Közben pedig megfogadta, hogy több külföldi előadást nem vállal, ez volt az utolsó.

Másnap délelőtt a szállodai szobában feküdt, amikor megmozdult vele az ágy. Ide-oda rángatózott, aztán lassan emelkedni, süllyedni kezdett. A racionális magyarázat az lett volna, hogy földrengés van. Irtózatos erőfeszítéssel feltápászkodott, az ablakig botorkált és kinézett. Békés, délelőtti terecskét látott kutyát sétáltató bácsival és magas sarkú szandálban vonuló szőke nővel. A lökések azonban folytatódtak, amint visszahanyatlott az ágyra. Utolsó tudatos gondolata az volt, hogy el kellene kapni a szemben sötétlő pácolt szekrény kerek fejű aranykulcsát.

Ha később kezében ezzel az aranykulccsal ébred, biztos lehetett volna benne, hogy a rengés nem volt álom. Ám a keze eszméléskor üres volt, a ruhája pedig csatakos az izzadtságtól. Sajgott a válla, mert minden erejével kapaszkodni próbált, amikor a szoba néhány órája elvesztette a szilárd körvonalait.

Sötétedés után lesétált a szemközti fagylaltozóba, és amint felnézett a fehér trikós, karika fülbevalós eladólányra, az arca helyén nagy, amorf foltot érzékelt. Napszúrásra gyanakodott, de megfogadta, hogy otthon azért majd kivizsgáltatja magát. Az MRI-re várni kellett volna egy hónapot, de végül soron kívül fogadták. A kezébe adtak egy műanyag pumpát, és arra kérték, jelezzen, ha a vizsgálat alatt esetleg rosszul érezné magát.

Odabent olyan volt a fekvés, mint valami koporsóban. Közben ütemes kopogást hallott. Mintha valaki az élete romjai alól próbálná őt kiásni, és közben morzejelekkel tudatná, hogy közeledik hozzá.

A doktornőnek, akitől a leleteket átvette, feltűnően nagy, kék szeme volt. A feltűnően kék szempár megereszkedett, idősödő arcban ült, a doktornő lényében azonban így is volt valami rokonszenves és sugárzóan nőies.

A férfi otthon szórakozottan nézte a foci vébét és úgy döntött, a feleségének egyelőre nem mond semmit. Mit is mondhatott volna? Hogy mostanában különös víziói vannak, és egy kék szemű doktornő jövő keddre visszarendelte?

Kedden a doktornő főorvosi szobácskájában ültek le. A nő a férfi ujján lévő gyűrűt nézte, ami a múltkor az MRI-vizsgálatnál nem volt rajta, mert az öltözőben le kellett venni. Tényleg érdekes darab volt, a felesége terveztette egy dizájnerrel a huszonötödik házassági évfordulójukra. Belül kerek volt, kívül pedig négyzetes, a felülete homokfújt. A férfi magától az életben fel nem vett volna ilyet, de mivel már rég nem szerette a feleségét, készségesen viselte. A doktornő úgy döntött, inkább ezt a gyűrűt nézi, és nem a férfi arcát, miközben eldarálja a diagnózist. Nem is mondott igazat, amennyiben egyáltalán nem arról beszélt, amit a képen látott. Csak annyit említett, hogy további vizsgálatokra lesz szükség, és bizonyos jelek daganatra utalhatnak. Mindennek utána kell járni, hümmögte.

Ha az igazságot mondta volna, akkor azzal kezdi, hogy a daganat az agytörzsön van, és azzal folytatja, hogy a férfi nemsokára el fogja veszteni a látását, sőt nagy valószínűséggel a személyiségét is. Felemelte a fény felé a felvételeket, és mutatta, hogy mit kell rajtuk nézni. A férfi szerint olyanok voltak, mint a szimmetrikus tintapacák, és mindenféle dolgot beléjük lehetett látni. Baglyot, pincsikutyát meg oroszlánt. A doktornő hozzátette, hogy igen, és egy páviánt is, de a majomfejet a férfinak nem sikerült felfedezni. Társalgás közben a doktornő le-lepillantott a férfi kezére, és próbálta eldönteni a gyűrűről, hogy jegygyűrű-e. Mindenesetre túlságosan feltűnő darabnak találta.

A feleség viszont kimondottan szerette az ilyen különlegességeket. Miközben az iménti beszélgetés zajlott, éppen az IKEA áruházban válogatott, és levett a polcról egy nagy kék világító műanyag gömböt. Nem otthonra szánta, hanem a lánya, Helga lakásába. Helga harmincéves volt, és nemrég költözött be egy új építésű társasház tetőterébe. Az anyja tudta, hogy unokákra nemigen számíthat a közeljövőben, hiszen Helga évek óta egy nős férfi szeretője, de gondolatban mégis elkezdte berendezni a jövőbeli gyerekszobát is. Vett még egy fehér vitrázs rudat és néhány, a történet szempontjából teljesen érdektelen kádkilépőt is.

Ezenközben az agydaganat is igyekezett elhelyezkedni és a maga módján lakályossá tenni a már birtokba vett területet, vagyis a férfi agyát. Ebben az agyban most nem a feleség körül forogtak a gondolatok, sőt valljuk be, Helga is kiszorult innen az új lakásával együtt. Este kilenckor a férfi térdén a felvételekkel felhívta a fürdőszobából a doktornőt, és közölte, hogy megvan a pávián.

A doktornő továbbra se tudta, hogy az ormótlan ékszer jegygyűrű-e, de elfogadta a meghívást a férfi vidéki házába. A kis őrségi parasztház vályogból épült, ezért odabent a nyári hőség ellenére is hűvös volt. A férfi hamar befejezte a műemlékvédelemről szóló kiselőadást, és a csergetakaróra döntötte a kék szemű doktornőt.

A doktornő öregedő teste nem volt kimondottan szép, a férfi mégis sokkal szívesebben ölelte, mint a sovány, örökké hűvös bőrű feleségét. Ahogyan apránként vetkőztette, látta, hogy a nő hasán mély, hosszanti heg húzódik. A doktornő mindkét gyerekét császármetszéssel szülte, és odafelé egy kis zalai csárdában mesélt is valamennyit róluk. Ebéd közben elmondta, hogy az egyik lánya Németországban élt, a másik a Baross utcában lakik és elmúlt harminc, vagyis csak kicsit idősebb, mint az építész lánya. A csergetekaró kellemetlenül szúrt egész szeretkezés alatt. A doktornő simogatta a férfi hátát, és azon tűnődött, hogy a jó dizájnereknek mindenre gondolni kell, ez volna a lényege az egész formatervezésnek. A házassági évfordulóra készíttetett szögletes jegygyűrű végig zavarta a pettingelésnél, de udvariatlanságnak tartotta volna megkérni a férfit, hogy vegye le.

Este kiültek a kis ház teraszára, és a doktornő elégedetten nyugtázta, hogy a férfinak egész nap nem szólt a mobilja, mert kikapcsolta. Kortyolgatták a bort, néztek bele az ereszkedő sötétbe. A férfi egyszer csak váratlanul a távolba meredt, és meglepődve mutatta, hogy jé, emelkedik a víz, hogy egyre szélesebb hullámok jönnek a terasz felé, és hogy nem érti. Mikor itt nincs is tó a [...] rajta a hold. A férfi jól látta, hogy a hömpölygő víztömegen semmiféle hold nem tükröződik és túlságosan romantikusnak is találta volna ezt a képet, de nem akart vitatkozni. Egyrészt piszokul fájt a feje, nyilván a vezetéstől, másrészt érezte, hogy beleszeretett ebbe a kék szemű, ismeretlen doktornőbe.