(A kötetbeli szövegváltozat)
A nő az előbb mintha aludt volna egy pár percet. Nem, nem David hanyatt fekvő barátnőjéről van szó, aki nyitott szemmel hallgatta a férfi bársonyos hangját, hanem egy nála valamivel idősebb és soványabb, negyven körüli nőről.
Elgémberedett a nyaka, úgyhogy átfordítja a fejét a másik oldalra. A törölköző belenyomódott az pofacsontjába, elfordítja a fejét, úgyhogy most az olvasó is láthatja őt egy pillanatra. Nem csoda, ha nem ismeri fel: egyszer találkozott csak vele, akkor is télikabátban. Kényelmetlen a masszírozó ágy, hason fekve nem tudja hova tenni a fejét. Középen van egy lyuk, oda behajthatná az arcát. Az jut eszébe, hogy ez a sírólyuk. Nem súgó, síró. Meg a hajdani úszóleckék, amikor bele kellett tennie a fejét a vízbe.
A masszőr időről időre megkérdezi, hogy nem fáj-e, aztán beszél tovább mindenféle csakrákról meg reflexpontokról. A nő megint nem figyel oda, lekötik a gondolatai.
Vékony, csontos teste van, és éles vonalú orra. Sötét haját feltűzte, hogy ne legyen krémes. Ha nem hason feküdne, hanem hanyatt, akkor azt is láthatnánk, hogy a bőre kissé becsíkosodott a szülésektől, a melle pedig eléggé megereszkedett. De felöltözve tulajdonképpen egész jól mutat.
A talpmasszázsra két évvel ezelőtt kezdett járni, alapvetően a migrén miatt. A migrén azóta megszűnt, méghozzá idén januárban, amikor az anyósa meghalt. Nyolc évig betegeskedett, ebből az utolsó hónapokat kórházban töltötte, az előtte levő négy évet pedig náluk.
A rohamszerű fejfájások akkoriban kezdődtek, amikor a férje odaköltöztette a mamát. Az öregasszony egész nap a kanapén ült és vagy bóbiskolt, vagy utasításokat osztogatott. Semmi nem ízlett neki, semmi nem nyugtatta meg. A botját maga mellett tartotta és dühösen kopogtatott, ha eszébe jutott valami. Rég halott ismerősökkel veszekedett, rákiabált az iskolából hazaérkező gyerekekre. Ült komoran, áradt belőle a szemrehányás és a pisiszag, a feje mögött nagy, sötét folt terjengett a fehér falon. Most festették le a lakásfelújításnál, de ha odanéz, időnként azt képzeli, hogy még mindig látszik.
A masszőr megint megkérdezi, hogy nem fáj-e, aztán olyan erővel kezdi nyomogatni a talpát, mintha azt akarná, hogy fájjon. A középső részen állítólag csomókat érez.
A nőnek még így is jólesik, egész nap állt. Vissza kellett pakolni az összes szekrényt és a gyerekek holmiját is. Szerencsére most mind a kettő táborban van, legalább főzni nem kell. A férje az anyja lakásával van elfoglalva, ki kell üríteni, mert ki lesz adva. Iszonyú, hogy ott is mi van, szerencse, hogy nem neki kell intézni.
A masszőr valami tengerparti munkáról mesél, hogy próbálták őt is bepalizni, még jó, hogy nem vállalta. Úgy indult, hogy ingyen lehet nyaralni, csak masszírozni kell a strandon, aztán leadni a százalékot a tulajnak. Egy haverja el is ment, azzal jött vissza, hogy kamu az egész, a teljes partot leuralták a sárgák. Végül találtak munkát, de elég gáz volt, jelmezben kellett fényképezkedni a parton a kiscsávókkal. Hát kinek hiányzik ez, az ember inkább lemegy a Balatonra, nem?
A nő erre azt feleli, hogy de. Nem kell mindent bevállalni. Van, amit nem kell. Egész másról akarna beszélni, de nincs mersze még így, lehajtott fejjel sem. Azt akarja mondani, hogy el fogja hagyni a férje. Mikor végre rászánná magát, hogy belekezdjen, a férfi hintőport szór a lábára és szól, hogy kész vannak. A nő belebújik a cipőjébe, fizet.
Teljesen elfelejtkezik a hintőporról, amikor belép a lakásba, és lisztes nyomokat hagy maga után a frissen csiszolt parkettán. Bekapcsolja a mobilját, felhívja a férjét, hogy hozzon kenyeret. Nincs kedve többet beszélgetni vele, tudja, hogy csütörtökön szokott találkozni a kis kurvával.
A nő még azt is tudja, hogy a kis kurvát Helgának hívják. Ha akarná, felhívhatná. De nem hívja, kikapcsolja a mobilt.
Most meg hova lett? Hirtelen kiment a nappaliból. Kövessük a fehér nyomokat!
A nagymama szobájába ment, ami, ugye, már nem a nagymama szobája. Meg akarja nézni, hogy milyen így üresen. Hogy látszik-e a folt.
Belép, a kanapé felé fordul. A támla fölött egy piszkosszürke kört lát derengeni. Ott a fej helye. Felgyújtja a villanyt, közelebb megy, nézi. Nincs ott. Leoltja, kilépne, visszafordul: már megint ott van.
Ismét felgyújtja, közelebb megy, aztán felnéz a plafonra, az ódivatú gömblámpára. Hirtelen minden átmenet nélkül nevetni kezd, föl-le kapcsolgatja a villanyt. Amikor leoltja, a kinti, utcai világítás hátterétől a fenti gömblámpa halvány árnyékot vet a falra. Körülbelül oda, a kanapé fölé, ahol a nagymama feje volt. Az árnyéknak nagyon halvány szára is van, de az alig látszik. Az egész olyan, mintha a halott nagyi rossz vicce lenne. A nő nevet is rajta, kicsit talán túl hosszan: ennyire azért nem humoros. Leül a sötétben a kanapéra.
Percek telnek így el, ül a nagyi helyén. Arra gondol, hogy hiába volt ez a négy elbaszott év az öregasszonnyal, a férje el fog menni. Amíg itt ápolták közösen az anyját, addig nem tehette meg. De most meg fogja, az a Helga nevű nő nem vár többet.
Halálosan fáradtnak érzi magát, még azt se tudja felidézni, hogy végül telefonált-e a kenyér miatt, vagy csak akart. És akkor hirtelen eszébe jut valami. Minden olyan világosnak és egyszerűnek tűnik, hogy hirtelen felpattan, telítődik energiával.
Kimegy a kamrába a gurtniért, amivel a szekrényeket mozgatták a munkások. Ott van egy kosárban, elég koszos. Nem baj. Bemegy a hálóba, áthúzza a gurtnit a könyvespolc legfelső elemén. Megnézi, mennyire tart, bár a gyerekek miatt direkt kérte, hogy erősen rögzítsék. A kis alumíniumlétra még ott áll, arról pakolta délelőtt fel a könyveket. Gondosan beigazítja, és közben szinte pajkosan mosolyog, mint akinek sikerült még a nagymamáénál is jobb viccet kieszelnie. Az is eszébe villan, milyen sokszor használja a férje azt a kifejezést, hogy valaki két lábbal áll a földön. Na, ez a Helga, ez biztos ilyen.
Feláll, keresztet vet, aztán elrúgja magát. Az egyik lába idegesen támasztékot keres az alumíniumlétra kerek fogóján, aztán lecsúszik oldalra. A másik úgy rugdos, mintha a nőt a levegőben csiklandozná valaki.
A férje csak éjfél után jön haza, és bosszankodva engedi be a macskát, mert véletlenül kint maradt. Leveszi a cipőjét, elcsodálkozik a fehér lábnyomokon a parkettán. Ég a villany a hálóban, közelebb megy. Az ajtóból még nem látszik a kötél: először a két talpat látja, és pisiszag csapja meg. A nő így, ebben a testhelyzetben még vékonyabbnak tűnik, fölötte mélyen össze van karmolva a frissen festett plafon.
Mozgó Világ, 2010. november 21.
Árnyék a falon – avagy a talp története
Az előbb mintha aludt volna egypár percet. Elgémberedett a nyaka, átfordítja a fejét a másik oldalra. A törölköző belenyomódott az arcába. Kényelmetlen a masszírozóágy, hason fekve nem tudja hova tenni a fejét. Középen van egy lyuk, oda behajthatná az arcát. Sírólyuk, ez jut eszébe. Nem súgó, síró. Meg a hajdani úszóleckék, amikor be kellett tenni a fejét a vízbe.
A masszőr időről időre megkérdezi, hogy nem fáj-e, aztán beszél tovább mindenféle csakrákról meg reflexpontokról. A nő megint nem figyel oda, lekötik a gondolatai.
Vékony, csontos teste van és éles vonalú orra. Ha nem hason feküdne, hanem hanyatt, akkor azt is láthatnánk, hogy a bőre kissé becsíkosodott a szülésektől, a melle pedig eléggé megereszkedett. De felöltözve tulajdonképpen egész jól mutat.
A talpmasszázsra két évvel ezelőtt kezdett járni, alapvetően a migrén miatt. A migrén azóta megszűnt, méghozzá idén januárban, amikor az anyósa meghalt. Nyolc évig betegeskedett, ebből az utolsó hónapokat kórházban töltötte, az előtte levő négy évet pedig náluk.
A rohamszerű fejfájások akkoriban kezdődtek, amikor a férje odaköltöztette a mamát. Az öregasszony egész nap a kanapén ült és vagy bóbiskolt, vagy utasításokat osztogatott. Semmi nem ízlett neki, semmi nem nyugtatta meg. A botját maga mellett tartotta és dühösen kopogtatott, ha eszébe jutott valami. Pörölt, rég halott ismerősökkel veszekedett, rákiabált az iskolából hazaérkező gyerekekre. Ült komoran, áradt belőle a szemrehányás és a pisiszag, a feje mögött nagy, sötét folt terjengett a fehér falon. Most festették le a lakásfelújításnál, de ha odanéz, időnként azt képzeli, hogy még mindig látszik.
A masszőr megint megkérdezi, hogy nem fáj-e, aztán olyan erővel kezdi nyomogatni a talpát, mintha azt akarná, hogy fájjon. A középső részen állítólag csomókat érez.
A nőnek még így is jólesik, egész nap állt. Vissza kellett pakolni az összes szekrényt és a gyerekek holmiját is. Szerencsére most mind a kettő táborban van, legalább főzni nem kell. A férje az anyja lakásával van elfoglalva, ki kell üríteni, mert ki lesz adva. Iszonyú, hogy ott is mi van, szerencse, hogy nem neki kell intézni.
A masszőr valami tengerparti munkáról mesél, hogy próbálták őt is bepalizni, még jó, hogy nem vállalta. Úgy indult, hogy ingyen lehet nyaralni, csak masszírozni kell a strandon, aztán leadni a százalékot a tulajnak. Egy haverja el is ment, azzal jött vissza, hogy kamu az egész, a teljes partot leuralták a sárgák. Végül találtak munkát, de elég gáz volt, jelmezben kellett fényképezkedni a parton a kiscsávókkal. Hát kinek hiányzik ez, az ember inkább lemegy a Balatonra, nem?
A nő erre azt feleli, hogy de. Nem kell mindent bevállalni. Van, amit nem kell. Egész másról akarna beszélni, de nincs mersze, még így lehajtott fejjel sem. Azt akarja mondani, hogy el fogja hagyni a férje. Mikor végre rászánná magát, hogy belekezdjen, a férfi hintőport szór a lábára és szól, hogy kész vannak. A nő belebújik a cipőjébe, fizet.
Teljesen elfelejtkezik a hintőporról, amikor belép a lakásba, és lisztes nyomokat hagy maga után a frissen csiszolt parkettán. Bekapcsolja a mobilját, felhívja a férjét, hogy hozzon kenyeret. Nincs kedve többet beszélgetni vele, tudja, hogy csütörtökön szokott találkozni a kis kurvával.
A nő még azt is tudja, hogy a kis kurvát Helgának hívják. Ha akarná, felhívhatná. De nem hívja, kikapcsolja a mobilt.
Most meg hova lett? Hirtelen kiment a nappaliból. Kövessük a fehér nyomokat!
A nagymama szobájába ment, ami, ugye, már nem a nagymama szobája. Meg akarja nézni, hogy milyen így üresen. Hogy látszik-e a folt.
Belép, a kanapé felé fordul. A támla fölött egy piszkosszürke kört lát derengeni. Ott a fej helye! Felgyújtja a villanyt, közelebb megy, nézi. Nincs ott. Leoltja, kilépne, visszafordul: már megint ott van!
Ismét felgyújtja, közelebb megy, aztán felnéz a plafonra, az ódivatú gömblámpára. Hirtelen minden átmenet nélkül nevetni kezd, föl-le kapcsolgatja a villanyt. Amikor leoltja, a kinti, utcai világítás hátterétől a fenti gömblámpa halvány árnyékot vet a falra. Körülbelül oda, a kanapé fölé, ahol a nagymama feje volt. Az árnyéknak nagyon halvány szára is van, de az alig látszik. Az egész olyan, mintha a halott nagyi rossz vicce volna. A nő nevet is rajta, kicsit talán túl hosszan: ennyire azért nem humoros. Leül a sötétben a kanapéra.
Percek telnek így el, ül a nagyi helyén. Arra gondol, hogy hiába volt ez az elbaszott négy év az öregasszonnyal, a férje el fog menni. Amíg itt ápolták közösen az anyját, addig nem tehette meg. De most meg fogja, az a Helga nevű nő nem vár többet.
Halálos fáradtnak érzi magát, még azt se tudja felidézni, hogy végül telefonált-e a kenyér miatt, vagy csak akart. És akkor hirtelen eszébe jut valami. Minden olyan világosnak és egyszerűnek tűnk, hogy hirtelen felpattan, telítődik energiával.
Kimegy a kamrába a gurtniért, amivel a szekrényeket mozgatták a munkások. Ott van egy kosárban, elég koszos. Nem baj. Bemegy a hálóba, áthúzza a gurtnit a falba fúrt könyvespolc legfelső elemén. Megnézi, mennyire tart, bár a gyerekek miatt direkt kérte, hogy erősen rögzítsék. A kis alumíniumlétra még ott áll, arról pakolta délelőtt fel a könyveket. Gondosan beigazítja és közben szinte pajkosan mosolyog, mint akinek sikerült még a nagymamáénál is jobb viccet kieszelnie. Az is eszébe villan, milyen sokszor használja a férje azt a kifejezést, hogy valaki két lábbal áll a földön. Na, ez a Helga, ez biztos ilyen.
Felállt, keresztet vet, aztán elrúgja magát. Az egyik lába idegesen támasztékot keres az alumíniumlétra kerek fogóján, aztán lecsúszik oldalra. A másik úgy rugdos, mintha a nőt a levegőben csiklandozná valaki.
A férje csak éjfél után jön haza, és bosszankodva engedi be macskát, mert véletlenül kint maradt. Leveszi a cipőjét, elcsodálkozik a fehér lábnyomokon a parkettán. Ég a villany a hálóban, közelebb megy. Az ajtóból először a két talpat veszi észre, aztán megcsapja a pisiszag is. A nő így, ebben a függő helyzetben még vékonyabbnak tűnik, szinte kislányos. A lógó test felett mélyen össze van karmolva a frissen festett plafon.