8. fejezet, avagy a fül története

(A kötetbeli szövegváltozat)

A lány, akit annak idején, amikor a szülei még szerették egymást, Áginak kereszteltek, nem sok reményt fűzött a harmincadikhoz. Akkor költözött ebbe a Baross utcai lakásba. Aztán novemberben eljött a születésnapja, de végül megint egyedül ünnepelte, még az apja se telefonált rá. Mint utóbb kiderült, Puskás Öcsit gyászolta aznap nagy átéléssel, ablakba kitett égő gyertyával. Amikor hetekkel később szóba került az elfelejtett születésnap, az apja olyan elismeréssel nézett rá, mintha a lány élete első valamirevaló cselekedetét hajtotta volna végre azzal, hogy épp a neves focista halála napján* töltötte be a harmincat. Nagy futballrajongó volt az öreg, sose tudta megbocsájtani a sorsnak és a feleségének, hogy két lánya született.

A lakásba azóta elég sok minden került, de még mindig nem sikerült otthonossá varázsolni. Esténként a szomszédból rendszeresen áthallatszottak a veszekedések. Négy évvel ezelőtt még állandó csecsemősírásra ébredt, mostanában pedig egy fiatal nő üvöltözött folyton a már óvodás korú kislánnyal. Kezdetben az anya szokásos méltatlankodását lehetett hallani, aztán puffanásokat, hisztérikus csapkodást, végül szűnni nem akaró nyüszítést. Pont ebben az időben szokott skype-olni, és többször azon volt már, hogy akkor most átmegy a szomszédba. Folyton vernek egy gyereket – mondta kétségbeesetten az ismerősének a képernyőn. Az ismerős állította, hogy még a hangszórón át is hallani a bömbölést, és azt javasolta, hogy hívja ki a rendőrséget, ám ehhez valahogy nem volt ereje és bátorsága. Másnap, amikor a liftnél összefutott a szomszéd nővel, az meglepően normálisnak látszott. Mellette állt a kislánya, egy plüsselefántot szorongatott. Gyanakodva figyelgette lentről az idegen nénit.

Este, amikor odaült a géphez, megint elkezdődött az üvöltözés. – Ezért nincs nekem senkim – kiabált odaát az anya –, ezért! Te kis rohadék, minek szívod a véremet? Hát mit képzelsz te magadról, mi? Hát mit képzelsz te magadról?

A képernyőn pont bejelentkezett az indiai férfi. Három hónapja leveleztek, Lutonban* lakott, és abban az évben született, mint Kurt Cobain*. Ági hirtelen eldöntötte, hogy ad neki egy esélyt, elvégre az eddigi jelentkezők közül még mindig ő tűnt a legnormálisabbnak. A harmincegy már majdnem negyven, Luton viszont már majdnem London.

Másnap este üzent neki, hogy örülne egy személyes találkozásnak. A szikh férfi azonnal válaszolt és bejelentette, hogy a cégtől a jövő hétre tudna is kérni egy hét szabadságot.

Ez így elsőre kicsit gyorsnak tűnt, de a lány igyekezett ráhangolódni. Nem volt könnyű. Nézegette a pasas fura családi képeit, és próbált elképzelni egy másik életet, távol a kiabáló szomszédtól és a hideg radiátoroktól. Turbános, komor férfiak néztek rá a fotókról és komoly, sötét arcú nők. A fiú testvérét, aki Bostonban élt, Darpannak hívták, de azt már képtelen volt kihámozni az üzenetből, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkozik. Este feküdt a kanapén, és arról ábrándozott, hogy majd szép indiai gyerekei lesznek, miközben a szomszédból áthallatszott a kislány hüppögése.

Reggel összefutott az anyával a gangon. Vékony, hosszú hajú nő volt laptop-táskával a vállán. Teljesen kiegyensúlyozottnak tűnt, nehéz volt összehozni a falon túli rikácsoló hanggal. A gyerek most nem volt vele, biztos már korábban elvitte az óvodába. Ági előreengedte a kukáknál és nézte, ahogy kilép a kapun. Aranyló lófarka volt és elég jó alakja.

Este megint elkezdődött a szokásos műsor. – Hát mit képzelsz te magadról, mi? Hát mit képzelsz te magadról? – darálta a hisztérikus hang, miközben megindult odaát a csövekben a víz és zubogott a kádba. A szikh ezalatt bejelentkezett és tudatta, hogy lefoglalta a repülőjegyet. A lány tervezgette, hogy hova fogja majd vinni Budapesten. Arra gondolt, hogy esetleg elmehetnének sétahajózni, vagy fel a várba. Ide a lakásba semmiképp. Szégyellte volna a gangra nyíló sötét szobát, de még inkább az állandóan áthallatszó esti cirkuszt. Az jutott még eszébe, hogy elviszi majd Szentendrére, az be szokott jönni a külföldieknek. Meg esetleg Esztergomba. És a Gellértbe, bár abban nem volt biztos, hogy rögtön fürdőruhára akar-e vetkőzni, de ezt se tartotta kizártnak. Ha a szikh hagyott volna két hetet a fogyókúrára, nem lett volna gond.

Mindebből persze semmi nem lett, mert péntektől szakadni kezdett az eső. Sötéten és vigasztalanul ömlött reggeltől estig. Kifordult az ernyője, amíg a reptéri busztól elment a bejáratig, aztán bőrig ázva várta a kétórás késéssel érkező gépet.

Jyran Singh magas volt és tartózkodó. Áginak elsőre az volt a benyomása, hogy kifejezetten idegenkedik tőle, de aztán pár nap alatt hozzászokott a lassú, kissé távolságtartó tempóhoz. Városnézésről szó se lehetett, muszáj volt beülni valahová. Először arra gondolt, hogy meghívja egy angol nyelvű filmre, de aztán elképzelte, amint a piros turbánnal beülnek, mondjuk, a Művész moziba, és inkább lemondott a kalandról. Egy kávézóban kötöttek ki. Jyran Singh itt, a márványasztal felett nyújtotta át a díszes fülbevalót egy előre betanult, alig érthető magyar mondat kíséretében. Láthatóan megdöbbent, amikor a lány mosolyogva közölte, hogy a fülbevaló gyönyörű, de neki sajnos nincs kilyukasztva a füle. A szikh zavartan bámult rá, mintha ez idáig abban a hitben élt volna, hogy a nők eleve lyukkal a fülükön születnek. Ági szabadkozott, hogy nagyon sajnálja, aztán hirtelen ötlettel bejelentette, hogy sebaj, holnap kifúratják.

Ezt már eddig is megtehette volna, de világéletében riasztotta a fülbelövés felirat, és jól elvolt a klipszekkel. Most viszont eltökélte, hogy örömet szerez ennek a magas embernek, úgyhogy együtt mentek be a Teréz körúti kapu alá, ahol a fehér köpenyes kozmetikusnő gyanakodva vizsgálgatta őket. Később átnyomakodtak valami szűk folyosón egy szolárium előtt, aztán kikerültek egy nyitott szárítót, amin foltos, fehér törölközők száradtak. A kozmetikusnő megkérte a férfit, hogy itt, a folyosón várakozzon, a lányt pedig, aki ekkor már szívesen visszafordult volna, betolta egy elfüggönyözött ajtón.

A második lyuk belövésekor óriási zajt hallottak. A szikh feldöntötte a törülközőszárítót, és Ági arra ment ki, hogy a földön fekvő turbános férfit egy gumikesztyűs fodrásznő élesztgeti. – Festésem van, ez meg elájult itt nekem – magyarázta a fodrász, és hárman kikísérték a sápadt férfit az utcára.

Az ajándék fülbevalót sajnos nem lehetett berakni, mert egy hétig a géppel belövött kis arany gömböt kellett viselni. A lyuk már a második napon begennyesedett és váladékozott, a lány napközben biztató mosollyal törölgette egy kis vattapamaccsal. Ilyenkor a szikh is biztatóan visszamosolygott, és próbált nem emlékezni a narancssárga edényre, amit a kozmetikában látott. Az történt ugyanis, hogy mikor a lány már vagy húsz perce eltűnt a kozmetikusnővel, akkor arra gondolt, hogy beszól érte. Félrehajtotta a függönyt, és a hokedlin egy tálat pillantott meg lehúzott gyantacsíkokkal, amikből óriási, fekete szőrszálak meredeztek. Olyan volt, mintha egy megnyúzott disznó serkés bőre állt volna abban a narancssárga edényben. A szikh visszahajtotta a függönyt és végigvágódott a földön, éppen abban a pillanatban, amikor odabent a második lyukkal is végeztek.

A cimpák még a negyedik nap után is váladékoztak, noha a lyukaknak állítólag egy héten belül meg kellett volna nyugodni. Sajnos ezt a szikh már nem láthatta, mert az ötödik nap reggelén váratlanul elutazott valami munkahelyi bonyodalomra hivatkozva. Csak egy hangüzenetet hagyott a lány mobilján, aki munka után hallgatta le. Este odaült a géphez, hátha eléri a férfit, de az nem jelentkezett be. Csak a falon túl kezdődött nyolc körül a szokásos kiabálás. – Hát mit képzelsz te magadról, mégis, mit képzelsz te magadról, mi? Hát mit képzelsz te magadról?

Népszabadság - Hétvége melléklet, 2010. április 24.

A fül története

A harmincadikhoz sok reményt fűzött, akkor költözött ebbe a lakásba. Aztán novemberben eljött a születésnapja, de végül megint egyedül ünnepelte, még az apja se telefonált rá. Mint utóbb kiderült, Puskás Öcsit gyászolta aznap nagy átéléssel, ablakba kitett égő gyertyával. Amikor hetekkel később szóba került az elfelejtett születésnap, az apja olyan elismeréssel nézett rá, mintha a lány élete első valamirevaló cselekedetét hajtotta volna végre azzal, hogy a neves focista halála napján töltötte be a harmincat.

A lakásba azóta elég sok minden került, de még mindig nem sikerült otthonossá varázsolni. Esténként a szomszédból rendszeresen áthallatszottak a veszekedések. Négy évvel ezelőtt még állandó csecsemősírásra ébredt, mostanában pedig egy fiatal nő üvöltözött folyton a már óvodás korú kislánnyal. Először mindig az anya méltatlankodását lehetett hallani, aztán puffanásokat, hisztérikus csapkodást, végül szűnni nem akaró nyüszítést. Pont ebben az időben szokott skypolni, és többször azon volt már, hogy akkor most átmegy a szomszédba. – Folyton vernek egy gyereket – mondta kétségbeesetten az ismerősének a képernyőn. Az ismerős azt javasolta, hogy hívja ki a rendőrséget, de ehhez valahogy nem volt ereje és bátorsága. Másnap, amikor a liftnél összefutott a szomszéd nővel, az teljesen normálisnak tűnt. Mellette állt a kislány, és egy plüsselefántot szorongatott, közben gyanakodva figyelte lentről az idegent.

Este, amikor odaült a géphez, megint kezdődött az üvöltözés. – Ezért nincs nekem senkim – kiabált az anya a falon túl –, ezért! Te kis rohadék, minek szívod a véremet? Hát mit képzelsz te magadról, mi? Hát mit képzelsz te magadról?

A képernyőn pont bejelentkezett az indiai fiú. Három hónapja leveleztek, Lutonban lakott, és abban az évben született, mint Curt Cobain. A lány hirtelen eldöntötte, hogy ad neki egy esélyt, elvégre az összes közül még mindig ő tűnt a legnormálisabbnak. Luton pedig már majdnem London.

Másnap este üzent neki, hogy örülne egy személyes találkozásnak. A szikh fiú azonnal válaszolt, és bejelentette, hogy a cégtől a jövő hétre tudna is kérni egy hét szabadságot.

Ez így elsőre kicsit gyorsnak tűnt, de a lány igyekezett ráhangolódni. Nem volt könnyű. Nézegette a fi ú fura családi képeit, és próbált elképzelni egy másik életet, távol a kiabáló szomszédtól és a hideg radiátoroktól. Turbános, komor férfiak néztek rá a fotókról és komoly, sötét arcú nők. A fiú testvérét, aki Bostonban élt, Darpannak hívták, de azt már képtelen volt kihámozni az üzenetből, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkozik. Este feküdt a kanapén, és arról ábrándozott, hogy majd szép indiai gyerekei lesznek, miközben a szomszédból áthallatszott a kislány hüppögése.

Reggel összefutott az anyával a gangon. Vékony, szőke nő volt, laptoptáskával a vállán. Teljesen kiegyensúlyozottnak tűnt, nehéz volt összehozni a falon túlról hallatszó rikácsoló hanggal. A gyerek most nem volt vele, biztos már korábban elvitte az óvodába. A lány előreengedte a kukáknál, és nézte, ahogy kilép a kapun. Hosszú, aranyló lófarka volt és elég jó alakja.

Este megint elkezdődött a szokásos műsor. – Hát mit képzelsz te magadról, mi? Hát mit képzelsz te magadról? – darálta a hisztérikus hang, miközben megindult a csövekben a víz és zubogott odaát a kádba. A szikh ezalatt bejelentkezett, és tudatta, hogy lefoglalta a repülőjegyeket. A lány elképzelte, hogy hova fogja majd vinni Budapesten. Arra gondolt, hogy esetleg elmehetnének sétahajózni, vagy fel a Várba. Ide a lakásba semmiképp. Szégyellte volna a gangra nyíló sötét szobát, de még inkább az állandóan áthallatszó esti cirkuszt. Az jutott még eszébe, hogy elviszi majd a fi út Szentendrére, az be szokott jönni a külföldieknek. Meg esetleg Esztergomba. És a Gellértbe, bár abban nem volt biztos, hogy rögtön fürdőruhára akar-e vetkőzni, bár azt se tartotta kizártnak. Ha a szikh hagyott volna két hetet a fogyókúrára, ez se lett volna gond.

Mindebből persze nem lett semmi, mert péntektől szakadni kezdett az eső. Sötéten és vigasztalanul ömlött reggeltől estig. Kifordult az ernyője, amíg a reptéri busztól elment a bejáratig, aztán bőrig ázva várta a kétórás késéssel érkező gépet.

Jyran Singh magas volt és tartózkodó. A lánynak elsőre az volt a benyomása, hogy kifejezetten idegenkedik tőle, de aztán pár nap alatt hozzászokott a lassú, kissé távolságtartó tempóhoz. Városnézésről szó se lehetett, muszáj volt beülni valahová. Először arra gondolt, hogy elviszi egy angol nyelvű filmre, de aztán elképzelte, amint a piros turbánnal beülnek mondjuk a Művész moziba, inkább lemondott a kalandról. Egy kávézóban kötöttek ki. Jyran Singh itt, a márványasztal felett nyújtotta át a díszes fülbevalót egy előre betanult, alig érthető magyar mondat kíséretében. Láthatólag megdöbbent, amikor a lány mosolyogva közölte, hogy a fülbevaló gyönyörű, de neki sajnos nincs kilyukasztva a füle. A szikh zavartan bámult rá, mintha ez idáig abban a hitben élt volna, hogy a nők eleve lyukkal a fülükön születnek. A lány szabadkozott, hogy nagyon sajnálja, aztán egy hirtelen ötlettel bejelentette, hogy sebaj, holnap kifúratják.

Ezt már eddig is megtehette volna, de világ életében riasztotta a fülbelövés felirat, és jól elvolt a klipszekkel. Most viszont eltökélte, hogy örömet szerez ennek a magas embernek, úgyhogy együtt mentek be a Teréz körúti kapu alá, ahol a fehér köpenyes kozmetikusnő gyanakodva vizsgálgatta őket. Később átnyomakodtak valami szűk folyosón egy szolárium előtt, aztán kikerültek egy nyitott szárítót, amin foltos, fehér törülközők száradtak. A kozmetikusnő megkérte a férfit, hogy itt, a folyosón várakozzon, a lányt pedig, aki ekkor már szívesen visszafordult volna, betolta egy elfüggönyözött ajtón.

A második lyuk belövésekor óriási zajt hallottak. A szikh feldöntötte a törülközőszárítót, s a lány arra ment ki, hogy a földön fekvő turbános férfit egy gumikesztyűs fodrásznő élesztgeti. – Festésem van, ez meg elájult itt nekem – magyarázta a fodrász, és hárman kikísérték a sápadt férfit az utcára.

Az ajándék fülbevalót sajnos nem lehetett berakni, mert egy hétig a géppel belövött kis aranygömböt kellett viselni. A lyuk már a második napon begennyesedett és váladékozott, a lány napközben biztató mosollyal törölgette egy kis vattapamaccsal. Ilyenkor a szikh is biztatóan visszamosolygott, és próbált nem emlékezni a narancssárga edényre, amit a kozmetikában látott. Az történt ugyanis, hogy mikor a lány már vagy húsz perce eltűnt a kozmetikusnővel, akkor arra gondolt, hogy beszól érte. Félrehajtotta a függönyt, és a hokedlin egy tálat pillantott meg lehúzott gyantacsíkokkal, amikből óriási, fekete szőrszálak meredeztek. Olyan volt, mintha egy megnyúzott disznó serkés bőre állt volna abban a narancssárga edényben. A szikh visszahajtotta a függönyt, és végigvágódott a földön, éppen abban a pillanatban, amikor odabent a második lyukkal is végeztek.

A cimpák még a negyedik nap után is váladékoztak, de a lyukaknak állítólag egy hét alatt meg kellett volna nyugodniuk. Sajnos ezt a férfi már nem láthatta, mert az ötödik nap reggelén váratlanul elutazott valami munkahelyi bonyodalomra hivatkozva. Csak egy hangüzenetet hagyott a lány mobilján, aki munka után hallgatta le. Este odaült a géphez, hátha eléri a férfit, de az nem jelentkezett be. Csak a falon túl kezdődött nyolc körül a szokásos kiabálás. – Hát mit képzelsz te magadról, mégis, mit képzelsz te magadról, mi? Hát mit képzelsz te magadról?