(A kötetbeli szövegváltozat)
A hetedik emeleti ablakon ódivatú függöny volt, olyanfajta, ami az ablak közepén rövidebb, mint a terhes nők szoknyája. Ha az olvasók repülni tudnának, beláthattak volna a szobába. De nem tudnak, így megint rám, az elbeszélőre kell hagyatkozniuk, rám, aki az alagútforma nyíláson át egy Klárika nevű öregasszonyt láttam.
Klárika éppen egy termékbemutatót nézett a tévében és a lábkörmét lakkozta. Ez elég nehezére esett, mert már hetven fölött járt, de nem volt mese, beköszöntött a szandálos időszak. A képernyőn fekete-fehér képen mutatták az összes régi tésztafogót meg szűrőt, amit ki kellett volna dobni a szemétbe, és egy színes képen az új, sokfunkciós eszközt, amivel szűrni és fogni is lehetett.
Klárikának esze ágában nem volt kidobni a tésztafogóját. Régi volt ugyan, de piros nyelű, és nála ez volt a konyhában a kiegészítő szín. Másfelől nagyon is elfogadott volna egy ilyen újat, csak nem ennyiért. Viszketett a feje, megvakarta egy tollal, mert nem akarta elrontani a berakást. Egyszer csak megszólalt a kaputelefon. Klárika rémülten ugrott fel, még jó, hogy a lakkja közben megszáradt. Teljesen kiment a fejéből az a kis nő, aki négyre ígérte magát.
A fiatal nő sokáig böngészte a soklakásos ház kaputelefonját, mire végül megtalálta a kézzel átragasztott gombot a szívecskékkel. – Gyere, angyalom! – szólt bele valaki. Ágit, mert így hívták az érkező nőt, idegesítette a tegeződés, de inkább nem szólt érte. Benyomta a berregő kaput. Hívta a liftet, nézegette a felpúposodott linót. A hetediken kiszállt, a folyosón már ki volt tárva az ajtó. – Erre, angyalom! – szólt ki az előbbi hang. – Csücsülj le, még van egy kis elintéznivaló, aztán jövök – kiabálta az öregasszony, és behúzta a szobaajtót. Az igazság az, hogy a kanapén felejtette a lábujj szétválasztó szivacsokat, ezeket kellett hamar eldugnia.
Ági leült az egyik székre. Utoljára a napköziben látott ilyeneket, biztos selejtezésből kerültek ide. Ismerte a panelok alaprajzát, elindult a vécé felé. – Jó helyen vagy, csillagom, villany jobbra! – szólt ki az előbbi hang.
A szűk fürdőszoba ajtaján köntös lógott, a kádon egy gyúródeszka feküdt keresztben. A gyúródeszkát valaki kereszthímzéses terítővel takarta le és cédulát biggyesztett rá: Ne ülj ide!
Ági nem nagyon értette, miért akarna valaki egy kádra fektetett gyúródeszkára ülni. Inkább a vécére szeretett volna, de elment a kedve. Az ülőkét és a fedőt gyanús pöttyökkel tarkított rózsaszín frottír védte. Óvatosan ráereszkedett, aztán arra gondolt, hogy pisilés után szépen meglép. Már a kezét mosta, amikor kiszólt érte a hang:
– Bejöhetsz, csillagom.
Klárika közvetítőirodája, a Szívek szalonja egy lepattant számítógépből, egy megsárgult monitorból és egy irattartó szekrényből állt. És persze magából Klárikából, aki nyilván itt lakott.
– Gyönyörű a fülbevalód – mosolygott.
– Indiai – felelte Ági, de aztán meg is bánta.
– Csak nem jártál ott? – kérdezte az öreglány, és közben húzogatni kezdte lent a fiókokat.
– Fölveszem az adatokat, mint a rendőr, aztán rátérünk a lényegre – fuvolázta, mint aki megfelejtkezett a fülbevalóról. Nyilván így is volt, mert közben kinyitotta a fémdobozt, amiben a pénzt tartotta. A kulcstartón nagy, strasszal kirakott párduc himbálódzott.
Ági az egész beszélgetés alatt a Klárika ritkás szőke haján átderengő fejbőrt nézte. Rózsaszín volt és fényes, mint a műanyag babáké a nejlonhaj alatt. A választék bal oldalán egy hosszú, mélykék csík húzódott, mint valami ér. (Az elbeszélő elárulja, hogy golyóstoll nyoma volt.) Klárikának be nem állt a szája, azt darálta, hogy aki idejön, az mind komoly ember, itt nála csak úriemberek vannak, telefonszámot ő nem ad ki, csak ha a kuncsaft beleegyezik, és itt nincs zaklatás, meg hamis identitással kéjelgés, mert aki ötvenezret befizet, az már akar valamit, az nem szélhámos. Ez itten nem az internett! – vágta ki diadalmasan.
Ági csak bizonytalanul tudta körülírni, hogy tulajdonképpen mit is szeretne, ezért az öregasszony előkotort egy adag gumival összefogott képet és elé rakta.
– Így elsőre ezeket megnézegetheted. Mind igazi úriember.
Az első úriember egy henteskülsejű bajuszos férfi volt, aki egy bajor stílusú kocsma pultjának dőlve bámult a gépbe. A második egy ijesztően feketére sült napszemüveges múmia egy vitorláson, a harmadik hórihorgas, lófogú fiú pitbullal. Ági egyre gyorsabban lapozott. Volt itt vállalati rendezvényen készült kép, volt családi fotó, ahol a szomszédos két nőalakot kisatírozták, és volt rendőrségi felvételre emlékeztető igazolványkép is egy szigorú, szadista külsejű bácsiról. Ági közben már tétován átnyújtotta a pénzt, nem volt visszaút. Klárika villámgyorsan elrakta, közben folyamatosan beszélt, mert megérezte az elbizonytalanodást:
– Ezek itt mind komoly, sportot-utazást kedvelő úriemberek. Az, akit nézel, na, ő pont zsidó, de mondjuk, be is diktálta, szóval lehet tudni róla előre, ha valakinek ezzel baja van. Attól függetlenül nagyon rendes fiú. Szakács. Már két éve jár ide.
A képről egy alacsony homlokú, szellemi fogyatékosnak tűnő férfi nézett vissza. Ági gyorsan továbblapozott.
Arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen mit is szeretne, némi tűnődés után azt felelte, hogy valami helyes, életteli, jó humorú pasast, aki esetleg családra is vágyik.
– Férjhez akarsz menni? – csattant fel szemrehányóan Klárika. – Ezt azért ne írd be! Egy ilyen adatlappal mindenkit elriasztasz! Találkozgassál csak szépen sorjában ezekkel az úriemberekkel, aztán ha valamelyik megtetszik, még mindig kialakulhat érzelmi alapon bármi. Egy komoly párkapcsolat is! Ez itt nem az internett, énnálam nincsen szélhámoskodás! – ismételte meg.
Elővett egy újabb összegumizott csomagot. Ezek – tette hozzá – elsősorban szabadidőpartnert keresnek, de kölcsönösen kialakuló esetleges szimpátia esetén házasság is létrejöhet. Néha. Ezek, ténykérdés, kissé idősebb úriemberek felnőtt gyerekekkel, de minden kölcsönös szimpátia függvénye. Ha gondolod, kiveszem belőle a kopaszokat, bár nem írtad kizáró oknak, csak tapasztalatból tudom, hogy sokakat zavar. Na, ez itt például mindjárt egy kopasz, ő is két éve jár már. Egy igazi úriember. De hát van, akit zavar, ha nincs haj. Én se értem, hogy hova lesz a hajuk ötven után, de hát ez van, angyalkám. Persze, te szép és fiatal vagy.
Ági lapozott, zavaros szakmanevek röpködtek. Rendszerpszichológus, ágazatvezető, anyagmozgató, cégtulajdonos. A szobában határozottan acetonszag volt. Az elbeszélő itt most előreszalad és elárulja, hogy Ági nevű szereplője ezen az estén hosszan, reménytelenül sírt, aztán egy olyan öregasszonyról álmodott, akinek keresztszemes tetoválás van a fején. Az iroda számáról érkező hívásokat pedig soha többé nem fogadta.
Ám az elbeszélés jelen idejében még itt ült és a második fényképcsomaggal szerencsétlenkedett. Tekintete a ronda függönyre, aztán a szőnyegre tévedt, és közben gépiesen lapozott.
– Na, ő például nemrég jött, ő futballedző. Igazi sportoló volt, úriember, most már csak edzősködik. – Ági felemelte a tekintetét, és ránézett a képre. Iszonyatosat dübbent a mellkasa, hirtelen leengedte a kezét. Ismerte ezt a házat, a kerítést, a telket. Amíg a szülei el nem váltak, minden nyarat ott töltött.
A képen fehér pólóban és edzőcipőben ott feszített az apja.
– Tetszik? – csapott le Klárika. – Nagyon rendes ember.
– Kicsit talán öreg – habozott Ági.
A kép már az infarktus után készült, tavaly tavasszal. Az apja attól kezdve a legkisebb mozgástól is el volt tiltva, nem mehetett vissza a céghez sem, ahol korábban dolgozott. És Ági tudta, hogy soha, de soha életében nem focizott igaziból, csak ott a telken, a pocakos szomszédokkal. Bő fél éve nem is beszéltek már. A harmincadik születésnapján, amikor az apja nem hívta fel, kitörölte a mobiljából a számát. És később se mentette el, amikor az öreg szabadkozva rátelefonált.
– Vannak gyerekei? – kérdezte felpillantva.
Nincsenek. Illetve… nem tudom – felelte Klárika tűnődve. Közben a lány lángvörös arcát fürkészte, és arra gondolt, hogy na, már megint egy szerencsétlen, aki ide jön apát keresni magának.
A szív története
A hetedik emeleti ablakon ódivatú függöny volt, olyan fajta, ami az ablak közepén rövidebb, mint a terhes nők szoknyája. Ha az olvasók repülni tudnának, beláthattak volna a szobába. De nem tudnak, így az elbeszélőre kell hagyatkozniuk, aki az alagútforma nyíláson át egy Klárika nevű öregasszonyt látott.
Klárika éppen egy termékbemutatót nézett a tévében és a lábkörmét lakkozta. Ez elég nehezére esett, mert már hetven fölött járt, de nem volt mese, beköszöntött a szandálos időszak. A képernyőn fekete-fehér képen mutatták az összes régi tésztafogót meg szűrőt, amit ki kellett volna dobni a szemétbe, és egy színes képen az új, sok funkciós eszközt, amivel szűrni és fogni is lehetett.
Klárikának esze ágában nem volt kidobni a tésztafogóját. régi volt ugyan, de piros nyelű, és nála ez volt a konyhában a kiegészítő szín. másfelől nagyon is elfogadott volna egy ilyen újat, csak nem ennyiért. viszketett a feje, megvakarta egy tollal, mert nem akarta elrontani a berakást. Egyszer csak megszólalt a kaputelefon. Klárika rémülten ugrott fel, még jó, hogy a lakkja közben megszáradt. Teljesen kiment a fejéből az a kis nő, aki négyre ígérte magát.
A fiatal nő sokáig böngészte a soklakásos ház kaputelefonját, mire végül megtalálta a kézzel átragasztott gombot a szívecskékkel. – gyere, angyalom! – szólt bele valaki. Ágit, mert így hívták az érkező nőt, idegesítette a tegeződés, de inkább nem szólt érte. Benyomta a berregő kaput. Hívta a liftet, nézegette a felpúposodott linót. A hetediken kiszállt, a folyosón már ki volt tárva az ajtó. – Erre, angyalom! – szólt ki az előbbi hang. – csücsülj le, még van egy kis elintéznivaló, aztán jövök – kiabálta az öregasszony, és behúzott egy szobaajtót. Az igazság az, hogy a kanapén felejtette a lábujjszétválasztó szivacsokat, ezt kellett hamar eldugni.
Ági leült az egyik székre. Utoljára a napköziben látott ilyeneket, biztos selejtezésből kerültek ide. Ismerte a panelok alaprajzát, elindult a vécé felé. – Jó helyen vagy, csillagom, villany jobbra! – szólt ki az előbbi hang.
A szűk fürdőszobába ajtaján köntös lógott, a kádon egy gyúródeszka feküdt keresztben. A gyúródeszkát valaki kereszthímzéses terítővel takarta le és cédulát biggyesztett rá: Ne ülj ide!
Ági nem nagyon értette, miért akarna valaki egy kádra fektetett gyúródeszkára ülni. Inkább a vécére szeretett volna, de elment a kedve. Az ülőkét és a fedőt gyanús pöttyökkel tarkított rózsaszín frottír védte. Óvatosan ráereszkedett, aztán arra gondolt, hogy pisilés után szépen meglép. már a kezét mosta, amikor kiszólt érte a hang:
– Bejöhetsz, csillagom.
Klárika közvetítőirodája, a szívek szalonja egy lepattant számítógépből, egy megsárgult monitorból és egy irattartó szekrényből állt. És persze magából Klárikából, aki nyilván itt lakott.
– Gyönyörű a fülbevalód – mosolygott.
– Indiai– felelte Ági, de aztán meg is bánta.
– Csak nem jártál ott? – kérdezte az öreglány és közben húzogatni kezdte lent a fiókokat. – Fölveszem az adatokat, mint a rendőr, aztán rátérünk a lényegre – fuvolázta, mint aki megfelejtkezett a fülbevalóról. Nyilván így is volt, mert közben kinyitotta a fémdobozt, amiben a pénzt tartotta. A kulcstartóján nagy, strasszal kirakott párduc lógott. Ági egész beszélgetés alatt a Klárika ritkás szőke haján átderengő fejbőrt nézte. rózsaszín volt és fényes, mint a műanyagbabáké a nejlonhaj alatt. A választék bal oldalán egy hosszú, mélykék csík húzódott, mint valami ér. (golyóstoll nyoma volt.) Klárikának be nem állt a szája, azt darálta, hogy aki idejön, az mind komoly ember, itt nála csak úriemberek vannak, telefonszámot ő nem ad ki, csak ha a kuncsaft beleegyezik, és itt nincs zaklatás, meg hamis identitással kéjelgés, mert aki ötvenezret befizet, az már akar valamit, az nem szélhámos. Ez itten nem az internett! – vágta ki diadalmasan.
Ági csak bizonytalanul tudta körbeírni, hogy tulajdonképpen mit is szeretne, ezért az öregasszony előkotort egy adag gumival összefogott képet és elé rakta.
– Így elsőre ezeket megnézegetheted. Mind igazi úriember.
Az első úriember egy hentes külsejű bajuszos férfi volt, aki egy bajor stílusú kocsma pultjának dőlve bámult a gépbe. A második egy ijesztően feketére sült napszemüveges múmia egy vitorláson, a harmadik hórihorgas, lófogú fiú pitbullal. Ági egyre gyorsabban lapozott. volt itt vállalati rendezvényeken készült kép, volt családi fotó, ahol a szomszédos két nőalakot kisatírozták és volt rendőrségi felvételre emlékeztető igazolványkép is egy szigorú, szadista külsejű bácsiról. Ági közben már tétován átnyújtotta a pénzt, nem volt visszaút. Klárika villámgyorsan elrakta, közben folyamatosan beszélt, mert megérezte az elbizonytalanodást:
– Ezek itt mind komoly, sportot-utazást kedvelő úriemberek. Az, akit nézel, na, ő pont zsidó, de mondjuk be is diktálta, szóval lehet tudni róla előre, ha valakinek ezzel baja van. Attól függetlenül nagyon rendes fiú. mérnök. már két éve jár ide.
A képről egy alacsony homlokú, szellemi fogyatékosnak tűnő férfi nézett vissza. Ági gyorsan továbblapozott.
Arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen mit is szeretne, némi tűnődés után azt felelte, hogy valami helyes, életteli, jó humorú pasast, aki esetleg családra is vágyik.
– Férjhez akarsz menni? – csattant fel szemrehányóan Klárika. – Ezt azért ne írd be! Egy ilyen adatlappal mindenkit elriasztasz! Találkozgassál csak szépen sorjában ezekkel az úriemberekkel, aztán ha valamelyik megtetszik, még mindig kialakulhat érzelmi alapon bármi. Egy komoly párkapcsolat is! Ez itt nem az internett, énnálam nincsen szélhámoskodás! – ismételte meg.
Elővett egy újabb összegumizott csomagot. Ezek – tette hozzá – elsősorban szabadidőpartnert keresnek, de kölcsönösen kialakuló esetleges szimpátia esetén házasság is létrejöhet. Néha. Ezek, ténykérdés, kissé idősebb úriemberek felnőtt gyerekekkel, de minden kölcsönös szimpátia függvénye. – Ha gondolod, kiveszem belőle a kopaszokat, bár nem írtad kizáró oknak, csak tapasztalatból tudom, hogy sokakat zavar. Na, ez itt például mindjárt egy kopasz, ő is két éve jár már. Egy igazi úriember. De hát van, akit zavar, ha nincs haj. – Én se értem, hogy hova lesz a hajuk ötven után, de hát ez van, angyalkám. Persze te szép és fiatal vagy.
Ági lapozott, zavaros szakmanevek röpködtek. Rendszerpszichológus, ágazatvezető, anyagmozgató, cégtulajdonos. A szobában határozottan acetonszag volt. Az elbeszélő itt most előre szalad és elárulja, hogy Ági nevű szereplője ezen az estén hosszan, reménytelenül sírt, aztán egy olyan öregasszonyról álmodott, akinek keresztszemes tetoválás van a fején. Az iroda számáról érkező hívásokat pedig soha többé nem fogadta.
Ám az elbeszélés jelen idejében még itt ült és a második fényképcsomaggal szerencsétlenkedett. Tekintete a ronda függönyre, aztán a szőnyegre tévedt, és közben gépisen lapozott.
– Na, ő például nemrég jött, ő futballedző. Igazi sportoló volt, úriember, most már csak edzősködik. – Ági felemelte a tekintetét, és ránézett a képre. Iszonyatosat dübbent a mellkasa, hirtelen leengedte a kezét. Ismerte ezt a házat, a kerítést, a telket. Amíg a szülei el nem váltak, minden nyarat ott töltött.
A képen fehér pólóban és edzőcipőben ott állt az apja.
– Tetszik? – csapott le Klárika. – Nagyon rendes ember.
– Kicsit talán öreg – habozott Ági.
A kép már az infarktus után készült, tavaly tavasszal. Az apja attól kezdve a legkisebb mozgástól is el volt tiltva, nem mehetett vissza a céghez sem, ahol korábban dolgozott. És Ági tudta, hogy soha életében nem focizott, csak ott a telken, a pocakos szomszédokkal. Bő fél éve nem beszéltek már. A harmincadik születésnapján, amikor az apja nem hívta fel, kitörölte a mobiljából a számát. És később se mentette el, amikor az öreg szabadkozva rátelefonált.
– Vannak gyerekei? – kérdezte felpillantva.
– Nincsenek. Illetve... nem mondta – felelte Klárika tűnődve. Közben a lány lángvörös arcát fürkészte és arra gondolt, hogy na, már megint egy szerencsétlen, aki ide jön apát keresni magának.
A Szkholion a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának 2003-ban alapított, szemeszterenként megjelenő művészeti és szakfolyóirata. A szív története a következő megjegyzéssel jelent meg oldalain: Tóth Krisztina "Jelenleg Pixel című könyvén dolgozik, ebből közlünk részletet."