26. fejezet, avagy a hát története

(A kötetbeli szövegváltozat)

A tücsök nem akart előjönni, pedig a lyukba bedugott fűszálat kikotorta, úgyhogy lehetett tudni, hogy bent van. A fiú a földön hasalt a lyuk előtt és várta, hogy mi lesz. Hozott magával egy papírdobozt, hogy abba kiemeli majd az egész járatot. Előtte jól meg kellett nézni, melyiket viszi haza, mert tudta, hogy csak az zenél, amelyiknek sárga csík van a lábán.

Nagyon sütött a kora nyári nap, égette a tarkóját meg a lapockáit. Sok hangya is volt, de nem csapott rájuk, csak lassan lesöpörte őket, hogy nehogy elriassza a tücsköt. Az csak sokára jött ki: körülnézett, aztán visszamászott. A fiú óvatosan körbevágta földet, mint egy tortaszeletet és átemelte a dobozba. A tücsök meg lehetett ijedve a nagy költöztetéstől, mert lapított, de most már biztosra lehetett tudni, hogy odabent van a kockában. A fiú lezárta a dobozt. Sietnie kellett, mert a csóka egyedül volt otthon, annak is kellett valamit adni. Kint tartotta a fészerben, hogy ne hecceljék vele a bátyjáék, meg ne is bántsák.

Sietett haza, átgázolt a csalános lejtőn, hogy hamarabb leérjen az alsó sorra, mert ott laktak. A faluban úgy hívták ezt a részt, hogy Lapos, és csak azok maradtak a Laposon, akiknek végképp nem volt pénzük beljebb költözni vagy elmenni máshová. A Laposon nem volt csatorna, a vizet meg a közkútról kellett hozni. Mivel az itt élő családok évek óta nem fizették a közüzemi díjakat, a polgármester úgy döntött, elzáratja a nyomókutat. Később kijött egy városi ember és elmagyarázta nekik, hogy ez törvénytelen, és joguk van a vízhasználathoz, de ők csak vonogatták a vállukat. Idegen volt, a polgármestert legalább ismerték, igaz, utálta mindenki. De nem akartak bemenni az önkormányzathoz, volt így is elég bajuk. Inkább hordták vödrökben a vizet a felső kútról: most még nem volt gond, és azt remélték, télre majd megoldódik valahogy.

Tavaly télen is cirkusz volt, akkor a rongyégetés miatt jöttek ki, hogy állítólag mérgezte a fentieket. A fiú szülei akkor nagyon bedühödtek, azt mondták, rendben, de küldjön az önkormányzat fát, mert a kiserdőn még gallyat se lehet összegyűjteni, a Bogdán mindenkit azonnal jelent.

A Bogdán egyébként is a bögyében volt az összes családnak a Laposon, és úgy sejtették, a kútelzárást is ő járhatta ki a polgármesternél. Annak meg nem került semmibe, le is nyilatkozta a rádióban, hogy neki a lakosság érdekeit kell szem előtt tartani, mintha a falu alsó fele nem a lakossághoz tartozott volna. A fiú nem sokat értett ebből, de egyszer azért megdobálta az öccsével az elbicikliző Bogdánt, aztán a magas fűbe lebukva figyelték, hogy nézegeti a küllőt és káromkodik. Most is látta elkarikázni, de a tücsökkel volt elfoglalva.

A fészerben előkereste az akváriumot és beletette a földkockát. Az egyik üveg végig volt repedve, halnak nem lett volna jó, de tücsöknek megfelelt. Közben a csókát is meg kellett keresni, mert elugrált, hiába volt körbekerítve.

A fiú félredobálta a sok elpiszkolódott polikarbonát lapot, amit a testvérei hordtak ide, hogy majd feltegyék a tetőre. A csóka ott volt mögötte. Felborult a hülye, mert körbe volt tekerve leukoplaszttal, és nem tudott egyensúlyozni: ott pislogott két lap között fekve.

A fiú kiütögette a maradék földet a kartondobozból, aztán beletette a madarat. Óvatosan lefejtette róla a ragasztót, és megnézte, hogy áll a szárnya. Elég jól gyógyult, de még vissza kellett tekerni. Rongyot tett a csík alá, hogy nehogy beleragadjon a tollába, aztán fecskendővel adott neki vizet. A bátyja folyton azzal heccelte, hogy egyszer megsüti a csókát, de ő azzal vágott vissza, hogy úgyse lehet megenni, mert mérgező. Tudta, hogy testvére csak viccel, de azért betolta a dobozt hátra, és körbekerítette kartonokkal. Közben eszébe jutott, hogy ő is nagyon éhes, úgyhogy elindult vissza a faluba.

A Bogdán háza felé ment, érett a cseresznye. Körbenézett, hogy nem jön-e valaki, de az öreg egyedül lakott, és egy fél órája látta elmenni biciklivel, úgyhogy tudta, még nem lehet otthon. Az elbeszélő itt szívesen közbeszúrná, hogy amíg a fiú a leukoplaszttal bajlódott, mert a csóka egyik evezőtolla mégiscsak beletapadt a ragasztóba, és óvatosan ki kellett fejteni, addig az öreg már visszafelé biciklizett egy gumikötéllel felerősített csomagot egyensúlyozva a tartón. A kartondobozban egy roncs porszívó volt, amit a Könyvtárból kunyerált el. A Könyvtár tulajdonképpen nem is könyvtár volt, hanem mindenes iroda, a porszívó pedig évek óta nem működött, de Bogdán azt mondta, ő meg tudja csinálni. A hozzávaló csövet már előző nap elvitte, és betámasztotta a lépcsősarokba.

A fiú felkapaszkodott, és elkezdte enni a cseresznyét. Egy csomót a szájába tömött, aztán kiköpködte a magokat. Abban az évben alig volt eső, nem repedeztek ki a szemek, sötétre érve fénylettek az ágon. Kékre festették a száját és a kezét, tenyérrel tömte magába, amit elért.

Később kicsit följebb ment, talált egy jó elágazást, ahol a hátával meg tudott támaszkodni, és így mind a két kezét használhatta. Éppen amikor odahúzott volna egy hajlósabb ágat, azt kérdezte valaki lentről, hogy jó-e a cseresznye. Megijedt, a Bogdán hangja volt. Lenézett, de nem látott senkit a fa alatt. A hang megint megkérdezte, hogy ízlik-e a cseresznye. Akkor látta, hogy ott ül az öreg a pincegádorban, felé se fordul. Kicsit megzavarodott a barátságos hangtól, úgyhogy azt felelte, ízlik. – Hát akkor csak egyél – mondta a Bogdán. A fiú azt gondolta, le kéne inkább mászni és elfutni, de jobbnak látta, ha egyelőre marad. – Egyél csak, amennyi jólesik – folytatta az öreg –, nem sajnálom én.

A fiú újabb adagot tömött a szájába, de nem köpte ki a magokat, mert meglepve látta, hogy az öregember feltápászkodik és elindul a fához. Megállt a tövében és onnan beszélt fölfelé:

– Ha lejössz, adok én neked még mást is. Körbenézhetel itt a ház körül, van itt minden. A bátyádék is voltak itt, vittek azok is, amit leltek, mért pont tőled sajnálnám, igaz-e?

A gyerek lemászott, de akkor már gyanús lett neki valami, mert ki akarta volna kerülni a szorosan elé álló férfit. Még a maradék magot is lenyelte, úgy megijedt, ahogy az öreg előkapta a fémcsövet a háta mögül. A gyerek elesett, erre a hátát kezdte ütni, ahol érte. Kicsit féltette a porszívócsövet, de akkora düh forrt benne, hogy azt se bánta volna, ha ez kis patkány itt hal meg a szeme láttára. Legalább kevesebben lettek volna. Ide jártak a bátyjai is mind, loptak, amit értek, múltkor még a szar ásóját is elvitték, most meg eltűnt a régi bicikli. A Laposról szökdöstek át a tetvek, hogy rohadt volna meg mind az anyja belibe.

Sokáig verte a fiút, teljesen elhagyta az ereje, mire leeresztette a porszívócsövet. A gyerek nem mozdult, úgyhogy hozott vizet, azzal végigöntötte, és azt mondta neki, ha még egyszer meglátja őt, vagy valamelyik testvérét itt a közelben, a szemit tolja ki mindnek.

A fiú hazaérve nem a kisházba ment be, hanem a fészerbe, és lefeküdt a papundeklire. A hátára vizes ruhát borított, így találta meg az idősebb bátyja, amikor hazaért. Hozott egy biciklit, de tiszta roncs volt, másnap akarta szétszedni hulladéknak.

Azt mondta az öccsének, hogy jövő héten mennek föl Pestre, minden el van már intézve, lesz hol lakni. Ha szerez pénzt, vesz egy hunterforszkombót és szarrá lövi a Bogdánt. Úgy elássa, senki se fogja megtalálni. Vagy egy éjjellátós póverendzserszt, olyat már húszért lehet szerezni, éjszaka fogja bevárni a gecit a műútnál. A fiú borogatással a hátán azt mondta, ő is fölmegy Pestre, de aztán elbizonytalanodott, mert eszébe jutott a csóka. Nem merte megkérdezni, hogy azzal mi legyen.

Csak két hét múlva ment fel a tesókhoz, addigra a madarat el lehetett már engedni. A bátyja eleinte segített, próbált munkát szerezni neki is, sőt, egyszer a mobilját is kölcsönadta, mert lett neki. De aztán sok munkája adódott, csak annyit mondott, hogy vigyázzál magadra, öcsi, és hetekre eltűnt. A kórházba mindenesetre most ő ment be. Egyáltalán nem értette, milyen papírokat kérnek, mert telefonból nem volt neki világos, hogy az öcsi meghalt.

A kezébe adtak egy írást, ez állt benne:

Tizennyolc-húsz év körüli vékony testalkatú, kreol bőrű fiatal férfi holtteste. Testszerte változó beivódású zúzódások, a koponyán külsérelmi nyom nincs. Mk, kari régi szekunder gyógyult hegek. A háton haránt irányú invertált, kb. 8-10 cm hosszú, 1-2 cm széles hegek, feltehetően korábbi ütésnyomok.

Ezt megértette, jól meg is ijedt. Innen a szeme a lap aljára siklott, és csak a végét olvasta el a hosszú blablának:

A tüdőben mks. hörgőrendszer bevérzett, bűzös, feltehetően oldószeres nyáktartalmú. A koponya megnyitásakor átlagos méretű agy. A halál oka vérzés a hasüregben, két szakaszos lépruptura eredményeképp.

A fiú megkérdezte, hogy ez most akkor mind az öccsére vonatkozik-e, és honnan hozták be. A kórboncnok azt felelte, hogy a jegyzőkönyv szerint valahonnan a budai hegyekből. A srác erre megkönnyebbülten felsóhajtott, hogy jaj, hát akkor nem ő az. Az nem lehet ő, hát életébe se menne el odáig. Szinte vidáman mondta a köpenyesnek, hogy induljanak, nézzék meg hamar azt a kis csórét, akit az öcsivel így összekevertek.

168 Óra, 2011. március 16.

Egy maradék cseresznye

A tücsök nem akart előjönni, pedig a lyukba bedugott fűszálat kikotorta, úgyhogy lehetett tudni, hogy bent van. A fiú a földön hasalt a lyuk előtt, és várta, hogy mi lesz. Hozott magával egy papírdobozt, hogy abba kiemeli majd az egész járatot. Előtte jól meg kellett nézni, melyiket viszi haza, mert tudta, hogy csak az zenél, amelyiknek sárga csík van a lábán.

Nagyon sütött a kora nyári nap, égette a tarkóját meg a lapockáit. Sok hangya is volt, de nem csapott rájuk, csak lassan lesöpörte őket, nehogy elriassza a tücsköt. Az csak sokára jött ki: körülnézett, aztán visszamászott. A fiú óvatosan körbevágta a földet, mint egy tortaszeletet, és átemelte a dobozba. A tücsök meg lehetett ijedve a nagy költöztetéstől, mert lapított, de most már biztosra lehetett tudni, hogy odabent van a kockában.

A fiú lezárta a dobozt.Sietnie kellett, mert a csóka egyedül volt otthon, annak is kellett valamit adni. Kint tartotta a fészerben, hogy ne hecceljék vele a bátyjáék, meg ne is bántsák.

Sietett haza, átgázolt a csalános lejtőn, hogy hamarabb leérjen az alsó sorra, mert ott laktak. A faluban úgy hívták ezt a részt, hogy Lapos, és csak azok maradtak a Laposon, akiknek végképp nem volt pénzük beljebb költözni vagy elmenni máshová. A Laposon nem volt csatorna, a vizet meg a közkútról kellett hozni. Mivel az itt élő családok évek óta nem fizették a közüzemi díjakat, a polgármester úgy döntött, elzáratja a nyomókutat. Később kijött egy városi ember, és elmagyarázta nekik, hogy ez törvénytelen, és joguk van a vízhasználathoz, de ők csak vonogatták a vállukat. Idegen volt, a polgármestert legalább ismerték, igaz, utálta mindenki. De nem akartak bemenni az önkormányzatra, volt így is elég bajuk. Inkább hordták vödrökben a vizet a felső kútról: most még nem volt gond, télire meg majd, azt remélték, megoldódik valahogy.

Tavaly télen is cirkusz volt, akkor a rongyégetés miatt jöttek ki, hogy állítólag mérgezte a fentieket.

A fiú szülei akkor nagyon bedühödtek, azt mondták, rendben, de küldjön az önkormányzat fát, mert a kiserdőn még gallyat se lehet összegyűjteni, a Bogdán mindenkit azonnal jelent.

A Bogdán egyébként is a bögyében volt az összes családnak a Laposon, és úgy sejtették, a kútelzárást is ő járhatta ki a polgármesternél. Annak meg nem került semmibe, le is nyilatkozta a rádióban, hogy neki a lakosság érdekeit kell szem előtt tartani, mintha a falu alsó fele nem a lakossághoz tartozott volna. A fiú nem sokat értett ebből, de egyszer azért megdobálta az öccsével az elbicikliző Bogdánt, aztán a magas fűbe lebukva figyelték, hogy nézegeti a küllőt és káromkodik. Most is látta elkarikázni, de a tücsökkel volt elfoglalva.

A fészerben előkereste az akváriumot, és beletette a földkockát. Az egyik üveg végig volt repedve, halnak nem lett volna jó, de tücsöknek megfelelt. Közben a csókát is meg kellett keresni, mert elugrált, hiába volt körbekerítve.

A fiú félredobálta a sok elpiszkolódott polikarbonát lapot, amelyet a testvérei hordtak ide, hogy majd feltegyék a tetőre.

A csóka ott volt mögötte. Felborult a hülye, mert körbe volt tekerve leukoplaszttal, és nem tudott egyensúlyozni: ott pislogott két lap között fekve.

A fiú kiütögette a maradék földet a kartondobozból, aztán beletette a madarat. Óvatosan lefejtette róla a ragasztót, és megnézte, hogyan áll a szárnya. Elég jól gyógyult, de még vissza kellett tekerni. Rongyot tett a csík alá, nehogy beleragadjon a tollba, aztán fecskendővel adott vizet a madárnak.

A bátyja folyton heccelte, hogy egyszer megsüti a csókát, de ő azzal vágott vissza, hogy úgyse lehet megenni, mert mérgező. Tudta, hogy a testvére csak viccel, de azért betolta a dobozt hátra, és körbekerítette kartonokkal. Közben eszébe jutott, hogy ő is nagyon éhes, úgyhogy elindult vissza a faluba.

A Bogdán háza felé ment, érett a cseresznye. Körbenézett, hogy nem jön-e valaki, de az öreg egyedül lakott, és fél órája látta elmenni biciklivel, úgyhogy tudta, még nem lehet otthon. Az elbeszélő itt szívesen közbeszúrná, hogy amíg a fiú a leukoplaszttal bajlódott, mert a csóka egyik evezőtolla mégiscsak beletapadt a ragasztóba, és óvatosan ki kellett fejteni, addig az öreg már visszafelé biciklizett, egy gumikötéllel felerősített csomagot egyensúlyozva a tartón. A kartondobozban egy roncs porszívó volt, amelyet a könyvtárból kunyerált el. A könyvtár tulajdonképpen nem is könyvtár volt, hanem mindenes iroda, a porszívó pedig évek óta nem működött, de Bogdán azt mondta, ő meg tudja csinálni. A hozzávaló csövet már előző nap elvitte, és betámasztotta a lépcsősarokba.

A fiú felkapaszkodott, és elkezdte enni a cseresznyét. Egy csomót a szájába tömött, aztán kiköpködte a magokat. Abban az évben alig volt eső, nem repedeztek ki a szemek, sötétre érve fénylettek az ágon. Kékre festették a száját és a kezét, tenyérrel tömte magába, amit elért.

Később kicsit följebb ment, talált egy jó elágazást, ahol a hátával meg tudott támaszkodni, és így mind a két kezét használhatta. Éppen amikor odahúzott volna egy hajlósabb ágat, azt kérdezte valaki lentről, hogy jó-e a cseresznye. Megijedt, a Bogdán hangja volt. Lenézett, de nem látott senkit a fa alatt. A hang megint megkérdezte, hogy ízlik-e a cseresznye. Akkor látta, hogy ott ül az öreg a pincegádorban, felé se fordul. Kicsit megzavarodott a barátságos hangtól, úgyhogy azt felelte, ízlik. „Hát akkor csak egyél” – mondta Bogdán. A fiú azt gondolta, le kéne inkább mászni, és elfutni, de jobbnak látta, ha egyelőre marad. „Egyél csak, amennyi jólesik – folytatta az öreg –, nem sajnálom én.”

A fiú újabb adagot tömött a szájába, de nem köpte ki a magokat, mert meglepve látta, hogy az öregember feltápászkodik, és elindul a fához. Megállt a tövében, és onnan beszélt fölfelé: „Ha lejössz, adok én neked még mást is. Körbenézel itt a ház körül, aztán van itt minden. A bátyádék is voltak itt, vittek azok is, amit leltek, mért pont tőled sajnálnám, igaz-e?”

A gyerek lemászott, de akkor már gyanús lett neki valami, mert ki akarta volna kerülni a szorosan elé álló férfit. Még a maradék magot is lenyelte, úgy megijedt, ahogy az öreg előkapta a fémcsövet a háta mögül. A gyerek elesett, erre a hátát kezdte ütni, ahol érte. Kicsit féltette a porszívócsövet, de akkora düh forrt benne, hogy azt se bánta volna, ha ez a kis patkány itt hal meg a szeme láttára. Legalább kevesebben lettek volna. Ide jártak a bátyjai is mind, loptak, amit értek, múltkor még a szar ásóját is elvitték, most meg eltűnt a régi bicikli. A Laposról szökdöstek át a tetvek, hogy rohadt volna meg mind az anyja belibe.

Sokáig verte a fiút, teljesen elhagyta az ereje, mire leeresztette a porszívócsövet. A gyerek nem mozdult, úgyhogy hozott vizet, végigöntötte, és azt mondta neki, ha még egyszer meglátja őt vagy valamelyik testvérét itt a közelben, a szemit tolja ki mindnek.

A fiú hazaérve nem a kisházba ment be, hanem a fészerbe, és lefeküdt a papundeklire. A hátára vizes ruhát borított, így találta meg az idősebbik bátyja, amikor hazaért. Hozott egy biciklit, de tiszta roncs volt: másnap akarta szétszedni hulladéknak.

Azt mondta az öccsének, hogy jövő héten mennek föl Pestre, minden el van már intézve, lesz hol lakni. Ha szerez pénzt, vesz egy hunterforszkombót, és szarrá lövi Bogdánt. Úgy elássa, senki se fogja megtalálni. Vagy egy éjjellátós póverendzserszt, olyat már húszért lehet szerezni, éjszaka fogja bevárni a gecit a műútnál. A fiú borogatással a hátán azt mondta, ő is fölmegy Pestre, de aztán elbizonytalanodott, mert eszébe jutott a csóka. Nem merte megkérdezni, hogy azzal mi legyen.

Csak két hét múlva ment fel a tesókhoz, addigra a madarat el lehetett már engedni. A bátyja eleinte segített, próbált munkát szerezni neki is, sőt, egyszer a mobilját is kölcsönadta, mert lett neki. De aztán sok munkája adódott, csak annyit mondott, hogy vigyázzál magadra, öcsi, és hetekre eltűnt. A kórházba mindenesetre most ő ment be. Egyáltalán nem értette, milyen papírokat kérnek, mert a telefonból nem volt neki világos, hogy az öcsi meghalt.

A kezébe adtak egy írást, ez állt benne: „Tizennyolc-húsz év körüli vékony testalkatú kreol bőrű fiatal férfi holtteste. Testszerte változó beivódású zúzódások, a koponyán külsérelmi nyom nincs. Mk, kari régi szekunder gyógyult hegek. A háton haránt irányú invertált, kb. 8-10 cm hosszú, 1-2 cm széles hegek, feltehetően korábbi ütésnyomok.”

Ezt megértette, jól meg is ijedt. Innen a szeme a lap aljára siklott, és csak a végét olvasta el a hosszú blablának: „A tüdőben mks. hörgőredszer bevérzett, bűzös, feltehetően oldószeres nyáktartalmú.

A koponya megnyitásakor átlagos méretű agy. A halál oka vérzés a hasüregben, két szakaszos lépruptura eredményeképp.”

A fiú megkérdezte, hogy ez most akkor mind az öccsére vonatkozik-e, és honnan hozták be. A kórboncnok azt felelte, hogy a jegyzőkönyv szerint valahonnan a budai hegyekből. A srác erre megkönnyebbülten felsóhajtott, hogy jaj, hát akkor nem ő az. Az nem lehet ő, hát életében se menne el odáig. Szinte vidáman mondta a köpenyesnek, hogy induljanak, nézzék meg hamar azt a kis csórét, akit az öcsivel így összekevertek.