Ismét megújult, modernizálódott a répcelaki tekecsarnok

2017. február 5.

Az év elején ismét látványos beruházásokra, felújításokra került sor a Répcelaki SE tekecsarnokában, amelyeknek köszönhetően még modernebb környezetben hódolhatnak kedvenc sportjuknak az amatőrök, készülhetnek a profik, illetve még komfortosabb körülmények között biztathatják a Szuperligás csapatot a szurkolók.

A felújítás során elbontásra került az öltözőfolyosó és a pálya közötti elválasztó (részben üveg) fal, amelynek a helyére esztétikus, fából készült, italtartókkal felszerelt "könyöklők" kerültek. Ezzel a lelátóról kiszoruló nézők még közelebb kerültek a "küzdőtérhez", illetve szellősebb, levegősebb lett a csarnok.

A belső rész, azaz a konkrét csarnok is újdonságokat tartogat, ugyanis mostantól kamerák, illetve monitorok segítenek abban, hogy a sokakat zavaró, középen található oszlopok ellenére is átlátható legyen a teljes pálya egy helyről, így mostantól az 1-2-es sávok oldalán található képernyőn látható a 3-4-es pálya hátsó, eredményjelzős, bábus szakasza, és fordítva.

És ami a bajnoki mérkőzéseken régóta hiányzott: mostantól egy külön képernyőn követhető lesz az úgynevezett Pauly szoftver, amely dobásról-dobásra frissített eredményekkel segíti majd az összecsapások követését egyéni, illetve csapatfa szinten is.

A felújítások (amelyek még folytatónak, így pl. plusz sorokkal hamarosan bővülni fog a lelátó/nézőtér, új bútorok is érkezni fognak, a "könyöklők" elé egy kvázi mobil felálló rész is felkerül, valamint saját audió felszerelést - hangfal, mikrofonok - kap a létesítmény) ezúttal is komoly szurkolói, támogató összefogás jellemezte, így ki kell emelni Nagy László elnökségi tagot, aki nem csak megálmodta, de meg is tervezte és le is bonyolította, valamint kontrollálta a kivitelezési munkákat, Bokkon Sándort, aki a szerelési feladatokból vette ki a részét, Horváth Krisztiánt (Horváth Bau) és kollégáit, Németh Miklóst (Comp Tradeker Bt.), Szalainé Kutasi Ildikó képviselő asszonyt és férjét, Szalai Gábort, akik az eredményjelző televízióval lepték meg a szakosztályt, Rudi Attilát (Ruboydee), Nagy Istvánt, a Vilati Egert, mint beszállítót/szponzort, Gömböcz Ferencet, valamint a tekecsapat játékosait, akik Kiss Zsolt edzővel és Kakuk Leventével az élen mind a javítási, mind pedig a helyreállítási munkákban aktívan részt vettek!

KÖSZÖNJÜK!!!