Tökéletes kezdés az NBC-kupán, élen a Répcelak!

2016. október 4.

Érezhetően komoly várakozás előzte meg a répcelaki tekebarátok, szurkolók körében a ma rajtoló, és ezúttal a németországi Straubingban lebonyolításra kerülő NBC-kupát, amelyre ezúttal is éremesélyesként utazott egyesületünk különítménye.

A hétfői akkreditációt, majd a ma délelőtti technikai értekezletet követőn kedden kora este lépett pályára a selejtezőben első versenyzők, a csapakapitányi posztot is betöltő Kakuk Levente. Az ötszörös világbajnok azzal a tudattal vághatott bele a 120 vegyes penzumba, hogy az egyik esélyesnek kikiáltott SKC Staffelstein versenyzője, Torsten Reiser egy 656 fás eredménnyel katapultálta együttesét az első helyre.

Levente a várakozásoknak, és az elmúlt hetekben látott formájának megfelelően magabiztos játékot mutatott be, és végül 663 fát ütött (413, teli, 250 tarolás, 1 üres), amivel nem csak a torna eddigi legjobb egyéni eredményét érte le, de a nap végén - értelemszerűen - az első helyre állt a Répcelak azon csapatok között, amelyek egy játékost szerepeltettek a nyitó napon.

A kedd esti kvalifikációt követően került sor az ünnepélyes megnyitóra is, holnap pedig folytatódik a selejtező. Szerdán már két répcelaki tekésért szoríthatunk, ugyanis 10:20-kor Molnár Pál (8-es pálya), 16:10-kor pedig ifj. Brancsek János (10-es pálya) ragad golyót.

A verseny állása, és a teljes eredménylista a lap alján tekinthető meg, illetve tölthető le PDF formátumban.