Fájó vereség a Szolnok elleni rangadón

2016. március 12.

Január 16-án a hazai győzelemmel záruló ifjúsági mérkőzés (3-1, 1077-1072), és a felnőtt összecsapás első sorát követően, 1-1-es állásnál a pálya meghibásodása miatt félbeszakadt a Szolnoki MÁV SE – Répcelaki SE teke Szuperliga rangadó, amelynek befejezésére ma délelőtt, kora délután került sor.

Ahogy arról januárban már beszámoltunk, a „nagyok” találkozójának első körében Vörös Milán vereséget szenvedett a remeklő Tóth Zoltán ellen (634-594), Rudolf Balázs viszont felülkerekedett Tóth Áronon (587-577), így 1-1-el vonultak kényszerpihenőre az együttesek, 30 fával viszont a tabellán 5. pozíciót elfoglaló Szolnok állt jobban.

A szabályoknak megfelelően az eredeti felíráson nem változtathattak a szakvezetők, illetve az már cserének számított volna, így ma répcelaki részről elsőként (a mérkőzés szempontjából a 2. sorban) ifj. Móricz Zoltán és Pete Sándor lépett pályára. A két répcelaki tekés számára kevés babér termett, és nem csak a pontszerzés maradt el, de a csapat fahátránya is nőtt, miután ifj. Móricz, illetve az őt cserével váltó Farkas Imre 531 fájára 594-el válaszolt Varga István, Pete Sándor pedig 26 fával kapott ki Bíró Patriktól.

A záró kör előtt így már 3-1-es, 119 fás előnnyel rendelkezett a Szolnok, ez pedig túl soknak bizonyult a Répcelak befejező duója, Ritter Tamás és Zapletán Zsombor számára. Előbbi játékosunknak 574 fa volt a végállomás, ezzel szemben riválisa, Somodi Károly a nap legjobb teljesítményét felmutatva, 620 fával zárt. Az utolsó párban Zapletán a harmadik szett végére eldöntötte a Bíró Ervin elleni párharc sorsát, így annak ellenére is pontszerzéssel zárt a Répcelakot erősítő kétszeres csapatvilágbajnok, hogy össz fában egy egységnyivel elmaradt szolnoki vetélytársától. Sajnos a záró akkord már csak a répcelaki vereség mértékének csökkentésére volt elég, így végül a nagyon jól gurító Szolnok 6-2 arányú, 166 fa különbségű (3613-3447) győzelmet aratott.

A továbbra is második helyen található Répcelak előnye jelenleg mindössze 1 pont a 3. Zalaegerszeggel szemben, így a következő hetek mérkőzései kiemelt fontossággal fognak bírni a végelszámolás szempontjából.

A répcelaki játékosokra továbbra is erőltetett menet vár: vasárnap a hazai pályán megrendezésre kerülő területi egyéni versenyen lépnek pályára (10 órától Vörös Milán, ifj. Móricz Zoltán valamint Gosztola László, 11 órakor Pete Sándor és Ritter Tamás, déltől pedig Farkas Imre, illetve Rudolf Balázs teljesíti a 120 vegyes penzumot), egy hét múlva, azaz március 19-én, 10 órakor pedig a Győr-Szol TC elleni idegenbeli Szuperliga összecsapáson bizonyíthat Kiss Zsolt edző gárdája.