2016. január 16.
Fortuna ezúttal sem a szolnoki, sem pedig a répcelaki Szuperligás tekéseket nem fogadta a kegyeibe, ugyanis a 2015-16-os bajnokság első tavaszi fordulójában sorra kerülő szombati rangadó félbeszakadt a felnőtt találkozó első sorát követően.
Az ifjúságiak mérkőzése még gond nélkül lezajlott, és a szoros, kiélezett ütközet végén a hazai fiatalok örülhettek, miután 3-1 arányban (1077-1072) a Szolnoki MÁV SE duója győzött a Gombos-Bertha összeállítású répcelaki utánpótlás gárda ellen.
Ahogy arra előzetesen is számítani lehetett, a felnőttek rangadója nagy küzdelemmel indult (a tabellán 5. Szolnok ősszel a Zalaegerszeget is meglepte egy döntetlennel, a Győrt pedig le is győzték, a 2. Répcelak ezzel szemben mindössze a Szegedtől kapott ki), és a rutinos Tóth Zoltán remek teljesítménnyel, 634 fát ütve felül múlta az 594 fát elérő Vörös Milánt. A Répcelaki SE másik kezdője, a csapat egyik legjobbja, Rudolf Balázs kiegyenlítette az állást, miután 587-577 arányban felülmúlta Tóth Áront, de még így is 30 fával a Szolnok vezetett.
Sajnos a pálya ezt követően meghibásodott, és mivel a problémát nem sikerült elhárítani, így félbe kellett szakítani az összecsapást. A szabályok szerint a találkozót - azt követően, hogy a két együttes meg tud egyezni a pótlás időpontjáról - a ma megadott kezdőcsapatokkal kell folytatni, arról az állásról, ahol megszakadt a mérkőzés.
Arról jelenleg még nincsen biztos információ, hogy a csapatok mikor tudják bepótolni a találkozót, azaz a még hátralévő 2 sort.