Folytatódik a répcelaki csoda, NBC-kupa döntős a tekecsapat!

2015. október 2.

Már a selejtező is a legszebb reményeink szerint alakult, az elődöntőben pedig folytatódott a szenzációs NBC-kupa menetelés, ugyanis a horvát Eszék legyőzésével bejutott a harmadik számú európai teketorna döntőjébe a Répcelaki SE!

A kvalifikációt a talán legoptimálisabb, második helyen záró Répcelak pénteken délelőtt 10 órakor a harmadik helyről továbbjutó Eszék együttesével nézhetett farkasszemet a ritzingi sportkomplexum 8 sávos tekecsarnokának 1-4-es sávjain. Elsőként répcelaki részről Vörös Milán és ifj. Móricz Zoltán lépett pályára, és míg előbbi versenyzőnk 575 fával begyűjtötte a csapatpontot, addig utóbbi játékosunk hiába gurított jól, 601 fáig jutó ellenfelét nem sikerült legyőzni. A nyitó sort tehát 1-1es állással és 2 fás eszéki előnnyel zárták az együttesek.

A középső körben aztán beindult a répcelaki henger: Zapletán Zsombor kiemelkedő, 616 fás eredményt elérve múlta felül 549 fát ütő riválisát, míg a tornán első alkalommal lehetőséget kapó Farkas Imre a relatíve gyengébb első játszma után nagyot küzdve begyűjtötte a következő 3 szettpontot, és ezzel ugyan még mindig elmaradt 2 egységnyivel Ivan Pusictól, de a csapatpontot megszerezte, ezzel pedig már 3-1 arányú, illetve 67 fás előnnyel a Répcelak javára billent a mérleg nyelve.

A finisben Rudolf Balázsnak és Gosztola Lászlónak már csak a faelőny megtartására kellett koncentrálni, ami nem csak hogy sikerült, de utóbbi tekésünk még egy újabb pontot is hozott, a különbséget pedig sikerült 77 fásra feltornászni, így végül 6-2-es győzelemmel (3468-3391) menetelt be a szombaton délben kezdődő döntőbe a Répcelaki SE csapata!

Fotó: Varga Balázs

A fináléba jutás már önmagában is sporttörténelmi siker, ugyanis legrosszabb esetben is ezüstérmes az együttes (amivel a Bajnokok Ligájában való indulás jogát is sikerült megszerezni), erre pedig sem a tekeszakosztály, sem pedig a Répcelaki Sportegyesület történetében nem volt még példa!

A szombati összecsapáson a délutáni elődöntő győztese, a Csányi Béla által irányított német SKC Victoria 1947 Bamberg lesz Kiss Zsolt edző fiainak ellenfele.

A mai összecsapás jegyzőkönyve: