8-0-ás győzelemmel zárta a Répcelak az alapszakaszt

2013. március 16.

A elmúlt napok szélsőséges időjárási és közlekedési körülményei miatt szinte az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy sikerül-e ma lejátszani a Budapesti Erőmű elleni alapszakasz záró mérkőzést, de végül a vendégek szerencsésen megérkeztek Répcelakra, így elkezdődhetett a XVIII. fordulóra kiírt találkozót.

Az ifjúságiak összecsapásán közepes teljesítmény is elég volt a 4-0-ás, 146 fás hazai sikerhez, így könnyedén gyűjtötte be a két bajnoki pontot ifj. Móricz Zoltán és Boucsek Zoltán. Ezzel utánpótláscsapatunk a dicséretes 4. helyen fejezte be a 2012-2013-as bajnokságot. A végeredmény:

A kiesés elől menekülő Erőmű (a fővárosiak csak győzelmük esetén bízhattak a bentmaradásban) nagy elszántsággal vágott bele a felnőttek mérkőzésébe, és ennek megfelelően a nyitó sorban izgalmas küzdelmeket láthattak az óriási hangulatot teremtő szurkolók. Az első három játszmában szorosan is alakultak a párharcok, de a záró szettekre Rudolf Balázs és Vörös Milán is magabiztosan nőtt riválisa fölé, így a lélektani szempontból is fontos nyitó csapatpontokat sikerült begyűjteni a tabella 3. helyét hosszú ideje bérlő Répcelaknak.

A középső párokban a kiválóan teljesítő Farkas Imre szinte esélyt sem hagyott Tóbiás Jánosnak, de a nagyot küzdő, a záró játszmáig kisebb hátrányban lévő Gosztola László is hozta a pontot, így a finisbe 4-0-ás, valamint 163 fás, megnyugtató előnnyel fordult a hazai alakulat. Érdemes megjegyezni, hogy a Répcelak ritkán látható jó rajtot produkált, ugyanis négy játékost követőn hárman is 600 fa fölötti teljesítményt tudtak felmutatni, és a kezdő kvartett átlaga 612 egység volt!

A záró sorban már nyugodtan léphetett pályára a répcelaki Pete-Ritter duó, és bár szemmel láthatón elégedetlenek voltak saját teljesítményükkel a 120. dobás után, végül mindketten könnyedén, mindössze egy szettpontot veszítve, 61, illetve 64 fás különbséggel az utolsó csapatpontokat is elhozták.

A Répcelaki SE ezzel ismét 8-0-ás győzelmet aratott (ez már az ötödik hibátlan teljesítmény volt ebben a szezonban!), és a 3. helyről indulva, a 4. pozícióban található FTC-vel szemben minimum 6 pontos előny birtokában vághat bele a jövő hétvégén rajtoló felsőházi rájátszásba Kiss Zsolt edző csapata. Az ellenfél a holnapi záró mérkőzés eredményének függvényében a Zalaegerszeg, vagy a Szeged lesz a répcelaki tekecsarnokban.

A felsőházi rájátszás tervezett programja:

1. forduló, március 23., 14 óra:

Répcelaki SE - Szegedi TE

2. forduló, április 6., 13 óra:

Szegedi TE – Répcelaki SE

3. forduló, április 13., 14 óra:

Répcelaki SE – Zalaegerszegi TK

4. forduló, április 21., 12 óra:

Zalaegerszegi TK – Répcelaki SE

5. forduló, április 28., 11 óra:

FTC - Répcelaki SE

6. forduló, május 4., 14 óra:

Répcelaki SE - FTC (Éremátadó ünnepség!)

A rájátszás szabályai:

1–4 és 5–8. helyezettek /külön sorsolás alapján/ oda–vissza alapon, találkoznak egymással. A rájátszás eredményét, hozzá kell adni az alap bajnokságában szerzett eredményekhez a csapatoknak. /tehát az alap bajnokságban szerzett összes eredményét, mindenki magával viszi/ A rájátszás végeztével, az alapbajnokságban, a rájátszásban és az alapszakaszban szerzett összes tabellapont dönt. Ha az egyenlő, akkor az egymás elleni (4 meccs) eredménye dönt. /BL szisztéma szerint/ Ha az is egyenlő, a 4 összesített csapatpont, ha az is egyenlő, akkor az összesített szett pont, ha az is egyenlő, akkor a rájátszásban elért egymás elleni (2 meccs) eredménye dönt. /BL szisztéma szerint/.

A mérkőzés jegyzőkönyvei:

Szarka Sándor fotói a mérkőzésről ide kattintva tekinthetők meg.