A Kaposvár sem tudta megállítani a Répcelakot

2013. november 16.

Szombaton kora délután a Szuperliga tabellán 6. helyen található Kaposvár gárdáját fogadta a Répcelaki SE csapata a bajnokság XI. fordulójában. A találkozó előzetesen sima hazai sikert ígért, és a papírforma végül beigazolódott még úgy is, hogy a somogyi együttes okozott néhány kellemetlen percet Kiss Zsolt edző tanítványainak.

Az első izgalmakat már az ifjúsági mérkőzésen átélhették a nézők és a játékosok, ugyanis az összecsapást csak a záró szettekben tudta a maga javára fordítani a hátrányban lévő répcelaki csapat. Ahogy azt már megszokhattuk az elmúlt hónapokban, a hazai duó szekerét ezúttal is ifj. Móricz Zoltán húzta, aki legyőzte ellenfelét, Buzsáki Bálintot, és ugyan Boucsek Zoltán kikapott Ábrahám Norberttől, de a Répcelak végül - igaz, mindössze 11 fával - behúzta az újabb győzelmet, amivel utánpótlás játékosaink továbbra is veretlenül vezetik a bajnoki rangsort!

Az ifiknél tapasztalt feszültség átragadni látszott a felnőttek találkozójára is, és az első 30 dobás alatt meglehetősen indiszponáltan gurító Rudolf Balázs meglepetésre elveszítette az első játszmát Illés Richárd ellen. A "nyugtatót" a másik pályán Ritter Tamás szolgálta fel, aki régen látott kiváló sorozattal igazolta tehetségét, és 640 fás kimagasló eredménnyel nem kevesebb, mint 85 fát vert riválisára, a jól kezdő, de elfáradó Németh Tiborra. Közben Rudolf is megtalálta a sikerhez vezető utat, és 3-1 arányban (609-542) múlta felül ellenfelét.

Ritter Tamás a Répcelak legjobbja volt 640 fával (Fotó forrása: Vas Népe)

A magabiztosan abszolvált nyitó kör után lekerült a nyomás a hazai csapatról, ugyanis a 152 fás répcelaki előny birtokában nyugodtan guríthatott Gosztola László és Babos Tamás. Előbbi játékosunk ezúttal nem tudta elérni a 600 fás határt (erre hazai pályán szeptember óta nem volt példa), de a csapatpontot így is simán, szettveszteség nélkül begyűjtötte. Az idei év egyik nagy felfedezettjének számító Babos Tamás viszont ezúttal sem talált legyőzőre, és remek, 617 fás eredménnyel hálálta meg immár sokadszor a bizalmat.

A záró sor előtt már csak a répcelaki győzelem mértéke volt a kérdés, illetve az, hogy ebben a szezonban először sikerül-e elérni a bűvös 3600 fás csapateredményt. A finis végül a Kaposvárnak sikerült jobban, miután az egyik legnagyobb magyar tehetség, Nagy Gergő Farkas Imrét, Horváth László pedig Pete Sándor győzte le, így a Répcelak 6-2 arányú (275 fa különbségű) győzelemmel zárta az összecsapást, és nem mellesleg sikerült elérni, sőt kicsivel túl is szárnyalni az előbb említett 3600 fás összeredményt.

Ami figyelemre méltó (és valahol a répcelaki tekések profi hozzáállását mutatja), hogy a fölényes, régen látott magas csapatfával megspékelt győzelem ellenére is talán csak Ritter Tamás arcán látszott elégedettség, a többiek pedig (beleértve a 600 fa fölé jutó Rudolfot és Babost) érezhetően némi hiányérzettel hagyták el a játékteret.

A bajnokság rövid szünet után két hét múlva folytatódik, és a 2. helyen álló Répcelakra egy nagyon fontos idegenbeli összecsapás vár november 30-án a BKV Előre SC budapesti otthonában.

A mérkőzés jegyzőkönyvei: