Magabiztos győzelemmel melegített az NBC-kupára a Répcelak

2016. október 1.

A Ferencvárosi TC neve mindig garancia a nagy érdeklődésre és a jó hangulatra, ebben pedig ezúttal sem volt hiány, a szombat kora délutáni Répcelaki SE - FTC teke Szuperliga rangadót követően pedig a hazaiak örülhettek.

Az ifjúsági, azaz U23-as kategóriában papíron a fővárosiak az erősebbek, és ezúttal ezt igazolták is, miután a Sárosi-Németh páros 3-1 arányban (1145-1109) múlta felül a Gombos-Kuslics duót.

A felnőtteknél szintén megvolt az előzetes esélyes, ez pedig a Répcelak volt. A nyitó sorban két teljesen ellentétes párharcot szurkolhatott végig a szép számú és rendkívül lelkes publikum. Kakuk Levente ezúttal is ellenállhatatlan volt, és 30 gurítással a 120 vegyes penzum befejezése előtt még reális esélye volt nem csak a 700 fás határ átlépésére, de a 714 fás pályarekord megdöntésére is. A záró tarolás-sorozat végül gyengébbre sikerült (36 fa), de még így is kimagasló, 683 fás eredménnyel (ez a répcelaki csarnokban elért 3. legnagyobb ütött fa!) zárt az ötszörös világbajnok, aki ezzel természetesen a csapatpontot is begyűjtötte a rutinos Iványi Lászlóval (568 fa) szemben.

Kakuk Levente ezúttal is a mezőny fölé nőtt.

A 683 fás "lőlap" (nagyobb méretért kattintson a fotóra!):

A mérleg, azaz az első kör másik serpenyőjébe ezúttal a ferencvárosi Rendes Ádám tett többet, ugyanis 606 fával győzte le a relatíve visszafogottabban teljesítő Vörös Milánt (588 fa). Az állás tehát 1-1 volt, 97 előnyt viszont a Répcelak könyvelhetett el.

A második sorban ifj. Móricz Zoltán hátrányból fordítva, nagyot küzdve utasította maga mögé Aranyosi Lászlót (617-576), Ritter Tamás pedig egy szintén kiélezett csata végén, a záró 30 gurításban 42 fa előnyt "összedobva" gyűjtötte be a 3. répcelaki pontot Bíró Patrik, illetve az őt cserével váltó Németh Attila ellenében (602-548).

A finisre 192 fára duzzadt a répcelaki vezetés, de sem ifj. Brancsek János, sem pedig Zapletán Zsombor nem vette félvállról a befejezést. Brancsek indiszponáltan kezdett (124 fa az első játszmában), ezzel 20 egységnyi hátrányba került, a folytatásban viszont szinte állva hagyta Kecskés Miklóst, így a végén a répcelaki tekés 606-537 arányban húzta be a győzelmi strigulát.

Zapletánra a vendégek a legjobbjukat, a korábbi világbajnok Botházy Pétert írták, az FTC játékosa pedig igazolta is klasszisát, 620 fáig menetelt, azonban még ez is kevésnek bizonyult a 629 fát ütő, a végén kiválóan koncentráló répcelaki versenyző ellen.

A Répcelaki SE így végül 7-1 arányú győzelmet aratott, a gárdának pedig ismét sikerült átlépni a 3700 fás határt (3725-3455), így 5 fordulót követően is veretlenül, 100%-os mérleggel vezeti a bajnoki tabellát a vasi kisváros különítménye!

A felnőtt mérkőzés eredményei (a teljes jegyzőkönyv a lap alján tölthető le Excel formátumban):

A folytatásban - ahogy arról korábban már beszámoltunk - a harmadik számú európai csapattorna, az október 3-8. között a németországi Straubingban megrendezésre kerülő NBC-kupa vár a Répcelakra.