A világ egyik legjobb csapata vár szombaton a Répcelakra - Bajnokok Ligája beharangozó

2016. január 27.

December elején szenzációs játékkal, teltházas mérkőzésen harcolta ki a továbbjutást a Bajnokok Ligája első fordulójából a sorozatban először induló Répcelaki SE. A Maribor elleni bravúros, kettős győzelmet követően egy - a reális erőviszonyok alapján - jóval nehezebb feladat vár a BL-negyeddöntőben a répcelaki alakulatra, amely január 30-án a címvédő, Német-bajnok, Világkupa győztes SKV Rot-Weiß Zerbst otthonában léphet pályára a párharc első összecsapásán. Most következő rövid beharangozó cikkünkben főként a Zerbst bemutatására koncentrálunk, de természetesen az esélylatolgatás sem maradhat el.

A nagyjából 22 ezres népességű Zerbst a Szász-Anhalt tartományban, kb. 800 kilométerre Répcelaktól található. A város és környéke a tipikus vidéki Németország jegyeit hordozza magán, és látnivaló (főként középkori templomok, várak) is akad bőven. Ami viszont a répcelaki sportbarátokat, szurkolókat minden bizonnyal sokkal jobban érdekli jelenleg, az a Bäckerstraße 15. szám alatt található 4 sávos tekecentrum, amely otthont ad a világ egyik – ha nem a - legjobb együttesének, a Sportkeglerverein Rot-Weiß Zerbst '99 e.V. csapatának.

Az együttes jogelődje a volt NDK nemzeti bajnokságában 1981. és 1990. között megannyi sikert arató TSV Rot Weiß Zerbst volt, amelyből hivatalosan 1999. február 19-én vált ki, és alakult meg a ma ismert zerbsti tekeklub. A csapat 2003-ban jutott fel a Bundesliga legfelsőbb osztályába, 2006-ban pedig már Német-bajnoki aranyérmet ünnepelhettek. A minden téren kitűnő körülmények között dolgozó klub a 2000-es évek közepe óta egészen döbbenetes eredménylistát tudhat a magáénak: sorozatban 10 (!) Német-bajnoki cím, 5 Német-kupa győzelem, 7 világkupa elsőség, 2010-ben és 2015-ben pedig a Bajnokok Ligája trófeát is elhódították.

A klub igen széles felnőtt, és utánpótlásbázissal rendelkezik: 2 felnőtt női-, 3 felnőtt férfi-, és több utánpótlás gárda tartozik az egyesület irányítása alá. Az elsőszámú alakulat, a Répcelakot fogadó „nagycsapat” nem túl meglepő módon hemzseg a nemzetközi szinten is jól ismert nagyágyúktól: a két macedón légiós, Boris Benedik és Uros Stoklas neve akár a 2013-as, magyar sikerrel végződő zalaegerszegi világbajnoki döntőről is ismerősen csenghet, de a számunkra rossz emlékű, 3 fás német győzelemmel záruló 2015-os vb-elődöntő pár szereplője (pl. Axel Schondelmaier, Mathias Weber, Timo Hehl, vagy az említett összecsapáson 691 fát ütő Timo Hoffmann), illetve a szintén híres Marcus Gerdau is pályára léphet szombaton. Nyugodtan kijelenthetjük, nagyon kevés olyan teketréner van a világon, aki jobb garnitúrából (három játékosnak is 700 fa feletti az egyéni rekordja, ezt a Répcelakban ketten - Rudolf , valamint Zapletán - mondhatják el magukról) állíthatja össze hétről-hétre a kezdőcsapatát…

A Zerbst Funk típusú pályája kifejezetten eredményesnek számít, és a csapat ennek megfelelően rendre kiemelkedő faeredményekkel, és fölényes győzelemmel sokkolja a vendégeket. A 2015-16-os Bundesliga szezonban hazai környezetben eddig 3729 fás csapatátlagot produkált a piros-fehér alakulat, ami egyénekre lebontva 621,5 fás eredményt jelent, ez pedig finoman szólva is kiemelkedő.

A tabellát nem túl meglepően idén is vezeti a Zerbst, amely mindössze egy vereséget jegyez 13 forduló után: a gárda a 8. héten kapott ki 5-3-ra (3621-3580) az igen csak erős kerettel rendelkező SKC Staffelstein vendégeként. A Bajnokok Ligájának első körében az osztrák St. Pöltent irányította a sors a német csapat útjába, amely egy 6-2-es (3800-3622) hazai, valamint egy 5-3-as (3704-3472) idegenbeli sikerrel lépett tovább.

Egy szó, mint száz, a most következő párharc egyértelmű esélyese a Zerbst, de hogy egy jó nagy közhelyet is elpuffogtassunk, a tét nem a répcelaki játékosok vállát kell, hogy nyomja, így – elvileg – nyugodtan, veszítenivaló nélkül léphet pályára a már így is szenzációs sporttörténelmet író magyar együttes. Az elsődleges cél tehát a tisztes helytállás lehet az idegenbeli mérkőzésen, és ha esetleg Rudolf Balázsék ismét olyan napot fognak ki, mint a Maribor elleni decemberi BL-visszavágón, akkor akár még izgalmasan is alakulhat a szombati találkozó, valamint a február 20-i második, Répcelakon megrendezésre kerülő mérkőzés. Ami Kiss Zsolt edző együttesének pluszt lökést jelenthet, hogy a csapatot ezúttal is szép számú szurkoló fogja kísérni, így biztatásban vélhetően most sem lesz hiány a szombaton 13 órakor rajtoló összecsapáson.

Fotók forrása: Szarka Sándor, Varga Balázs és www.kegeln-scholler.de