6-2-es győzelemmel abszolváltuk a Győr elleni rangadót

2014. szeptember 6.

Aki csak az eredményt látja (6-2, valamint 171 fás különbségű hazai győzelem), azt gondolhatja, hogy a Répcelaki SE szuperligás tekecsapata könnyedén hozta a Győr-Szol TC elleni mérkőzést, azonban a remek hangulatú összecsapás során bőven akadt izgalom, és bizonyosságot nyert, hogy nem véletlenül tartották veszélyesnek mai riválisunkat.

Kezdetnek mindjárt az ifjúsági mérkőzés alakult rendkívül szorosan, mivel a találkozót mindössze 1 fa (!) döntötte el a vendég együttes javára, ugyanis míg Gombos Balázs nagyon szép fát ütve megszerezte a csapatpontot, addig Pukler László vereséget szenvedett, az össz ütött fa pedig a legminimálisabb különbséggel a Győrnek kedvezett.

A felnőttek összecsapásán tovább fokozódott a feszültség, és ahogy utólag kiderült, az első sorban az egészen kiválóan gurító Vörös Milán 631 fája, illetve az ellenfelével, Koller Dániellel szemben kiharcolt 96 egységnyi különbség behozhatatlannak bizonyult a Győr részéről a folytatásban. A nyitó körből ennek ellenére 1-1-el fordultak a csapatok, miután ifj. Móricz Zoltán 19 fával kikapott a rutinos ex-ferencvárosi Batki Tamástól. Érdemes megemlíteni, hogy az általában "álmosabban" kezdő Vörös ma is a 3. és 4. szettben nyújtotta a legjobb teljesítményt, miután az említett 60 dobás alatt 342 fát (169, 173) hozott össze.

A 77 fás répcelaki előny a második sor végére 58 fára olvadt, és itt is megosztoztak a csapatpontokon az együttesek: hazai részről Babos Tamás (565 fa), győri oldalról pedig Pete László (593 fa) volt eredményes ilyen téren.

A finis előtt egyértelműen látszott, hogy hiába vezet közel 60 fával a Répcelak, a rendkívül motivált és "harapós" vendégek igenis esélyt éreznek arra, hogy megfordítsák a mérkőzést, vagy legalábbis döntetlenre mentsék. A kérdőjelből aztán viszonylag gyorsan felkiáltójel lett, miután a szenzációs formáját múlt hétről, illetve a hétközi edzésekről átmentő, ezúttal 639 fáig jutó Rudolf Balázs a harmadik játszma végére utcahossznyi előnyre tett szert Nákits Dániellel szemben (a különbség a végére kereken 100 fa lett), és a mindig higgadt Gosztola László is felülkerekedett a vendégek egyik legveszélyesebb játékosán, Németh Gáboron, így Kiss Zsolt edző tanítványai 6-2-es győzelemmel őrizték meg idei veretlenségüket egy igazán hangulatos, teltházas rangadón.

Két forduló után így a Répcelak ifjúsági csapata egy győzelemmel és egy vereséggel áll, míg a felnőttek hibátlanul abszolválták az eddigi mérkőzéseket. Folytatás jövő héten Kaposváron, ahol a szezon egyik legnehezebb idegenbeli összecsapása vár a Répcelakra.

A mérkőzés jegyzőkönyvei a lap alján tölthetők le, illetve tekinthetők meg Excel formátumban.

Fotó: Szarka Sándor

A teljes képgaléria ide kattintva tekinthető meg a facebook-on