Sporttörténelem: Rudolf Balázs első répcelaki játékosként bemutatkozott a válogatottban!

2013. március 10.

Pár napja már beszámoltunk róla, hogy a Répcelaki SE Szuperligás tekecsapatának legjobb játékosa, Rudolf Balázs - első ízben - meghívást kapott a vasárnap Zalaegerszegen sorra kerülő Ausztria elleni barátságos válogatott mérkőzés 8 fős keretébe. Az önmagában is remek hírt még örömtelibb fejlemények követték, ugyanis az összeállítások kihirdetése után az is kiderült, hogy Balázs pályára is lép a találkozón, ráadásul mindjárt a nyitó sorban. A 28 éves debütánsra - aki tegnap még Ózdon gurított a répcelaki győzelemmel végződő Kazincbarcika elleni csapatbajnoki mérkőzésen - nem kisebb név, mint az osztrákok legjobb versenyzője, a korábban 740 fával nem hivatalos társ-világrekordernek számító Philipp Vsetecka várt. Az összecsapás végül a most is kiválóan gurító, és 630 fát ütő Vsetecka sikerével ért véget, de az elmúlt napok hosszú utazásai után vélhetően fáradtan pályára lépő Rudolf 596 fás teljesítménye is mindenképpen elismerésre méltó.

Balázs ezzel sporttörténelmi tettet hajtott végre, ugyanis ő az első sportoló az egyesület 1948 óta íródó történetében, aki répcelaki színeket képviselve került be a magyar felnőtt válogatottba!

A 6-2-es magyar győzelemmel végződő találkozó jegyzőkönyve:



Comments