Felkészülési tornát nyert a Répcelaki SE Ausztriában

2013. augusztus 28.

Múlt hétvégén az ausztriai SKC Kleinwarasdorfba volt hivatalos a Répcelaki SE tekecsapata egy meghívásos felkészülési tornára, amelyet a helyi együttes megalakulásnak 25. évfordulójának apropóján rendeztek meg.

A négy sávos, öntött pályán lebonyolított viadalon egy itthon viszonylag ismeretlen szisztéma alapján dőltek el a helyezések: minden sorban az aktuális játszmában legtöbb fát ütő játékos 4 pontot kapott, míg a második 3-, a harmadik 2-, a negyedik pedig 1 egységgel járult hozzá csapata eredményéhez. A répcelaki gárda a helyi együttes mellett a horvát Varazdinnal, valamint az osztrák U23-as válogatottal mérhette össze az erejét.

A csúszós golyók, és a szokatlan pályaborítás ellenére az augusztus 31-i, Győr elleni hazai bajnoki rajtra készülő Répcelak mindhárom riválisát megelőzve megnyerte a tornát, a mezőnyből pedig ráadásként kiemelkedett a Répcelak új igazolása, Babos Tamás, aki pár hete már a VJS Transz kupán is megvillantotta oroszlánkörmeit (akkor 633 fával megnyerte az igazolt férfi kategória versenyét). A fiatal tekés 628 fával ezúttal is remekelt, és a torna legjobb eredményét érte el.

A teljes eredménylista a lap alján tekinthető meg, illetve tölthető le PDF formátumban.