Tarolt a Répcelak a kaposvári katlanban

2014. augusztus 25.

Ugyan a szó igazi értelmében vett felkészülési mérkőzést már nem vív a hétvégi bajnoki rajtig a Répcelaki SE Szuperligás tekecsapata, a Kiss Zsolt által irányított alakulat augusztus 23-án Kaposváron, a VI. Tamás József emlékversenyen vett részt. A múlt hét csütörtöki, Zalaegerszegtől elszenvedett fájóan nagy arányú hazai vereség után kitettek magukért a répcelaki játékosok, ugyanis a somogyi megyeszékhely felújított - korábban hírhedten nehezen megjátszható - pályáján mind csapatban, mind pedig egyéniben - Gosztola László, illetve ifj. Móricz Zoltán révén - sikerül begyűjteni az első és a második helyeket is. Említést érdemel továbbá, hogy az egyéni versenyben 5 répcelaki versenyző végzett az első hatban! A teljes eredménylista ide kattintva tekinthető meg és tölthető le.