Kiváló fát ütve fektettük két vállra az FTC-t

2014. szeptember 27.

A múlt hétvégi, BKV Előre elleni nyögvenyelős hazai győzelem után többekben felmerülhetett a kérdés, hogy csak egy gyengén kifogott nap miatt hoztuk a vártnál nehezebben a találkozót, vagy gödörbe kerül az idei szezonban is éremre pályázó csapatunk. A ma kora délutáni, FTC elleni fővárosi mérkőzés után vélhetően mind a játékosok, mind pedig a szurkolók megnyugodhatnak, ugyanis az ifjúsági és a felnőtt alakulat (utóbbi kimagasló összfával) is szinte átgázolt a nyáron sajnálatosan meggyengült, tavalyi 4. helyezett fővárosiakon.

Ifjúsági, azaz U23-as különítményünk mérkőzésről-mérkőzésre magabiztosabb teljesítményekkel rukkol ki, és a korábban NB. II-ben szereplő Pukler Lászó, és az NB. I-ből érkező Gombos Balázs is kezdi felvenni a Szuperliga ritmusát. Fiataljaink ezúttal pontot sem veszítettek, és 4-0 arányú győzelemmel gyűjtötték be a 2 bajnoki pontot:

Kiss Viktor - Gombos Balázs 520 - 549 (1:3)

Felvégi Ádám - Pukler László 505 - 532 (1:3)

A felnőtt mérkőzésen már első sorban állva hagytuk vendéglátóinkat, és szenzációsan gurító, 630 fát ütő Farkas Imre, a szintén remek sorozatot produkáló Rudolf Balázs (607 fa), valamint Fodor Szilárd (564 fa) összeállítású kezdő triónk 3-0-ás és 169 fás előnyre tett szert, ezzel pedig gyakorlatilag el is döntöttük a találkozót.

A Répcelak legjobbja, a 630 fás Farkas Imre (fotó forrása: Zergi Borbála, Vas Népe)

Az óriási előny birtokában sem dőltek hátra a második, befejező körben pályára lépő répcelaki tekések, és míg Gosztola László 619-, Pete Sándor csapatkapitány pedig 618 fával vette ki a részét a sikerből, illetve az 565 fás Babos Tamás sem engedte ki a kezéből a pontot, így végül a Répcelak 8-0-ás, valamint 347 fa különbségű, elsöprő győzelmet aratott.

Jövő héten igen komoly megmérettetés vár a továbbra is 100%-os bajnoki mérleggel rendelkező Répcelakra, ugyanis Kiss Zsolt edző alakulata kedd délelőttől a németországi Ödingenben sorra kerülő NBC-kupán méreti meg magát.

A felnőtt mérkőzés jegyzőkönyve: