Kiválóan szerepeltek a répcelaki tekések az egyéni döntő második napján, Zapletán Zsombor bronzéremmel zárt!

2016. május 15.

Pünkösdvasárnap került sor Győrben a 2016-os egyéni országos bajnoki döntő második napjára, amely alatt a 2x20 vegyes gurításos, egyenes kieséses rendszerű sprintben mérték össze az erejüket a tekések. A Répcelaki SE ötfős, rekordlétszámú különítménye a várakozásokat felülmúlóan menetelt a speciális versenyben.

A legjobb 16 közé jutásért vívott párharcokat (a tornára 32 sportoló kvalifikálta magát) hárman, Pete Sándor, Vörös Milán, valamint Zapletán Zsombor is sikerrel abszolválta, és mindössze ifj. Móricz Zoltán, illetve Farkas Imre fejezte be az első körben a versenyt, utóbbi tekés a sors szeszélye folytán saját csapattársával, Zapletán Zsomborral került össze. Érdemes kiemelni, hogy Vörös Milán a többszörös világbajnok Farkas Sándort múlta felül egy végletekig kiélezett, három "Sudden Victory" sorozatig tartó végjátékban! (a Sudden Victory, vagy tört magyarsággal lefordítva "Gyors Győzelem" 1-1-es állást követően kerül alkalmazásra, ekkor a tekések 3 teli gurítással döntik el, hogy ki nyeri a párharcot).

Az első sor eredménylistája:

A legjobb 8 közé mindhárom versenyzőnk értékes skalpok begyűjtésével lépett tovább: a nagy kedvvel - répcelaki mezben utoljára - gurító Pete Sándor az Olaszországban légióskodó világbajnok, világrekorder Kiss Tamást fektette két vállra 2-0 arányban, míg Vörös Milán korábbi zalaegerszegi csapattársát, Nemes Attilát-, Zapletán Zsombor pedig a szegedi fehér Bélát győzte le, ezzel pedig már három répcelaki tekés is az elődöntőbe jutásért ragadhatott golyót!

A második kör eredményei:

A négy közé jutásért sajnos mind Pete (Boanta Claudiu ellen, mindössze 1 fával), mind pedig Vörös (Kakuk Leventével szemben) elvérzett, Zapletán viszont legyőzte az FTC-ben szereplő Botházy Pétert, így már ekkor biztossá vált, hogy éremnek örülhetnek a nap végén a répcelaki szurkolók!

Az elődöntőben az egész nap folyamán kimagasló formában gurító Karsai László várt Zsomborra, aki óriási küzdelemben, többszöri szétdobásban maradt csak alul a versenyt végül megnyerő szegedi klasszis ellenében, így az igen értékes harmadik pozícióban zárta a tornát, ezzel pedig a Répcelaki SE első felnőtt egyéni érmesét is köszönthettük a gárdához egy éve igazoló sportoló személyében!