István uralkodása idején a belső szervezőmunka békés külkapcsolatokat kívánt, ezért a király jó kapcsolatot ápolt a Kijevi Fejedelemséggel és a Bizánci Birodalommal. II. Henrik haláláig megmaradt az együttműködés a Német-római Birodalommal, igaz, emiatt a németekkel harcoló lengyelek hűvös viszonyt tartottak fenn Magyarországgal.
A fiatal magyar államot egy-két besenyő betörésen kívül csak az új német császár (II. Konrád, 1024–1039) támadása fenyegette, de ezt a királyi haderő a felégetett föld taktikáját alkalmazva visszaverte (1030). (A 11. században, a kereszténység felvétele után számos besenyő csoport kapott engedélyt a betelepülésre.)
István szándéka szerint a megkezdett államszervezést fiának,Imre hercegnek kellett volna folytatnia. Imrét a hithű keresztény nevelés mellett felkészítették a kormányzásra is, nevelője a velencei származású Gellért püspök volt. (A nagy műveltségű szerzetes néhány évig remeteéletet élt, majd István csanádi püspökké nevezte ki.) A kormányzás alapelveiről az uralkodó Intelmek címen úgynevezett királytükröt állított össze fia, Imre herceg számára
A trónörökös tragikus vadászbaleset során bekövetkezett halála (1031) azonban bizonytalanná tette a fiatal keresztény állam sorsát.
A számításba jöhető utódok egyike Vászoly (Vazul; Géza testvérének a fia volt), de pogány hitbeli meggyőződése miatt István nem bízott az unokatestvérében. Tisztázatlan körülmények között Vászolyt megvakították, a fiai (András, Béla és Levente) pedig elmenekültek.
István uralkodásának utolsó éveiben nővérének a velencei dózsétól származó fiát, Orseolo Pétert jelölte ki utódjául.
A későbbiekben az elmenekült Vászoly (Vazul) fiai által folytatódott az Árpád-ház története. 1046-ban hazatértek, és előbb I. András, majd I. Béla került trónra.
A belső rend megszilárdítása
I. István halála után a keresztény magyar állam fennmaradása még bizonytalannak tűnt. A következő évtizedekben az országot nemcsak belső trónviszályok, hanem külső, német támadások is fenyegették.
A meggyengülő királyi hatalom láttán a régi rend, a pogányság támogatói szintén támadásba lendültek. 1046-ban egy nagyobb pogány-lázadás tört ki a keresztény egyházzal szemben. A felkelés során számos papot megöltek, illetve sok templomot felgyújtottak.
A pogánylázadást a hatalomra lépő András és testvére, Béla hadai verték le.
A század eseményeit jelentős népmozgások, az elszegényedő, szabad jogállású nemzetségtagok vándorlásai kísérték. A belső vándorlás a Kárpát-medence még ritkábban lakott régiói felé irányultak, és résztvevői szabad földterületet akartak szerezni maguknak.
A „kóborlók” útját gyakran rablás és fosztogatás kísérte.A Szent István által megteremtett állam megerősítése a trónharcok után hatalomra kerülő I. (Szent) László (1077–1095), majd Könyves Kálmán (1095–1116) érdeme.
I.István személyének és tetteinek elismerését a László által kezdeményezett szentté avatás, illetve a korban keletkezett István-legendák is mutatták. (1083-ban Imre herceget és az 1046-os pogánylázadás során meggyilkolt Gellért püspököt is szentté avatták.)
Szent László és Könyves Kálmán a szétzilálódott közállapotok helyreállítására és a fennálló problémák orvoslására szigorú törvényeket hozott.
A magántulajdon védelme érdekében I. László a tyúk árában határozta meg azt az értéket (10 dénár), amely felett halálos ítélet várt a tolvajra. A törvény a szabadok és a szolgák között nem tett különbséget, sőt fellépett az enyhébb ítéletet hozó bírókkal szemben is. Kálmán uralkodása idején némileg enyhült a szigor, értékhatárnak már a szarvasmarha (tinó) ára (20 dénár) számított. A megvádolt személyek csak az istenítélet során tisztázhatták ártatlanságukat.
A vándormozgalmakkal szemben a központi hatalom szintén kellő eréllyel lépett fel, mind a két uralkodó az erőszakos letelepítést szorgalmazta. A megerősödő állami hatalom a királyi birtokok megőrzésére törekedett, és Kálmán a szabadokat katonaállításra, a nagybirtokosokat pedig páncélos vitéz felfegyverzésére kötelezte
Külpolitikai sikerek
Az ország külpolitikai helyzetét jelentős európai események is befolyásolták (invesztitúraharc, keresztes hadjáratok, Bizánc meggyengü-lése), és az uralkodók hosszú távú eredményeket értek el.
Nagyobb támadások a keleti nomádok (besenyők, kunok) felől érték az országot. A betörő nomád népekkel szemben László már uralkodása előtt, hercegként is eredményesen küzdött, és a harcokban megmutatkozó bátorsága rövidesen beépült a róla szóló lovagkirályilegendákba.
Szent László kezdetben támogatta a pápaság fellépését a császári hatalommal szemben (VII. Gergely és IV. Henrik konfliktusában).Az uralkodó később szembefordult a Szentszékkel, és egy gyors hadjárattal megszállta a pápai hűbérnek számító Horvátországot (1091). A sikeres területi hódítás a 20. századig perszonálunióban a Magyar Királysághoz kapcsolta Horvátországot.
Az elfoglalt terület élére a 12. században egy horvát-szlavónbánt neveztek ki. A báni tisztség idővel tekintélyes rangnak számított az országban. A hivatal viselője több megyét irányított, illetve kiterjedt katonai és igazságszolgáltatási jogkörrel rendelkezett.
Kálmánnak uralkodása első évében a keresztes csapatok átvonulása okozott gondot; a fosztogató paraszti hadakat szétverte, a lovagi sereget békében átengedte (1096).
Ezt követően délen folytatta a terjeszkedő politikát, 1105-ben elfoglalta a dalmáciai városokat (például Zárát, Traut), így az ország kijutott az Adriai-tengerhez.
A térségben ettől kezdve évszázadokig tartó hatalmi harc dúlt, előbb a Bizánci Birodalommal, majd Velencével.
A magyarországi egyház megerősítése
Az egyház megerősítését számos rendelkezés szolgálta, további püspökségek létesültek (Zágráb, Nyitra), és kiépült a középszintű egyházi szervezet (főesperesi intézmény, káptalani testületek). Az esperesek az alsó papság elöljárói voltak, míg a káptalanok a püspökök munkáját segítették, illetve hiteles helyként oklevelek kiadásával foglalkoztak. (Az istenítéleteket a teljes nyilvánosság előtt szintén ezekben a központokban bonyolították le.)
A királyi törvényekben megjelent az egyházi vagyon védelme és a papság erkölcseinek felügyelete. A cölibátust Kálmán kötelezővé tette, igaz, még ő is engedélyezte a már korábban megnősült papok tevékenységét