új tananyag

Tankönyv: 226-230.oldal Magyar revíziós sikerek

Területgyarapodások a második világháború előtt

1938 márciusában, amikor német csapatok szállták meg Ausztriát, Magyarország szomszédos lett a Harmadik Birodalommal.A következő hónapokban felerősödött a Csehszlovákiához tartozó Szudéta-vidék megszerzésére irányuló német propaganda, és egyre közelibbé vált egy fegyveres konfliktus lehetősége.

A nyár végén a német kancellár meghívására Horthy Miklós és Imrédy Béla Németországban tárgyalt. Ekkor Hitler felajánlotta, hogy ha Magyarország megtámadja Csehszlovákiát – okot adva ezzel a német beavatkozásra –, akkor visszakaphatja a Felvidéket.Horthy és Imrédy azonban nem vállalták a békebontó szerepet.Az 1938. szeptember végén megkötött müncheni egyezmény Németországnak adta a Szudéta-vidéket, Magyarországot és a maradék Csehszlovákiát pedig arra kötelezte, hogy tárgyaljanak a magyar kisebbség ügyéről. A tárgyalások azonban nem vezettek eredményre, ezért a két fél döntőbírósághoz fordult.

A nagyhatalmak Bécsben ültek össze, de a döntésben csak Németország és Olaszország vett részt, Nagy-Britannia és Franciaország érdektelenségre hivatkozva távol maradt. Az 1938. november 2-án meghozott első bécsi döntésben az ország jelentős diplomáciai sikert ért el: Magyarország visszakapta a Felvidék és a Kárpátalja déli, döntő részben magyarok lakta területeit. Az etnikai revízióval húszéves vágyálom valósult meg, a bevonuló honvédséget kitörő lelkesedéssel és virágesővel fogadta a lakosság.

1939 elején váltás történt a magyar belpolitikai életben, az egyre inkább szélsőjobbra tolódó Imrédy Béla helyett Teleki Pál lett a miniszterelnök (1939–1941).

Rövidesen egy újabb lehetőség adódott a területi revízió folytatására. Miután Szlovákia 1939. március 14-én kikiáltotta függetlenségét, a felbomló ország cseh területeire bevonult a német hadsereg. Magyarország kihasználta a helyzetet, és elfoglalta Kárpátalja jelentős részét (március 14–18.). A végrehajtott kárpátaljai bevonulás már szórványos harcokkal is járt, a még csak szerveződőben lévő ukrán gárdák azonban nem fejtettek ki számottevő ellenállást. A Kárpátalja nyugati felében előrenyomuló Magyar Királyi Honvédség rövid időre a frissen függetlenné váló Szlovákia hadseregével is összeütközésbe került. A harcokban a Honvédség, különösen pedig a légierő és a légvédelem hatékonyabbnak bizonyult, mint a technikailag jól felszerelt, ám szétzilált, gyengén vezetett helyi szlovák haderő.

A fegyveres semlegesség politikája

1939 szeptemberében, amikor Németország lerohanta Lengyelországot, a magyar kormány„nem hadviselő félnek” nyilvánította magát. Ez azt jelentette, hogy Magyarország továbbra is a tengelyhatalmak oldalán állt, de nem vett részt a Lengyelország elleni akcióban. A lengyelekhez fűződő régi barátságra, a „nemzeti becsületre” és a várható hadüzenetekre hivatkozva a magyar kormány még Hitlernek azt a kérését is visszautasította, hogy a német haderő egyes alakulatait magyar területen át szállíthassák a frontra. Sőt, Magyarország – a németek rosszallása ellenére – Kárpátaljánál megnyitotta határát a lengyelek előtt. Így 1939 utolsó hónapjaiban több mint százezer lengyel katona és civil talált menedéket magyar földön. Sokan a világháború végéig Magyarországon maradtak.

Teleki Pál kormánya később is ragaszkodott a „fegyveres semlegesség” politikájához. Ennek célja az volt, hogy Magyarország lehetőleg a háború végéig megőrizze hadseregét, és a háború után ne kerüljön olyan kiszolgáltatott helyzetbe, mint 1918-ban, amikor a legyőzött országot idegen csapatok szállták meg. Ma-gyarország ezért 1940-ben csak szemlélője maradt az Észak- és Nyugat-Európában végrehajtott német hódításoknak.

A háború természetesen a hátország viszonyaira is hatást gyakorolt. Felgyorsult a hadiipari termelés, jelentősen csökkent a munkanélküliség, sőt a nők is egyre nagyobb számban álltak munkába, nőtt a lakosság jövedelme. Ugyanakkor a fokozódó hadikiadások miatt megugrott a költségvetés hiánya, és felgyorsult az infláció. A mezőgazdasági és az ipari termelés már egyre nagyobb mértékben a magyar és a német hadsereg ellátását szolgálta, s eközben a polgári lakosság igényeit nem tudta megfelelően kielégíteni. Ezért takarékossági intézkedésekre volt szükség. 1939 végén bevezették a heti két „hústalan napot”, 1940-ben pedig a jegyrendszert. A jegyre vásárolható árucikkek (élelmiszerek, higiéniai cikkek, tüzelő stb.) köre a háború idején folyamatosan bővült, miközben a fejadagok egyre csökkentek.

A második bécsi döntés

Csehszlovákia felbomlása megrendítette a kisantantot, és amikor a német hadsereg 1940 nyarán lerohanta Franciaországot, Románia és Jugoszlávia a nyugati nagyhatalmak támogatására sem számíthatott többé. Ez megnyitotta az utat a további magyar területgyarapodások előtt.

Románia egyidejűleg szovjet, magyar és bolgár követelésekkel szembesült, és alig több mint két hónap alatt elveszítette területének egyharmadát.Miután Románia a szovjet ultimátum hatására lemondott Besszarábiáról, Teleki is a katonai erőpolitikában gondolkodott. 1940 nyarán mozgósították a Honvédséget, az összpontosított haderő felvonult a Tiszántúlra. A magyar–román háború azonban keresztezte volna a nemzetiszocialista Németország hosszabb távú érdekeit. Ezért Hitler sürgetésére előbb kétoldalú tárgyalások kezdődtek, majd – miután ezek nem hoztak eredményt – újabb német–olasz döntőbírósági ítélettel nyert megoldást a területi kérdés. Az 1940. augusztus 30-án aláírt második bécsi döntésben Erdélyt kettéosztották. Magyarország a szinte színmagyar Székelyföldig húzódó területsávban Erdély északi részét szerezte vissza. A teljes lakosság tekintetében enyhe magyar többséget (51,8%) mutató területen jelentős történelmi múlttal rendelkező városok kerültek vissza (például Nagyvárad, Kolozsvár).

Teleki Pál tragédiája

A tengelyhatalmak iránti hálájának kifejezéseképpen Magyarország 1940 novemberében csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. Ezzel a világrend gyökeres megváltoztatására törekvő Németország, Olaszország és Japán szövetségese lett. Teleki azonban azt is jelezni akarta – elsősorban az angolszász országoknak –, hogy Magyarország nem vált a tengelyhatalmak csatlósává. Ezért decemberben örök barátsági szerződést kötött az angolbarát politikát folytató Jugoszláviával.A magyar kormány azonban 1941 tavaszán súlyos dilemma elé került. Németország Jugoszlávia megtámadására készült, és fegyveres együttműködést ajánlott Magyarországnak. A magyar kormánynak választania kellett a tengelybarátság (és saját revíziós igényei), illetve az új keletű jugoszláv barátság között.

Teleki Pál miniszterelnök – aki mindenáron távol akarta tartani Magyarországot a világháborútól – nem tudta feloldani ezt az ellentmondást, és április 3-án hajnalban öngyilkos lett. Tettében nagy szerepet játszhatott az, hogy Nagy-Britannia a magyar katonai részvétel esetére hadüzenetet helyezett kilátásba.A miniszterelnök tragikus halála után az új kormányfő az addigi külügyminiszter, Bárdossy László lett. A beindított hadigépezetet az öngyilkosság sem állította le. Néhány nappal később magyar területről is megkezdődött a német hadsereg támadása Jugoszlávia ellen, majd miután Horvátország függetlenné nyilvánította magát, a magyar Honvédség is mozgásba lendült. 1941. április 11-én a Honvédség erői átlépték a jugoszláv határt. A magyar politika azt az álláspontot képviselte, hogy a jugoszláv állam a független Horvátország megalakulásával megszűnt, így a szerződés is érvényét vesztette.

A cél a Délvidék: a Bácska, a Muravidék és a Baranyai háromszög elfoglalása volt, amit napok alatt sikerült is megvalósítani. Noha a jugoszláv hadsereg visszavonulóban volt, néhány helyen mégis hevesen ellenállt, és a civil irreguláris alakulatok (csetnikek, önvédelmi erők stb.) első-sorban éjjeli rajtaütéseivel is meggyűlt a Honvédség baja. Mindezek következtében a magyar hadsereg vesztesége az alig ötnapos hadművelet során majdnem ötszáz halott volt.A magyar közvélemény nagy lelkesedéssel fogadta a te-rületgyarapodások hírét. A Felvidéken és Észak-Erdélyben a magyar lakosság boldogan várta a Honvédség ünnepélyes bevonulását. A szlovák és a román lakosság nagy része természetesen inkább távol maradt az eseménytől. A nagyobb városokban maga Horthy vezette a csapatokat, és köszöntőt is mondott. Kárpátalja és a Délvidék településein – ahol tényleges harcok folytak – nem rendeztek díszünnepségeket.