2020. 03. 24.
Tananyag: Örkény István pályaképe (az érettségi tételhez)
Tétel: Örkény István: Tóték– a groteszk látásmód
1. Bevezetésben:
1.1 A dráma helyzete a 20. századi magyar irodalomban
A dráma általában nem tartozott korábbi irodalmunk erősségei közé – vezető szerepet a másik két műnem, a líra és az epika játszott -, s így volt ez a 20. században is. A két világháború között színházainkban eleinte főleg a romantikus szemléletű nemzeti dráma (Herczeg Ferenc darabjai) és a Molnár Ferenc által képviselt polgári színmű uralkodott, de később Móricz Zsigmond népi-naturalista jellegű darabjai is színpadra jutottak, sőt már Németh László társadalmi és történelmi drámái és Tamási Áron népi színjátékai is.
Az 1945 után következő évtizedekben az új színházi kultúra megújította a színházi repertoárt, és új közönség is szerveződött. Németh László és Illyés Gyula mellett tehetséges drámaírók jelentek meg a drámairodalomban, munkásságuknak köszönhetően sokszínű, korszerű, örök értékeket teremtő drámai költészet és színházi élet alakult ki.
A 60-as években az abszurd és groteszk dráma térhódítása volt a legjelentősebb változás színházi életünkben. Örkény István a groteszk tragikomédiát teremtette meg a magyar drámairodalomban és színpadon. A drámai műnem megújhodásában nagy szerepe volt a közép-európai (főleg lengyel és cseh) dráma megtermékenyítő, ösztönző hatásának is (pl. Gombrowicz, Mrożek darabjai).
1.2 Örkény István életútja és pályaképe (1912-1979)
Budapesten született egy jómódú, zsidó származású gyógyszerészcsaládban.
A pesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, ezután a műegyetemen vegyészmérnöki, a tudományegyetemen gyógyszerészi oklevelet szerzett.
A 30-as évek közepétől kezdett írni, a Szép Szó folyóirat köréhez tartozott, első írásait József Attilának mutathatta meg.
A 2. világháború kitörését megelőző évet Londonban és Párizsban töltötte.
1942-ben munkaszolgálatra hívták be, és a szovjet frontra vitték, ahol a 2. magyar hadsereggel gyalog tette meg az utat a Donig.
1943-ban Voronyezsnél hadifogságba esett.
Írói munkásságára kiható legfőbb élménye a fasizmus, a háború és a hadifogság. Voronyezs c. színdarabja és a Lágerek népe c. kötetének írásai ebből az élmény- és valóságanyagból táplálkoznak.
Közel ötévi távollét után 1946 végén tért haza, itthon felvételét kérte az MKP-ba (Magyar Kommunista Párt), 1956-ig maradt tagja a pártnak.
Hamarosan az újjászülető magyar irodalom vezető képviselői közé került, a Magyarok, az Újhold és a Csillag c. folyóiratok munkatársa lett. 1949-től több évig színházi dramaturgként is dolgozott.
1956 után öt évig nem jelenhettek meg írásai, ebben az időszakban gyógyszergyári mérnökként dolgozott.
Az 1960-as évek elején lassan, fokozatosan térhetett vissza az irodalmi életbe, s kezdhetett el ismét publikálni. 1967-ben József Attila-díjjal, 1973-ban Kossuth-díjjal ismerik el irodalmi teljesítményét.
Örkény a 60-as években talált igazán magára, egyéni hangjára, az ekkor kezdődő korszak pályájának legtermékenyebb és legsikeresebb szakasza. Lényegében azt folytatta, csak sokkal magasabb színvonalon, amit pályája elején elkezdett: egy élesen látó intellektus szemszögéből mutatja meg az élet groteszk helyzeteit, racionális világlátást ötvöz dadaista abszurdumokkal, humanista hitet iróniával, szatírával, olykor keserűséggel. Illúziótlanul szemlélte az életjelenségeket, mérte fel az emberlétet.
Sokat tudott - az ember tragikomikus torzulásairól (pl. Tóték, Forgatókönyv c. drámák)
- a méltatlan életszinteken tengődőkről (pl. Egyperces novellák)
- az emberség ellen vétők esendőségéről (pl. Pisti a vérzivatarban c. dráma)
- a magány, az öregség kínjairól (pl. Macskajáték c. dráma és kisregény)
- a halálfélelem kínjairól (pl. Rózsakiállítás c. kisregény)
Életműve műnemek alapján:
a) Epikai alkotásai: „klasszikus” elbeszélések, kisregények
Első elbeszélései a Tengertánc c. kötetben (1941) jelentek meg, ezek az írások szürrealista és naturalista elemekkel átszőtt, bizarr ötletre épülő groteszk történetek.
A Lágerek népe és az Emlékezők c. kötetek a 2. világháború és a hadifogság élményeiből született riportszerű, szociografikus írásokat tartalmaz.
A Macskajáték (1963) című kisregény az öregedés tragikomikus ábrázolása, a Rózsakiállítás (1977) kisregény pedig a művészet lehetőségeiről szól egy fiatal rendező halálról szóló filmje kapcsán.
Egyperces novellák – ezzel sajátos műfajt teremtett Örkény. Egypercesei a tömörítés, sűrítés remekei groteszk látásmóddal. Maga Örkény a következőképpen foglalta össze egyperceseinek lényegét: „a közlés minimuma, a képzelet maximuma”.
b) Drámái: A drámai műnembe és a magyar színházi életbe Örkény forradalmi változást hoz a valószerű és az abszurd keverésével.
Legismertebb drámái: Tóték (1967), Macskajáték (1969), Kulcskeresők (1976), Forgatókönyv (1979) és a Pisti a vérzivatarban (1969)
Pisti a vérzivatarban: nagyon különleges dráma, a mű sajátos írói koncepcióval a főhős megsokszorozására épül. A főhős Pisti teljes életre vágyó hős, de a történelem az embert állandóan olyan helyzetekbe hozza, amelyekben etikusan cselekvő lénynek lenni és életben maradni egyidejűleg szinte lehetetlen. Az ember ezért különböző torzulásokat szenved. A dráma zárlata azt sugallja, hogy a megmaradásra van remény, de jelen van azért a kétely is: sikerül-e Pistinek egy emberré, önmagává válnia valaha.
Forgatókönyv: ez a drámája a legellentétesebb vélekedéseket és reakciókat váltotta ki. Tragikus körülmények között született: az író a halálos ágyán fejezte be a kéziratot 1979 júniusában. Még ez évben megjelent könyvalakban; 1982-ben került színpadra.
Örkény ebben a művében is a történelem buktatóinak, veszélyeinek kitett embert viszi színpadra; a választani kényszerülő, dönteni, cselekedni akaró, az ebbe belebukó és önmagával meghasonló embert. A darab kegyetlenül őszinte felidézése a magyar történelmi közelmúlt tragikus eseményeinek. a koncepciós perek mechanizmusát mutatja be a főhős sorsán keresztül.
2020. 03. 25. az érettségi tétel folytatása
Tananyag: Örkény István TÓTÉK c. drámája (1964/1967) - téma, cselekmény, helyszín, ábrázolásmód
Az 1964-es változattal - kisregény, ill. filmforgatókönyv – kezdődött valami igazán új Örkény írói pályáján: a groteszk szemlélet- és ábrázolásmód válik uralkodóvá művészetében. A kisregényben és az 1967-es drámaváltozatban a háború igazán maradandó képét rajzolja meg, élete sorsdöntő élménye – a doni hadifogság tapasztalatai és élményei – alapján.
· A dráma cselekménye:
Maga a történet rendkívül egyszerű. Tót Lajos mátraszentannai tűzoltóparancsnok és családja vendégül lát egy őrnagyot, az orosz fronton katonáskodó fiuk parancsnokát. Természetesen abban a reményben, hogy megnyerve a tiszt jóindulatát, könnyebb beosztást és főleg biztonságosabb elhelyezést szereznek ezzel a fiúnak. A vendégségbe érkező őrnagynak azonban igencsak furcsa rigolyái vannak, minthogy idegeit erősen megviselte a szovjet partizánok ellen viselt háború. Teljesen átalakítja a család életrendjét, s a legkülönbözőbb őrültségekkel bosszantja Tót Lajost, feleségét és Ágikát. Az őrnagy legfőbb szórakozása a „dobozolás”, azaz a kartonból vágott kötszeres dobozok készítése. Tóték tehát éjjel-nappal „dobozolnak”, hogy a hatalmas vendég kedvébe járjanak. S csak a végén, sok-sok megaláztatás után lázadnak fel, mikor a tűzoltóparancsnok a dobozkészítéshez használt extra méretű margóvágóval négy egyenlő darabra aprítja az ismét beállító őrnagyot.
Az őrnagy képviselte őrültség egyszerre nevetséges és félelmetes. Nevetséges, mert komikus és értelmetlen tevékenységre kényszeríti a családot, és félelmetes, mert az őrnagy torz alakja körül ott az egész háború: mindaz a szenvedés és embertelenség, amit a háború jelent. Már maga a történet alapötlete is groteszk. Tóték katonafiuk érdekében vállalják az őrült vendéget és a vendég őrültségeit. Azonban az olvasó a történet kezdetén már tudja, Tót Gyula zászlós már nem is él. Értelmetlen halált halt, még azelőtt, hogy parancsnoka Mátraszentannára, a kis üdülőfaluba érkezett.
A történet helyszíne: egy ellentétekre épülő világban játszódik a cselekmény.
1. A front és a hátország, egy mátrai falucska áll szemben egymással.
Jóllehet a mű a háborúról szól, mégsem a front, hanem a hátország a történet fő színtere. A két helyszín mégis végig erősíti egymást, egyidejűleg jelenik meg, a látszólag idilli üdülőfalu a felfordult világot idézi. A hátország a katonák, foglyok számára alapvetően a múltat és a jövőt jelenti, itt azonban nem a múlt és jövő ellenpontjaként jelenik meg. Örkény azt a hátországot állítja középpontba, ahol a dolgok valójában történtek (tehát nem a fronton!) vagy történhettek volna. A hátország történése magyarázza, miért lettünk csatlósállam, behódoló, miért nem történt igazi kísérlet a csatlósság felszámolására.
2. A két világot a postás köti össze, a feszültségkeltés elemei: az ő téves és más információi (mást tud a néző, mást a család). A postásnak kulcsszerepe van, hiszen befolyásolja a cselekmény menetét:
· ha kézbesíti a halálhírről szóló sürgönyt, nincs konfliktus, önös érdek és cél nélkül pedig nincs alkalmazkodás az őrnagyhoz Tóték részéről
· ha pedig a mű cselekménye során kézbesítené a sürgönyt, sor kerülne a drámai összecsapásra
3. Két cselekményszál bontakozik ki:
· a Tót fiú sorsa, amely levelekből és sürgönyökből ismerhető meg
· a Tót család sorsa; családi életük, szokásaik fokozatos deformálódása
A dráma alapszituációja: A dráma alapszituációját az az eseménymozzanat teremti meg, hogy Tótékhoz megérkezik az őrnagy. Ez több szempontból feszültséget teremt:
– a hadsereg és a civil lét sohasem illeszkedhet harmonikusan egymáshoz
– az őrnagy megrendült egészségi állapotú, ezzel ellentétben Tóték majd kicsattannak az egészségtől
– az őrnagy egy partizánvadász egység parancsnoka, míg Tóték civilek, egy üdülőfalu lakosai
– Tóték egy fontos, de „normális” üdülővendégre várnak, ezért készületlenül éri őket az őrnagy magatartása, de a fiuk érdekében az őrnagy kiszolgálásával önkéntelenül is a háború kiszolgálását kezdik meg.
Ebben a szituációban össze nem illő dolgok fonódnak össze, ezért ennek csak és kizárólag deformáció lehet a következménye!
A történet szerkesztése és ábrázolása:
A történet szerkesztése és ábrázolása, az író látásmódja groteszk. Örkény az aprólékos naturalizmus (nyers valóságábrázolás) és a humoros képtelenség vegyítése révén ért el groteszk hatást. A cselekményt naturalista dokumentumok – levél- és táviratszövegek – teszik hitelessé, az őrnagy rigolyái viszont nevetségesen értelmetlenek és valószínűtlenek.
A Tóték groteszk példázat arról, hogy a kisember miként kerül egy kegyetlen és ostoba hatalom abszurd szorításába. Örkény a hatalom és az áldozat viszonyát vizsgálja, amely különös viszonylatban jelentkezik: nemcsak az őrnagy nyomja el és alázza meg a vendéglátóit, hanem Tóték is mintegy felkínálkoznak neki, sőt ötleteket adnak szeszélyeinek! Ezáltal kettőjük viszonya (az, hogy az őrnagy = a hatalom és Tót = az áldozat), ez az egyszerű képlet jóval bonyolultabb lesz, nemcsak a zsarnoki őrnagyot ítéljük el, hanem gyáva, meghunyászkodó és szolgalelkű házigazdáit is. Így a darab a szolgalelkűség és a lázadás groteszk képe is egyben.
2020. 03. 26. az érettségi tétel folytatása
Tananyag: Örkény István TÓTÉK c. drámája - a mű konfliktusa; szereplők és magatartásformák; a darab mondanivalója
Főszereplők és magatartásformák: Örkény drámája a szereplők deformálódásának folyamatát jeleníti meg. A középpontban a családfő és az őrnagy áll.
Tót Lajos, a családfő:
Elismert embernek számít a falu társadalmában, egészséges fizikumú, egyszerű ember. Kibírhatatlanul szenved a változásoktól, a család életének, szokásaiknak megváltozásától. Tótnak egyetlen eszköze van az őrnagy ellen: saját egyénisége. Bensőleg kezdettől fogva ellenáll az őrnagy erőszakos kívánságainak, de az önérdek (fia sorsa) és a család nőtagjainak unszolása következtében megbénul egyénisége, saját akarata.
Tót azonban eljut a megaláztatások közben arra a pontra, amikor az ember már nem manipulálható tovább, nem alázható meg tovább, azaz megszűnik objektum (valaminek tárgya, amire a cselekvés irányul) lenni, szubjektummá válik. Ez az őrnagy visszatérésekor következik be, amivel újból elkezdődne a lealacsonyítások sorozata. Tót azonban erre már nem hajlandó, hiszen fellélegzett, azt hitte, már megszabadult a gonosztól, a zsarnoktól. Ezért fellázad, határozott drámai cselekvést hajt végre: felnégyeli az őrnagyot. Tette „győzelem, jó vég”, bár fiát ez már nem érinti, mégsem hiábavaló. Tót saját világából kiiktatta az őt megalázó zsarnokot, s ezzel saját emberi mivoltát védte meg. Tót magatartása a kivárás tipikus példája, azaz életben maradni és a fennálló rendet átmenteni a háború viharai közepette.
A női szereplők: Tótné Mariska és Ágika, a lányuk
A két nő a cél érdekében a végsőkig alkalmazkodik. Magatartásuk fő meghatározója az önbecsapás és önmaguk manipulációja (pl. az őrnagy sértődésének okát sosem magától az őrnagytól tudjuk meg, hanem a közte és Tót között közvetítő nőktől.) A zsarnokság légkörében az ember sohasem az illetékestől tudja meg, mi a „bűne”, hanem a már manipulált közvetítőkön keresztül! Mindketten eltávolodnak a valóságtól, azt hiszik el, amit az őrnagy állít (pl. amikor az őrnagy azt mondja, hogy Tót megharapta a lábát, Mariska elhiszi azért, hogy sokkal hathatósabban tudja férjét bocsánatkérésre késztetni. Tehát az őrnagynak sikerült őt felhasználnia ahhoz, hogy célját elérje, azaz ismét megalázza Tótot.
Az őrnagy:
Az őrnagytól függ a Tót fiú sorsa. Eltorzult, beteg ember, de állandó tevékenységre vágyik. Képtelen a civil élethez alkalmazkodni, agresszív játékot űz Tóttal. Megjelenésével megváltoztatja Tót és családja közötti viszonyt is. Összes drámabeli akciója: Tót emberi megaláztatásának sorozata, minden tette Tót emberi méltósága, emberi mivolta ellen irányul – pl. nem nézhet mögéje, bocsánatkéréseit újabb „sértésnek” veszi, éjszakai dobozolást követel meg tőle vagy erőszakkal kényszeríti gondolkodásra. Manipulálja a család tagjait, másokat is (Tót feleségét, Mariskát és Ágikát) felhasznál saját szeszélyeinek érvényre juttatásához. A nőket sosem alázza meg, így képes őket önérdekükön túl maga mellé állítani. Az őrnagynak a manipuláció mellett még két eszköze van Tót ellen: az egyénisége és „szociológiai státusza”, azaz ő a Tót fiú parancsnoka.
A darab konfliktusa: A mű konfliktusa rendkívül sajátos, mivel itt nem két egyenrangú fél / ember kerül egymással szembe. Valójában abból adódik a konfliktus, hogy Tót önérdeke kerül szembe az őrnagy „szociológiai státuszával”, azaz az egyén nem képes valódi konfliktust végigvinni, vagyis tettekre „ellentettekkel” válaszolni: Az ember nem harcolhat egy státusszal, pozícióval ellenfél helyett!
Tót, az átlagember áll szemben az őrnagy képviselte státusszal, társadalmi pozícióval
A darab mondanivalója:
A darab mondanivalója, Örkény „figyelmeztetése” legnyilvánvalóbban a visszatérés motívumában érhető tetten. Az őrnagy visszatérésének több rétegű funkciója van a darabban: Örkény azt mondja ki ezzel, hogy a rossz önként nem távozik körünkből, szűkebb és tágabb környezetünkből, a kivárás politikája nem elég ellene. Az erőszakkal, a torz hatalommal szembe kell szállni. A visszatérés azt példázza, hogy az ember képes lehet a lázadásra, ha megmarad benne egy szikrányi öntudat, önérzet, ha felismeri, hogy nem lehet olyan cél, amely érdekében önmagát puszta eszközzé degradálja, alacsonyítja le.
A dráma látszólag második világháborús szerepünket vizsgálja: mit tettünk és mit tehettünk volna, hogy ne váljunk csatlósállammá. Örkény vizsgálódásának középpontjában az egyén áll, a hatalom működése és a kiszolgáltatottságra való hajlam. Tragikus felismerést kelt, tudatosít a nézőben, ill. az olvasóban: A zsarnok és áldozat kölcsönösen feltételezik egymást.