Az abszolút monarchia meghátrálása lehetőséget biztosított a képviseleti rendszer bővítésére.
A felvilágosodás hívei úgy vélték, hogy a kialakult pénzügyi-politikai válságot a rendszer átalakítása és a korszerű eszmék gyakorlati megvalósulása, azaz az alkotmányos monarchia megteremtése oldhatja meg.
Ugyanakkor a pénzügyi problémák hatására megfogalmazódtak gyökeres gazdasági és politikai átalakítást célul kitűző radikális eszmék (például a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek felszámolása) is.
A képviselőválasztások során számtalan, a régi rendszert és a kiváltságosokat támadó panaszfüzet keletkezett (például Sieyès [ejtsd: sziejjesz] abbé röpirata). a sérelmek felsorolása jelezte a társadalmi feszültséget; A gazdagok elleni kampány elsősorban a párizsi szegényebb néprétegek, a sans-culotte-ok (ejtsd: szan-külot) körében talált kedvező fogadtatásra.
A mérsékelt elveket valló rendi gyűlésen XVI. Lajos óvatos reformokra készült, de sokan alkotmányozást sürgettek. a harmadik rend képviselői – a hozzájuk csatlakozó felvilágosult nemesekkel és papokkal együtt – a hatalom legfőbb birtokosaként léptek fel, kinyilvánítva, hogy addig nem hagyják el Versailles-t, amíg alkotmányt nem hoznak létre. A „labdaházi eskü” néven elhíresült esemény már jelezte az abszolutizmus politikai felszámolására irányuló törekvést.
Eközben Párizsban az élelmiszerárak emelkedése és a Versaillesból érkező hírek miatt nyugtalanság ütötte fel a fejét.
Az uralkodó katonai alakulatokat rendelt Versailles és a főváros közé, döntésével azonban csak felszította az indulatokat. A bizonytalan közhangulat zavargásokhoz vezetett, és a felfegyverkező párizsi nép 1789. július 14-én elfoglalta a lőporraktárként szolgáló Bastille (ejtsd: básztíj) erődítményt. Az erődben egykor politikai foglyokat őriztek, és bár 1789-re elveszítette szerepét, sokan a régi rendszer szimbólumának tekintették, így ostroma és bevétele a forradalom kezdetét jelentette.
Az alkotmányos monarchia időszaka
1789 nyarán forradalmi hullám söpört végig Franciaországon. Párizs után a vidéki városokban is új városi tanácsok szerveződtek, a közrend védelmében mindenhol nemzetőrség alakult.
A lelkesedést növelte, hogy XVI. Lajos nem lépett fel a változásokkal szemben.
A falvakban a spontán paraszti mozgalmak a felgyűlt adósságok eltörlését követelték. A forradalom hatására számos arisztokrata külföldre menekült.
Az események hatására a versailles-i rendi országgyűlés képviselői megkezdték egy alkotmány előkészítését. Az Alkotmányozó Nemzetgyűléssé átalakuló testület intézkedései a múlt felszámolására irányultak. Rövidesen eltörölték a kiváltságokat (például születési előjogok, adómentesség, egyházi tized), majd lelkes nyilatkozatban fogalmazták meg az új rend alapelveit.
Az 1789. augusztus végén keletkezett Emberi és polgári jogok nyilatkozata tartalmazta a felvilágosodás legfőbb eszméit, biztosította a törvény előtti egyenlőséget, védte a magántulajdont, és meghatározta a legfontosabb szabadságjogokat (például szólás- és véleménynyilvánítási szabadság, az ártatlanság vélelme)
A képviselők kezdetben az egyén alapvető jogait is garantáló alkotmányos monarchia kialakításán dolgoztak (1789–1791). Az új rendszer bevezetése során a türelmetlen intézkedések és a kompromisszumok hiánya miatt számtalan konfliktus keletkezett.
A törvénykezés idején kiújultak az ellentétek XVI. Lajossal, aki elutasította a királyi jogkör korlátozását. A nemzetgyűlés csökkentette az egyház befolyását (például kisajátították és áruba bocsátották az egyházi birtokokat, illetve feloszlatták a szerzetesrendeket), de az erőszakosan végrehajtott reformok sértették a vallásos embereket. Az 1791-ben elfogadott új alkotmányra fel kellett esküdnie a papságnak, ám erre csak egyharmaduk volt hajlandó, és az esküt megtagadó papok lassan szembefordultak a forradalommal.
A forradalom győzelme kezdetben tehát nem jelentette a királyság bukását, az alkotmányozó nemzetgyűlés rögzítette a király jogkörét. Az alkotmányt kísérő viták során XVI. Lajos meggondolatlan lépésre szánta el magát, megpróbált elszökni a fővárosból a hozzá hű katonai alakulatokhoz. A családjával utazó királyt útközben azonban felismerték, a nemzetőrség pedig visszakísérte a hintót Párizsba. A „monarchia halottas menete” rövidesen királyellenes tüntetésekhez vezetett, s a tiltakozókat a nemzetőrség sortüze oszlatta szét (1791 nyarán).
Az eseménnyel megbomlott a forradalom egysége, a fegyverhasználatra la Fayette adta ki a parancsot, az alkotmányos monarchia híveinek a bázisa mindinkább szűkült.
A forradalmat a külpolitikai helyzet radikalizálta. Az arisztokrata emigráció kezdetben nem tudta a forradalom ellen mozgósítani Európa nagyhatalmait. Végül XVI. Lajos szorult helyzetét látva a Habsburg Birodalom és Poroszország uralkodója egy fenyegető nyilatkozatot fogalmazott meg (pillnitzi nyilatkozat). A külső fenyegetettség felszította a hazafias érzelmeket, amelyhez lelkes küldetéstudat is társult (az elnyomott nemzetek felszabadítása a zsarnokság alól).
Franciaország 1792 tavaszán hadat üzent, de a háború első hónapjaiban az osztrák és a porosz seregek értek el sikereket. A háborút XVI. Lajos is támogatta, mert abban bízott, hogy a külföldi csapatok visszaállítják a teljes hatalmát. az első vereségek azonban megpecsételték a sorsát, 1792 augusztusában egy újabb párizsi felkelés nyomán családjával együtt őrizetbe vették.