A „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszavával győztes forradalom négy év múlva véres diktatúrába torkollott. a felvilágosult eszmék bukásához számos belpolitikai esemény és külpolitikai tényező vezetett. XVI. Lajos letartóztatása után a hatalom – az általános választó-jog alapján megtartott választásokat követően – egy új törvényhozó erő, a Nemzeti Konvent kezébe került, amely kikiáltotta a köztársaságot.
Időközben a Párizs felé előrenyomuló poroszokat az újonnan szerveződő hadsereg megállította (valmyi csata, 1792. szeptember). a következő hónapokban a franciák ellentámadásba lendültek, és megszállták Belgium térségét (Osztrák-Németalföld). a köztársaság fellélegezhetett, de a forradalmi indulat és gyűlölet lángra kapott, és rövidesen az eredeti eszméket veszélyeztette.
politikai áramlatok a forradalom első éveiben
A gazdasági problémák (például magas államadósság, infláció) sem oldódtak meg, sőt tovább mélyültek az ellátási gondok, a szociális bizonytalanság főleg a sans-culotte réteget sújtotta.
1792 őszére a Nemzeti Konventben két egymással szemben álló politikai csoportosulás alakult ki: a Gironde (ejtsd: zsirond)és a Hegypárt képviselőinek frakciója.
A gironde képviselői politikájukkal az egyéni szabadságjogok védelmére és a tulajdon megőrzésére törekedtek.
A Hegypárt radikális irányzata, a jakobinus mozgalom szembekerült a gironde frakcióval. a mozgalom vezetői, Maximilien de Robespierre (ejtsd: maximilen dö robeszpier) és Georges Jacques Danton (ejtsd: zsorzs zsák danton) a forradalom megvédéséért készek lettek volna egyes szabadságjogok átmeneti korlátozására.
A gazdasági nehézségek felélesztették a párizsi népi mozgalom (sans-culotte-ok) egyenlősítő törekvéseit, melyek a tulajdon korlátozására irányultak.
A politikai ellentéteket tovább mélyítették a király elleni per körüli viták, amelynek lebonyolítása a Konventben zajlott. 1792 őszén a képviselők döntöttek XVI. Lajos sorsáról. A gironde képviselői a jogra hivatkozva ellenezték a peres eljárást (az alkotmány szavatolta a király sérthetetlenségét), a jakobinusok a forradalom megvédése jelszavával a kivégzést támogatták. a politikai viták végén (1793 januárjában) XVI. Lajost elítélték és kivégezték.
az 1792-ben megindult háború folytatódott. A katonai helyzet folyamatosan romlott, újabb országok (Anglia, Spanyolország) léptek hadba, és az ellenséges koalíció erőfölénybe került a frontokon. a hátországi kényszersorozások, illetve az élelmiszer-rekvirálások (vagyis a hatósági lefoglalások) paraszti felkeléshez vezettek (a loire [ejtsd: loár] folyótól délre, Vendée [ejtsd: vendé] megyében).
A forradalom társadalmi bázisa beszűkült, a politikai légkört a gyanakvás és a hisztéria hatotta át, mindenhol árulást sejtettek. a Hegypárt egyes képviselői diktatórikus lépéseket sürgettek, majd a népi mozgalom fegyveres erejére támaszkodva felléptek a vezető girondi képviselőkkel szemben, és 1793 júniusában átvették a hatalmat.
forradalmi kormányzat időszaka (1793–1794)
A következő egy évben a jakobinusok által irányított nemzeti Konvent a végrehajtó testületeire (például Közjóléti Bizottság) és forradalmi bíróságaira támaszkodva diktatúrát épített ki.
Felszámolták 1789 eszmeiségét (a szabadságjogok felfüggesztése), uralmukat rendkívüli intézkedések (például az általános hadkötelezettség bevezetése, kiterjedt ármaximalizálás) és a terror bevezetése (rögtönítélő bíróságok, gyanúsakról szóló törvény) jellemezte. az országban elszabadultak az indulatok, de a forradalmi kormányzat 1793 őszére elfojtotta a parasztfelkeléseket, leverte a vidéki városok lázadásait.
A diktatúra gépezete a sikerek után sem állt le, az áldozatok száma akkor kezdett emelkedni, amikor a köztársaság helyzete stabilizálódott. (a kivégzettek számát a történészek 35-40 ezer főre teszik, a Vendée megyében zajló polgárháborúban közel százezer ember halt meg.) A diktatúra tényleges vezetője Robespierre lett, aki elvont elvek megvalósítását (a társadalom erkölcsi megújítását) tűzte ki célul.
1794 elején a jakobinusok már saját soraikban keresték az ellenséget. Robespierre előbb a népi mozgalomhoz húzó „Veszetteket”, majd a terror megfékezését sürgető mérsékelteket (Danton) küldte vérpadra.
Az elfogadott intézkedések (például a vádlottakat megfosztották az ügyvédi védelemtől, a vád akár egyszerű feljelentésen is alapulhatott, a bírák vizsgálat nélkül is eljárást indíthattak) már a terror elszabadulását jelezték. A fékevesztett vérengzésnek a további leszámolásoktól rettegő képviselők vetettek véget, szembefordultak Robespierre-rel,és legközelebbi híveivel együtt 1794 júliusában kivégezték.
a diktatúra felszámolása
Robespierre és társainak kivégzése 1794 júliusában a francia forradalmi naptár szerinti hőség (thermidor) hónapjában történt.
Az emiatt thermidorinak nevezett Nemzeti Konvent leállította a terrort, felszámolta a diktatúra egyes intézkedéseit (például a jogfosztó bíráskodási gyakorlat eltörlése, az árak és bérek maximálásának megszüntetése), és egy liberális köztársaság megteremtésével próbálkozott.
A konvent fő erejét az egykori „Síkság” képviselői adták, akik nagy számban szavaztak XVI. Lajos halálára, ezért fel sem merült soraikban a királyság visszaállítása.
A kortársak számára is ellentmondásosnak tűnt, hogy a képviselők egy része néhány hónapja még lelkesen támogatta a forradalmi kormányt, most pedig látványosan az ellenkező rendelkezésekre szavaz – emiatt a nemzeti Konvent nem tudta visszanyerni a tekintélyét. a diktatúrát követő években nem szűnt meg a belpolitikai élet nyugtalansága, a hatalmat újabb sans-culotte és királypárti felkelések egyaránt fenyegették.
A nemzeti Konvent új alkotmánya a végrehajtói hatalmat egy öttagú testületre, a Direktóriumra bízta (1795).
Az államhatalmi szerkezetben továbbra is a képviseleti elv érvényesült (a választójogot vagyoni cenzushoz kötötték), de a Direktórium rendszerét a társadalom többsége nem támogatta. az elmúlt évek gyűlölködései, vérengzései teljesen megmérgezték a politikai közéletet, a paraszti rétegek pedig közömbössé váltak a kormány iránt. a Direktórium folytatta a háborút az európai koalícióval szemben. a francia seregek előretörtek a Rajnáig, a megszállt területeken bevezették a forradalmi vívmányokat, ám a győzelmek a tábornokok népszerűségét növelték, nem a politikusokét.
A francia forradalom változó megítélése
A jakobinus diktatúra megítélése nemcsak a kortársakat, de az utókort is megosztotta. Közel két évszázados vita alakult ki a történettudományban a jakobinusok értékeléséről.
A szemléletet a politikai nézetek is befolyásolták. a jakobinuspárti történetírás igyekezett felmenteni, illetve megmagyarázni Robespierre tetteit (például a forradalom megvédése, a külső támadások és a belső ellenforradalom elleni hatékony fellépés), mondván, a véres eszközök nélkül a forradalom elbukott volna.
A történetírás másik vonulata ezzel szemben azt emelte ki, hogy a jakobinusok fellépésével maga a forradalom bukott meg, hiszen Robespierre semmibe vette az eredeti eszméket (szabadság-jogok). (a királypárti emigránsok szintén e jogok eltiprásáért indultak harcba.) a vita egyik kérdése az volt, az egyenlőség (társadalmi igazságosság) megteremtése a fontosabb-e, avagy a szabadságjogok tiszteletben tartása .