Folytatjuk Ady szerelmi költészetét, a Léda verseket.
Áldásadás a vonaton (1910) (http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/aldasvon.htm)
· Közös, dél-európai útjuk emlékeiből született ez a mű, az első nagy búcsúvers, melyben már érezhető a szakításra készülés és annak szomorúsága. A köszönet hangja, a szép elválás igénye, s a férfi nagy-vonalú áldó gesztusa szólal meg. Az utolsó szerelmes vers, melyet Léda kapott.
· Keretes szerkezetű alkotás, a keretrész vershelyzete fogja közre az áldásadást: a lírai én elérzékenyült lélekállapotban köszönetet mond a valaha szeretett asszonynak a jóért, rosszért egyaránt. A múló szere-lem hangulatát még dermesztőbbé teszi a társadalmi háttér, kietlen magányt és reménytelenséget érez. · A természet is teljes egységben van a vers mondanivalójával: az alkonyi kép a költő szomorú előérze-tét villantja fel már az első sorokban. Egy pillanatba sűríti a múlt örömét és keserűségét, a jelen nyo-masztó valóságát és a jövő magányát.
Valaki útravált belőlünk (1912) (http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/valakiut.htm )
· Ady és Léda szerelmének végét nem az Elbocsátó, szép üzenet c. elégia, hanem az éppen egy hónappal korábbi keletű Valaki útravált belőlünk c. alkotás jelzi. Az Elbocsátó, szép üzenetnek egyszerre kiegészítője és ellenpontja is. Itt nem a fölényes férfigőg kap hangot, hanem a magára maradt és magábaroskadt férfi fájdalmas kiüresedése, magánya.
· Úgy érzi, a saját testéből kellett kimetszenie Léda alakját. A vers képanyaga teljes elkeseredést, magányosságot tükröz. Minden hasonlat, metafora az elhagyatottságot, az egyedül maradást sugallja:
„Mint elárvult pipere-asztal, / Mint falnak fordított tükör,
Olyan a lelkünk, kér, marasztal / Valakit, ki már nincs velünk.”
· Az a gondolat fogalmazódik meg ebben a versben újra, amely már több ízben előbukkant Ady költészetében, hogy a két félre, két nemre hasadt ember törekszik a szerelemben az újraegyesülésre, a teljesség elérésére.
· „Milyen magános férfi-porta | Lett a szemünk, lett a szívünk", – panaszolja a vers, hogy a végén egyenesen ki is mondja: „ Mi hírért, sikerért szalasszon, / Ösztönzőnk, igazi valónk, / Kiszakadt belő-lünk, az asszony.”
Elbocsátó, szép üzenet (1912) (http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/elbocs.htm)
· A Léda-szerelemnek az Elbocsátó, szép üzenet vet véget. 1912. május 16-án a Nyugat közli az utolsó Lédához írt költeményt. A szerelem lezárttá, a szakítás immár véglegessé vált. Egyetlen gondolatot variál: Léda senki és semmi, csak a költő lényéből rásugárzó dicsfény éltette eddig is.
· Ady látszólag hűvös és könyörtelen, férfiúi gőggel, hiúsággal leplezi valódi érzéseit. A szándékosan elfojtott fájdalom nagy szenvedélyeket sejtet. Leszed Lédáról minden díszt, mit egykor rárakott, kímélet-lenül kimondja, hogy szerelme már rég nem volt igaz. Ez nem csak az asszony megtagadása, hanem a szerelemé is.
· Kegyetlen, igazságtalan, gyilkosan gőgös versben búcsúzik el Lédától. Ady többször írt arról, hogy minden nőben csak önmagát szerette. Most nyíltan odaveti: az ő szerelme „magam imádó önmagam imája”.
Kérem, hogy az anyagot másoljátok be a füzetetekbe, és a füzetről készített fotót küldjétek el a beadando.thi@gmail.com e-mail címre 2020. április 15., szerdáig!