A HumanMars-terv
1.
2097-et írunk. Az emberiség első nagy lépésére készül, mely mintegy nyitánya az új Űrkorszaknak. A HumanMars-terv keretében a nemzetközi űrhajózási Központ készen áll arra, hogy embert küldjön a Marsra. A HM-tervben a Phobos és a Deimosz beszondázása és a Marsra lépés szerepel. A beszondázás keretében automatikus egységek kezdik meg egy-egy Kikötő építését a holdakon. Az ember Marsra lépésének eszmei jelentősége a közvélemény szemében, ha lehet sokkalta jelentősebb, mint a tudományos feladat; a közhangulat hősként ünnepli az Űrhajóst és a technikát.
Hála a média hathatós fellépésének…
2.
A Sajtós csak bedobta a pénzt az automatába és a nyloncsomagolású újságról máris rámosolygott korunk hőse. Az első ember, aki a Marsra fogja tenni a lábát – méghozzá pár napon belül. Nem bontotta még ki, mert nem volt benne biztos, van-e annyi ideje, hogy kiolvassa az elejétől a végéig, hisz rohannia kellett. Kilépett az állomásról, s neonfény-tarka, ám sápadt embertömegbe csöppent, mely szintén csak rohant valahová.
Este hat óra volt már, s az atomórák bámulatosan egyszerre csippanták el a pillanatot. Hóna alatt az újsággal, kezében egy szál cigivel és az egyszer használatos öngyújtóval, belevetette magát a sodrásba.
Csupán tizenkét perc kellett a gyorsjáratnak, hogy a reptérhez suhanjon vele. A kíváncsiskodó tömeg sűrű falként tolongott a Bejárat előtt. Hatalmas levegőt véve éket vert a falba és határozottan könyökölt a kapuk felé. Az ingerült Őr arca kissé megenyhült az ismerős láttán és elégedetten taszított oldalba néhány testet. A testek feljajdulva húzódtak arrébb, hogy utat engedjenek.
Végre fellélegezhetett, amikor belépett a Bejáraton. Bent csupán a hivatalos személyzet várta az Űrhajó indulásának pillanatát. Még két óra volt hátra, de már hónapok óta erre a percre várt több száz ember, akiknek semmi más dolga nem volt, mint a Pillanat, amikor az Űrhajó elhagyja a Kikötőt…
3.
Lévén a sajtó és a közvélemény tájékoztatása a dolga, egyből a Vezérlőbe indult, hogy tájékozódjon a helyzetről. Mindent rendben talált, így az irodájába vonult, hogy végre átlapozhassa az újságot: A HumanMars-terv – Embert a Marsra! Ez volt a szalagcím, s alatta bosszantóan mosolygott korunk hőse, az Űrhajós, aki a HM-terv keretében a történelem részévé válik.
…Az űrtechnika utóbbi évtizedes fejlődésének köszönhetően ma már nem lehetetlen a szomszédunk, a Mars elérése… Az új generációs hajtóműrendszernek köszönhetően az ugráshoz mindössze egy nap kell. Az Űrhajó először a Phobosz-t, majd a Deimosz-t közelíti meg, többek között robotfelderítőket eresztve le rá, majd a Marsra száll le… A célpont a Terra Meridiani, a Schiaparelli kráter melletti terület… Érdekesség, hogy a helyszín kijelöléséhez egy csaknem száz éves térképet használtak, melyet a MOC és a MOLA csoport készített a XX. század vége felé…
A Föld nemzeteinek páratlan összefogása révén a HumanMars-terv immáron új, befejező szakaszába lép…
-Semmi dolga, csak a terhelés elbírása! És ez így van jól – mormolta maga elé a Sajtós, kissé igazságtalanul, majd feltépte a nylont. A nyomtatásnak köszönhetően a betűk erősebb kontúrt nyertek, hogy három óra múlva fokozatosan halványulni kezdjenek, egészen addig, amíg el nem tűnnek teljesen. „Ez már fogyasztói társadalom” – futott át az agyán – „Azt az egy-egy különleges példányt leszámítva, melyek az Archívumok számára készülnek, az összes napilap újrahasznosított és újrahasznosítható papírból készül, de szigorúan olyan technológiával, hogy csak egy embernek legyen ideje elolvasni. Ez már szemétség!” – fújtatott mérgesen. Soha sem értette ez miért jó. „Bezzeg régen! Azt beszélik, régen még az egyszerű újságok is olyanok voltak, mint manapság az Archívumok számára készülők – de ez csak mendemonda. Ma már azok az úgynevezett könyvek sem léteznek. Rájöttek, hogy fölösleges pazarlás csupán…” – gondolatfolyama meggátolta, hogy olvasson, csak nézte az erősödő betűket, majd magára eszmélt és újra végigfutotta az első oldalt.
Ám még az első oldalon sem jutott túl, amikor megszólalt a vészjósló csipogás, mely mindig valami baljós esemény közeledtét jelezte.
-Vészmadár! – ennyit mondott, majd a szenzorra téve a kezét, üdvözölte a Vezérlő vezetőjét.
-Át tudna jönni? – reccsent a Vezető hangja.
-Persze, már indulok is! – az újságot ingerülten félredobva indult az ajtó felé. A folyosón senki és semmi nem mozdult, mindenki a helyén volt.
-Eddig tehát rendben, nem is lehet olyan nagy a baj! – de olyan előérzete volt, mintha csak nyugtatgatná magát.
A Vezérlő ajtaja halkan húzódott szét, bent feszült emberek tették a dolgukat, ám egy csapat a Vezető köré tömörülve egy monitort bámult.
-Mi van? – nem volt kedve udvariaskodni.
-Tulajdonképpen semmi, leszámítva azt, hogy előbbre kell hoznunk a startot.
-Miért? Mennyivel? Készek vagyunk már rá? Hol az Űrhajós? … – a Sajtósnak még ezernyi kérdése volt, hisz tudta, kifelé neki kell majd lekommunikálnia a hírt, és tudnia kell a válaszokat.
-Lassabban, lassabban. Egy: találtunk valamit. Nem tudjuk mi az, de tudni akarjuk. A felderítőszondák furcsa képeket közvetítenek. Kettő: három nappal. Három: igen. Négy: már értesítettük az Űrhajóst, három óra és készen áll. És még valami, a HM-terv kapott prioritást, a Találkozásról egy szót se…
Ezt szerette a Vezetőben. Mindenre volt válasza. Némán bólintott. De azért felfigyelt a Találkozás-ra. Ez volt a fedőneve a Központ egyik tervének. Ez tartalmazta az „idegenekkel” való kapcsolatfelvétel menetrendjét.
-Menjen, hozza a kintiek tudtára a hírt – maró megvetéssel ejtette a kintieket – Semmi sallang, csak a tények. Nincsenek kérdések, csak a közlemény. Fogalmazza meg, van … negyvenöt perce.
-Maga a főnök! – mondta hátat fordítva és megindult az irodája felé egyre a Találkozáson jártatva az eszét.
-Igen, én – hallotta még.
„Különleges lehetőség adódott a Központ előtt, ezért a tizenkilencedikén, huszonhárom-nulla-nullára tervezett indulást korábbra tette a Vezetőség. A Pillanat tizenhatodikán, huszonhárom-nulla-nullakor következik el. Az Űrhajós már a Központ területén tartózkodik, s a visszaszámlálás pontban huszonhárom-nulla-nullakor kezdetét veszi. Vagyis két óra múlva. A HumanMars nevű terv így prioritást kapott, azonban a Pillanatot leszámítva, a továbbiakban menetrend szerint halad.”
-Ennyi. Hölgyeim és Uraim! A Vezetőség nem hatalmazott fel arra, hogy jelen pillanatban válaszoljak az Önök kérdéseire. – elégedetten hagyta el a konferenciaszobát, ahol békétlen zúgolódás hallatszott a monitorok hangszóróiból. Ennél azért többet vártak az újságírók, riporterek. Tudták, kell, hogy legyen valami a Pillanat időpontjának módosítása mögött.
4.
A Pillanat zökkenőmentesen múlt el, dacára a korábbi időpontnak. Azóta eltelt már huszonkét óra és a Találkozásnak már csak mintegy negyed órája volt. Az Űrhajós jelentései szabályos időközönként érkeztek és mindig azt jelezték, hogy minden rendben. A sajtó türelmetlenül fogadta a híreket. Minden órában zaklatottan vibráltak a monitorok a konferenciaszobában hírekre éhesen. Az utolsó két órában már közvetlen kapcsolat volt az Űrhajós, a Vezérlő és a Sajtós között. Az Újságírók meg ontották a kérdéseket.
Jól tűrte, nem hagyta magát kizökkenteni. Bár kifelé semmi jelét sem mutatta, egyre csak a Találkozáson járt az esze. Egy pillanatra még eszébe jutott az újság, mely ott hever az irodájában olvasatlanul, és most már persze olvashatatlanul is.
-Itt az Űrhajó! Föld jelentkezz! – sistergett fel a hangszóró, mire néma csend lett a szobában.
-Itt a Föld! Hallunk Űrhajó! Mondjad!
-A Mars körzetébe érkeztem! ... Va…mi zava …z adást! ... Lekap … a …űveket! Szondák …!
-Ismételd meg Űrhajó! Nem hallunk! Mi történt? – a Vezető hangja idegesnek tűnt.
-A hajtóművek leáll …, de nem lass … unk! Mi ez? … Föld?! … Látjátok?!
-Látjuk Űrhajó, de nem tudjuk azonosítani! Innen nézve leginkább egy hatalmas tenyérre hasonlít! Te jó ég! Egy arc!! Látjátok? Egy gigászi arc! Űrhajó! Jelentkezz!!! Jelentkezz!!! – a hangszórókon át is hallatszott a Vezető türelmetlensége.
-Isten! … Iste … ! Itt van elő… …ten!
-Elvesztettük!!! Elvesztettük!!! Mit mondott utoljára, értette valaki?!
-Isten – ezt mondta, de nem értem miért! – ekkor azonban valakinek eszébe juthatott az összeköttetés a konferenciateremmel, mert a hangszórók elnémultak. A siket csendet egyetlen újságíró sem törte meg. A Sajtós kikerekedett szemekkel ült a helyén, majd hirtelen felpattant. Szó nélkül hagyta ott a konferenciaszobát és őrült tempóban rohant a Vezérlőbe, miközben az InfoMat-ját hangvezérléssel utasítgatta. A folyosókon mindenkit félrelökött az útjából. Veszett száguldását csak a Vezető előtt fékezte meg és lihegve hadarta:
-Én tudom, én tudom mit akart! – fröcsögte hadarva a Vezetőre.
-Maga? Tényleg? – a Vezető ingerültsége a milliárdos HM-terv lehetséges kudarca miatt szinte kézzelfogható volt.
-Igen, én. Tegyük fel, hogy az, amit az Űrhajós mondott, nem egy múltba vesző jelentésű felkiáltás…
-Akar is valamit? Rohadt sok dolgunk lenne – torkolta le nyersen a Vezető egy monitoron futó számsorokat bámulva értetlenül.
-Igen, figyeljen egy kicsit! Valamikor nagyon régen az emberek nem a tudásban és a technikában hittek, hanem évszázadokon keresztül megfoghatatlan, metafizikai dolgokban, lényekben – hadarta, a tarkóját simogatva. – Minden gondjukat, bajukat, örömüket az úgynevezett vallással hozták összefüggésbe. Ha valamit nem tudtak megmagyarázni, azt mind-mind egy felsőbbrendű lénynek tulajdonították.
A Vezető oldalvást felpillantott rá és keskeny csíkká préselte a száját.
-Számtalan ilyen kisebb-nagyobb vallás létezett és rendszerint egy-egy úgynevezett isten állt az élén. Ő volt a vezető, ha úgy jobban tetszik – tárta szét a karjait. – Aztán a XIX., XX. századtól a technika és a tudás kezdett előtérbe kerülni és az úgynevezett istenek a feledésbe merültek, leszámítva egy-egy régimódi nyelvi emléket. Mára – a XXI. század végére – már teljesen elvesztettük a hitet bennük, s azt hisszük csupán a mesékben léteztek, ha léteztek egyáltalán…
-Ezt én is tudom… – bár még bizonytalan volt, a Vezető kezdte kapizsgálni, hogy mit akar mondani, mert már teljes figyelmét neki szentelte. – Azt akarja mondani…
-Igen, most itt a bizonyíték! Az isten létezik! Nem a múlt tévedett, hanem a jelen! Menjen fel bármelyik könyvtárra és nyugodtan letöltheti az úgynevezett kereszténység isten-ábrázolásait… Igazság szerint én már megtettem – ezzel előkapta az InfoMat-ot és megmutatta a Vezetőnek. Annak tátva maradt a szája, ugyanis a kicsiny képernyőn gyors egymásutánban váltakoztak a régmúlt korok ábrázolásai. Nagyjából mind egy időtlen, fehérszakállú, jóságos tekintetű öregurat ábrázolt.
Dermedt csend ülte meg a Vezérlőt. Hitték is meg nem is, amit mondott. Ám a hatalmas lapmonitoron kimerevítve, ott fent a magasban, a Mars „fényétől” cinóbervörösen, egy jól felismerhető, hatalmas, fehérszakállú arc és egy tenyér látszott. Az utolsó kép, mely az Űrhajóról érkezett…