V/2. rész – A Vallásháború után, a béke és a béke vége

Az evény szökkatonák megjelenése, mint lavina: zúgó, görgő, förgeteg és elsöprő, elnyelő, megfojtó, taroló, ottanmaradó. Nem volt az a nép, nem volt az a vadhor da, az asszonyember, vagy férfiállat (mál hásasszony és teherhor dóférfi), aki ellen.

Mint egykor az árják. Mint egykor az árják a mesékben, valahol egy India nevű lerohanásakor: a vadhor dák, a népek megvetették a lábukat és próbáltak túlélni. Barda köré csoportosulva a katonaszök evények vadhor dája és azok köré csoportosulva azok, akik nem akartak hópehelyként a lavinába tagozódni. Fada lett a másik pólus. Pólus, mert mi más lenne az, ami ellentéte az egyiknek. Van fekete és van fehér. Van negatív és pozitív. Van Észak és Dél. Van a Jó és van a Rossz. Huszonhárom év kellett ahhoz, hogy Hordogány mindent elfelejtsen.

Elfelejtse, mi fekete.

Elfelejtse, mi fehér.

Elfelejtse, mi negatív.

Elfelejtse, mi pozitív.

Elfelejtse, hol van Dél.

Elfelejtse, hol van Észak.

Elfelejtse, mi jó.

Elfelejtse, mi rossz.

Huszonhárom év múltán semmi nem maradt, csak Barda, Fada és persze az idegenek- ámde azok egyre, egyre kevesebben (mert ki az, azki még bemerné tenni?).

Huszonhárom év múltán lépett életbe a Ban darend elet. De addigra késő volt az evény szökkatonák mindenestül ellepték Hordogányt. Senki és semmi nem maradt, ami evény lett volna, a törekpusztai hegyek hágóin túl. Hordogány végérvényesen elzárta az egyetlen kiutat – persze szigorúan illegál kiutat – keletre, a Keleti Birodalmak felé. Ez volt az, az időszak, amit a külvilág a századvégi háborúként ismer. Amikor a Keleti Birodalmak és a Civilizáció egymás vérbefojtására tett minden törekvése meghiúsult egy apró porszem, Hordogány makacssága révén. Mert Hordogány egy lepkefingnyi időre ismét egységes lett és még az evény szökkatonák sem engedtek egy tapodtat sem a Ban darend eletből. Évtizedekre elvágták egymástól a világ két felét, úgy, hogy a világ egyik fele sem mert még egy országnyi létszámú hadtestet sem elindítani. Mert Hordogányban valahogy minden eltűnt. Mint a mesékben abban a bizonyos háromszögben, a Bermudákban. A Háború nemes mészárlása távgyilkolássá korcsosult. Nem voltak elfoglalható területek, mert nem volt, ki átmerészkedjen Hordogányon. A két nagy hatalom (a Keleti Birodalmak és a Civilizáció) mindent megpróbáltak:

Szőnyeggé lőtték Hordogányt. De az üszkök között újabb bolyhok fakadtak.

Elpusztították Hordogány két nagy folyóját (élettelen, mocskos, dögletes vízzé nemesítve azokat). De a harmadik Hordogányban eredt.

Porrá és véres péppé égették a városokat. De a mozgékony bádogsátor városok elnyeltek mindenkit, legyen az férfi, legyen az nő, vagy legyen az egyéb.

Barda és Fada holléte a múlt homályába veszett. A hordogányi puszták elnyeltek mindent, ami városnak értelmezhető – legalább a külvilág felfogása szerint.

Megállt a tudomány. A Keleti Birodalmak hajlottak arra, hogy örökre elfelejtsék a Civilizációt. A Civilizáció hajlott arra, hogy örökre elfelejtse a Keleti Birodalmakat.

Hordogány hajlott arra, hogy ismét azt higgye, béke van. Ergo?