V/4. rész – Az új század legendája
Egy pusztult ország, hitehagyott népe. Ez Hordogány. Évszázadok óta a háborúk mészárlása váltakozott a békék öldöklésével. Nem volt hordogány, azki emlékezett volna egy napra, melyben a vér nem sercegett, sistergett. Meg lehet tanulni úgy élni, hogy az ember reszket? Számít-e a billog, mely bele süttetett? Élhet-e az, azki fegyvertelen, védtelen? Minden férfiállat és asszonyember tudta a válaszokat Hordogányban. Ez az ÉLET; megszokható. Ez az EMBER; kívül egész rendezett, de belül csupa trutyi, meg maszat, meg gondolat.
Az Utolsó Béke Évszázada – mert így nevezték Hordogányban – nyomtalanul tűnt el. Egy új vette kezdetét, s az újjal egy legenda is szárnyra kapott. Amolyan bádogsátor városbéli, szökkenő, illanó, megfoghatatlan legenda.
Hogy egy idegen…
Hordogányban!
Aki köztünk…
Csak fel-felbukkan…
Nem öl, sőt!...
Életet ád, sőt!...
Tagadja Horoszt…
Tagadja a katonaszök evények és az evény szökkatonák hatalmát…
Keletről jött…
Nyugatról jött…
A katonaszök evények tagadták létezését, az evény szökkatonák nyíltan bemerték. Bemerték jelenteni, hogy igenis! létezik, s az ő prófétájuk. Fadában a legkiválóbb tudósok okítják, hogy prófétasága méltó legyen a szép új élethez. A Fada környéki bádogsátor városokban bujkál, hogy a katonaszök evények meg ne leljék.
A vadhor dák mind-mind tagadták még halálát is. A vadhor dák mind-mind magukénak tudták még életét is.