I. rész - A hordogány jellem vázlatokban

A zárhoroszi Hordogányon, azhol vére ssüldők vadhor dákba vervetődve kutyahússal csillapodván éhüket-belüket…

A Hordogányon. Ott, azhol a katonaszök evények és az evény szökkatonák beleinek tomporvas tagjai fogcsikkal tépetnek-marcagolnak…

A Hordogány. Azban hol a rendtör vénye és a tör vényrendje mellőzvényben hanyatlik. Hanyatlásban. Mellőzvényben. Rendetlenül, törvénytelenül. És persze hordogány (Törekpuszta, Zárhorosz) nemzeti büsz-ketésben. Büszketeg aprításban, csak tépetnek, csak marcagolatnak.

Ilyen helyez. Idegen – ki csizmasz árba rejtett bátorsággal (amolyan bugyli mellett megférővel) lopva, csak a nappal meri megjárni, bejárni – ide nem nagyon merődzik, lopodzik. Mert van mit félnie, mert van mit óvnia. Az életét, a másnak oly kutyafitty életét. Mert jó hordogány egy üresfa batkát sem adna sem az övéért, sem a máséért. Az övé nekise, a másé meg kinekse. Egyafon tos egy népnem zetihordogánynak (Törekpuszta, Zárhorosz): s ez a vadhor da. Már ssüldőkként, üszők orban – szarvatlanul, szaratlanul – véreit hullatja a hordogány kamasz. Fecs kefű és vasfa sem gyógyítja, ráolvasás és tűzitánc sem ébreszti, ha halni kell, vagy Horosz ne adja! hallani kell.

Mert nagyvilágnak kis szeglete Zárhorosz. Mert Zárhorosznak kis szeglete Törekpuszta. Mert Törekpusztának kis szeglete Hordogány. Kis szeg, de nagynagy nemzet! Nép a népben.