I. rész - Dadar, a kereső

Dadar egész életében mást sem tett, csak keresett, kutatott. Fiatalemberként hunyt el, mert nyughatatlan természete űzte, hajtotta keresztül-kasul az országon, míg végül a Balaton-felvidéken, a Szent György-hegyen egy romkápolna maga alá nem temette.

Valahol szerencsés embernek is mondhatta volna magát, mert öröksége révén hónapról-hónapra megvolt a maga betevője, így minden idejét szenvedélyének szentelhette.

Szerencsétlensége a szerencséjében szülei tragikusan korai, tragikus halála volt. Imádták egymást – valószínűleg nemcsak amíg éltek, hanem jóval azon túl is. Egyszerűen nem hittek a míg a halál el nem választ szlogenben. Parafráziának tartották és ezt nem is titkolták. Az emberek gyakran kérdezgették tőlük:

-Nem parafrázis inkább?

-Lehet – mondták összemosolyogva, majd hozzátették még – nyelvbotlás lehetett.

Fiuk születése egy boldog kezdet boldog folytatása volt. Gyönyörű és meglepően okos baba volt. Okos szemecskéi kutatva szemlélték a világot. Okos fülecskéi minden hangot magukba ittak. Okos kezecskéi mindent megtapogattak. Okos lábacskái ügyesen rúgkapáltak az égbe. Okos szájacskája a harmadik szomszédig hallatszóan ordított, ha akart valamit.

    Szépen cseperedett is a baba. Először gyerkőc lett, aztán lurkó, majd kópé, végül kamasz. És akkor. És akkor csapott a kristálytiszta égből a zordcsattanó villám, amikor a boldog kamaszkor épp felfedezte a másik nem okozta kihívásokat. A szülők egy londoni meghívásnak tettek eleget, s hazafelé a repülőgép – a kis Cseszna – a Baseli-tóba zuhant; megpróbáltak kikerülni egy Németország fölötti vihart. A feketedoboz tanúsága szerint a kormányművel lehetett valami gond. Dadar épp élete nagy és meghatározó pillanatára készült gyertyafény és egy bájos, ugyanakkor nagyon okos tini társaságában.

    Amikor a gépen kiderült, hogy valami baj van, ők épp szerelmet vallottak egymásnak. Amikor a gépen kiderült, hogy nincs semmi esélyük, ők éppen egymásba gabalyodtak. Amikor a gép 371 km/órás sebességgel a tóba csapódott, ők épp a ruhájuktól szabadultak meg. Amikor a gép kétfőnyi személyzete és két utasa szörnyethalt, a gyertyák – összesen négy – egyszerre aludtak ki. De Dadar és a Lány észre sem vette.

    Dadar másnap tudta meg a hírt a család ügyvédjétől. Lett lévén épphogy tizenhét éves, az ügyvédi iroda járandóságot állapított meg neki az örökségéből. Mihelyst elérte a tizennyolcat, a teljes vagyon rászállt. De addigra Dadar elüldözött maga mellől mindenkit. Örökségéhez sem nyúlt, csak minden ingó és ingatlan vagyonát tette pénzé, s azok kamataiból élt. Vásárolt magának az Alföld legeldugottabb szegletének, legeldugottabb falujában egy réges-régi parasztházat, hatalmas évszázados diófákkal és tölgyfákkal, kúttal és pajtával.

    Évekig ki sem mozdult. Egyetlen társasága megszállottan gyűjtött könyvei és a falu lelkésze volt, aki minden szombaton benézett hozzá.

    De addigra Dadar elűzött maga mellől mindenkit, s egyre csak keresett-kutatott. A lelkész aztán egy forró nyári szombaton nem jött többé. A Bibliát, melyet még elküldött Dadarnak, visszaküldte egy levél kíséretében.

Aztán útra kelt. Rádöbbent, hogy az, amit keres, nincs a könyveiben, sem a diófákban, sem a tölgyfákban, sem a kútban, sem a pajtában. Így útra kelt, mint az egyszeri szegénylegény a mesében. Majd négy év alatt az ország minden pontját bejárta. Két év után jött rá, a kincs, amit keres, nem is létezik, vagy tán nem is kincs. Rá, majd két évvel pedig minden, amit addig keresett, értelmét vesztette számára.

    Utoljára arra a következtetésre jutott, hogy bizonyítékot keres inkább Isten létezésére. Elmélete szerint, mivel a modern világ elfordult Istentől – ahogy ő is ateistának vallotta magát –, csakis egy olyan helyen találhatja meg, amitől az emberek már elfordultak. Logikája szerint az első lépés tehát az elhagyott romtemplomok, -kápolnák felkeresése volt. Kilenc ilyen helyet keresett meg. Kilenc ilyen helyet kutatott át. Az Emmaus azonban elhagyottabb, romosabb volt, mint a többi. Amikor összeomlott és maga alá temette Dadart, a kis kápolna alatt lévő pincék, présházak hétvégi tulajdonosai felnéztek a hatalmas porfelhőre és csak annyit mondtak:

-Csoda, hogy eddig bírta! – és ez így igaz is. Valahol a földgolyó másik felén, egy Kanada nevű ország, Torontó nevű városában az Emmaus tulajdonosai késő éjjelig vitázva döntöttek úgy, hogy az épület már túlságosan is romos egy felújításhoz. Nem marad hát más hátra, minthogy földig kell rombolni. A hat tulajdonosból kettő körömszakadtáig harcolt az épület költségeket nem ismerő megmentéséért, de végül meghajoltak a négyek érvei előtt. Még aznap sóhajtotta rommá magát a szerencsétlen épület.