A három kívánság

-Ki van ott?

-Ne aggódj, csak én.

-Nem azért, de ez azonosításnak vajmi kevés. Nem sok mindenkit ismerek, aki én-ként azonosíthatná magát.

-Megígéred, hogy nem nevetsz ki?

-Persze.

-Tündér vagyok.

-Tündér?! Ez a foglalkozásod, vagy a neved?

-Hát …, a tündér az tündér. Különben sem azt mondtam, hogy Tündér, hanem, hogy tündér.

-Az jó. Örökölted?

-Mit? A tündérséget?

-Igen. Örökölted?

-Elképesztő vagy! Apám eredetileg kohász volt, anyám pedig varrónő. A tizennyolcadik születésnapomra kaptam. Hogy lehet ilyen hülyeségeket kérdezni? Persze, hogy örököltem. Csak az lehet tündér, akinek a felmenői is azok.

-Értem. De ugye nem bántottalak meg? Nem venném a lelkemre, ha lenne a kontómon egy megbántott tündér. Olyan jó fej vagy. Van neved is? Vagy hívjalak egyszerűen Tündérnek?

-Van nevem, de ritkán használom.

-Megmondod?

-Kravscsik.

-Kravscsik? Ejha! Ezt nevezem! Általában szláv területen dolgozol, mi? Inkább Tündérnek foglak hívni.

-Ahogy akarod. Nem is kérdezed meg, hogy miért jöttem?

-Inkább kitalálnám, ha lehet.

-Rendben. Kezdheted!

-Kohászüzemet akarsz nyitni.

-Hát persze, hogy nem.

-Jó tündér vagy?

-Az.

-Olyan tolkien-i mindent-itt-hagyok-nektek-fránya-emberek, vagy mesebeli, mindenkinek-segítek-féle?

-Nem is tudom, inkább az utóbbi.

-Húú, az jó! Nagyon jó! Kívánságok, meg minden?

-Aha.

-Kissé mintha elkedvetlenedtél volna. Baj van?

-Ááá, semmi.

-Eleged van a kívánságokból mi? Értem én! A tieiddel senki nem törődik! Akarod, hogy engem érdekeljenek?

-Megtennéd?

-Várj egy kicsit … Mehet! Első?

-Egy nyugodt hétvége, amikor senki nem zaklat, nem kell mindenféle búnakereszkedett szegénylegényeken, randa vén banyákon, elvarázsolt királyfikon, meg kiábrándult hitetleneken segítenem. Csak feküdnék hanyatt egy zöld réten, nappal hallgatnám a madarak és a szelek hangjait, este pedig számolnám a csillagokat. … Tulajdonképpen egy panellakás bezárt hálószobája is megtenné.

-Ennyi?

-Asszem.

-Elsőnek nem rossz. Nincs ez egy kicsit túl kidolgozva? Úgy olvastam a szakirodalomban, hogy az olyan egyszerű kívánságok dívnak mostanában, mint a terülj-terülj asztalkám, vagy a kacsalábon forgó palota, meg ilyenek.

-Csacska mesék! Ne tudd meg mi mindent ki nem talál magának az egyszeri ember! A múltkor valaki például világbékét akart.

-Ahogy mostanában Afganisztánt nézem, ez valamiért nem jött be.

-Látnád Irakot! Én mindent megtettem, de pont akkor az egyik kollégámtól valami hülye amerikai fegyvergyáros életreszóló gazdagságot kért.

-Pech és krach.

-Aztán ott volt az a búvalbélelt költő, aki az akarta legyenek híresek a költeményei.

-És?

-Hát híresnek híresek lettek, de hogy egyetlen emberen ennyien röhögjenek az azért nem semmi!

-Vicces volt az emberke?

-Ááá dehogy! Meglincselték, amikor az első felolvasóesten az emberek rájöttek, hogy élőben is pont olyan rossz, mint kinyomtatva.

-Még szoktak lincselni?

-Nem, de ez egyszer kivételt tettek. Egész szakszerűen csinálták. Azt kellett volna kérnie, hogy jók legyenek a versei, de én nem retorikatanár vagyok, hanem fantáziátlan emberek kicsinyes vágyainak beteljesítője.

-Azért a világbéke nem olyan kicsinyes vágy. Nem?

-Nézőpont kérdése. Tudod mennyien élnek mások szenvedéseiből? Mi lenne a politikusokkal, a fegyvergyárosokkal, a katonákkal, a szakértőkkel, a tudósokkal, a haditudósítókkal, a fanatikusokkal, a nagyhatalmakkal és a többivel?

-Valahogy csak meglennének.

-Ugyanmár! Ilyen hozzáállással szoktak az emberek világbékét kérni.

-Rendben. Mi volt a kedvenced? Mármint melyik kívánság.

-Nem is tudom. Azért volt több is. Lássuk csak. Volt az az apró angol gentleman. Ő jó fej volt. Ki nem találnád mit akart!

-?

-Ne kelljen többé keménykalapot hordania.

-Ez elég egyszerűen hangzik.

-Én az egyszerű óhajokat szeretem.

-Meg tudlak érteni. Elintézted?

-El. Tuareget csináltam belőle. A turbán kizárja a keménykalap viselését.

-Ebben is van valami. Mindenesetre érdekes megközelítés.

-Azóta viszont boldog az öregúr.

-Jó rendben. Mi lenne a második kívánságod, ha tehetnéd?

-Ez már kicsit vicces. Sokat gondolkodtam rajta, de már tudom. Szeretnék egy tatut!

-Tatut?

-Igen, egy tatut. Borzasztóan aranyos állatok. Nem utolsó sorban egy rendes tatunak annyi örve van, mint egy macskának élete. Kilenc. Én egy kilencörves tatut szeretnék. Plussz-mínusz egy.

-Egy tündérnek ez azért nem lehet olyan nagy gond. Miért nincs neked tatud?

-Tudod a zaklatott életmód, egyszer itt, másszor amott. Hol Japánban teremtek egy kiváló kosarast, hol Brazíliában mentek meg egy talpalatnyi esőerdőt. Aztán pedig Dél-Afrikában varázsolok egy oroszlán farka végére bojt helyett lufit. Ezt egy tatu nem bírná. Az egy nyugodt, nyugalmat kedvelő állat. Pedig olyan aranyos!

-Bértartás?

-Mi az, hogy bértartás?

-Arra nem gondoltál, hogy szerzel egyet és valakinek odaadod, hogy vigyázzon rá?

-Hmmm, nem rossz ötlet. De vajon ki vállalna be egy tatut?

-Az oroszok biztos odalennének egy mamyért. Szerintem minden orosznak két álma van. A vodkásüveg és egy tatu. De van egy harmadik vágyad is, ha nem tévedek.

-Van, bár némileg szégyellem.

-Tündér vagy, nincs mit szégyellened. Talán a hosszú életet és az emberiség történelmét leszámítva, amiről, ha jól érzékelem ti nagyban tehettek.

-Már miért tehetnénk róla?

-Nem rémlik? Világbéke, vagy mégsem? Fogadjunk, hogy a Titanichoz is közötök volt.

-Nem sok. Az egyik szerencsétlen azt kívánta, hogy a kapitány jusson a legjegesebb pokolba, amiért meleg volt a söre. Tán egy kicsit eltúloztuk a dolgot, de a végeredmény tulajdonképpen tökéletes volt.

-Ahogy nézzük. Pompei?

-Arról igazán nem tehettünk. Féltékenységi roham volt egy szomszédos város vezetője részéről.

-Isteni, vagyis tündéri. Maják, aztékok, az indián birodalmak bukása?

-Cortez az aranyerétől vérszemet kapott. A kívánság már majdnem mindegy.

-Te jó ég! Minden jó és rossz, ami a történelmünk során velünk történt közvetve a ti művetek. Ugye?

-Tulajdonképpen igen. A második világháborútok egy hirtelen ötlettől vezérelt, át nem gondolt harmadik kívánság volt.

-Mi volt a kívánság?

-A. H. összefutott a nagybátyámmal, de egyikük sem számított a másikra. H.-nak nem voltak kimondott, vagy átgondolt vágyai, így azt mondta, ami eszébejutott: le tudjon rajzolni egy szvasztikát, Braun kisasszony észrevegye és a végzetes kívánság pedig az volt, hogy a kedvenc szava, a Lebensraum mindenhol ismert szó legyen. Tegyük hozzá, hogy a nagybátyám sem volt egy lángész, arról nem is beszélve, hogy nem igazán bírta az embereket.

-Marha jó, egy ütődött tündér és egy izgága törpe pármillió ember életébe került.

-Azért az is közrejátszott, ahogy a művelt lengyel mondaná: homo homini lupus. Nem kellett az embereket olyan sokat inspirálni a dolgokra. Csak a kezdő löket kellett és ti máris boldogan haraptátok át egymás torkát.

-Na ja.

-Azt tudtad, hogy a budapestiek büszkesége, a Szabadság szobor pedig egy serfőző titkolt vágya volt eredetileg? Örök emléket akart állítani kedvenc italának. Feltűnt, hogy úgy néz ki, mint egy sörnyitó? No, nem véletlen.

-Mik vannak! Kezdek nem hinni a fejlődésünkben és a történelmünk tényeiben. Ha jól értem, csupa kisstílű ember elnagyolt vágyai alakították a világot olyanná amilyen.

-Igen. Órákig tudnám még sorolni.

-Inkább nézzük mi a harmadik kívánságod!

-El kéne olvasnod ezt az üzenetet. Neked szól, de figyelmeztetlek, nem rajtam múlik.

-Rendben, azért ad csak ide.

"Ébresztő! Jó reggelt kívánok!"