Született 1947. augusztus 17-én Salgótarjánban. Jelenleg a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem magyar szakos hallgatója. Első versei az Utunkban jelentek meg.
FÁRADT DÉLUTÁN
üres vagyok
Lappang bennem az űr
halott
túlvilági csengésekkel
Az ajkamon finom mosoly
mint kis kínai porcelán alak
Mosolyok buggyannak elő a számon
Ha most meghalnék
hiába jártam köztetek —
Nem vertek visszhangot lépteim
Most nem is vagyok
csak ha gondolok erősen magamra
Tizennyolc évvel ezelőtt
a fény
üvegfejszéjét szemem kútjába dobta
s még mindig nem ért a fenékig
KÉRDÉS
Fejemben egy embrió ül
orra felett
két világtalan daganat
Agyam kusza szövedékét
s az egybeforrott csomópontokat
kocsonyás kezével szétcibálja
s kérdése köztük mint a szikra átfut:
„Az élet tényleg arra jó-e
amire mi
használjuk?"
A KÖLTŐ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ
Eljött hozzám Noé, a bárkás
letűnt idők kagylóhéjából:
s kívánta, hogy tartsak ővele.
Mert égő szemű viharok bömbölése
egy új Vízözön jele.
Azt is mondta, hogy minket a szerencse —
e mamlasz, rosszkezű kártyás — elhagyott.
Hogy elmossa vak ár a hegyeket.
De a lagunákban ott kinn a bárka...
Engem vár. Még megmenekülhetek.
A Vízözön borús zuhogással,
súlyos ködökkel fölénk nehezül.
S én elküldtem Noét, hogy menjen,
hogy menjen bárkáján egyedül.
Mert nem akarok élni egymagámban,
ha kihalt a föld kívülem.
Hogy nincs ki hallgassa csendes suttogásom ..
Kihez szól akkor énekem?
TAVASZVÁRÓ VERS
Én bennem már tavasz van
Mellemben egy kifényesített harang
lomhán megkondul
Az égen selymes szagú méz
végigszivárog
s a fák
mélyeket lélegezve híznak
Ez a tavasz még csak
bennem élesül kristályossá
a rügyező boldogság madárraját
tekintetemmel csak én követem
De mégsem a semmi kovakővéből
pattintottam büszke szikráját
és nem elődköltők összetoldott hordalékaiból
kiknek vasizmaiba
ékeket vertek
A vágyak kócsagléptü fiai vezetnek
s látom az én tavaszomat
ahová fájdalmasan repülve igyekszem:
ahol már az igazság rezzenéstelen erővonalai feszülnek
széttéphetetlen bizonyossággal
megroppanthatatlanul
ARS POETICA
Én nem leszek hosszú életű
mert sugárirányba fénylek
és valahol kushadó tagokkal
már les rám a csend
Ablakomon túl
csillan a neonfény
a város foszforeszkáló csontváza
melybe a sötétség villanó fogai
bele-belemarnak
Álmaim gyors lendületétől
megdől az utca mint süllyedő hajó
Fekete űrrel töltött szavak közt
a végcélt kutattam
amiért érdemes viaskodni a csenddel
A „boldogság" szótól már megrémült az agyam
mert két marokkal szórták a fejemre
s az unott mondatok porba süllyedt
aktahalmai mögül
csak most bukkant elő
az álmoknál törékenyebb valóság
Akarom hogy csak addig hajtson
a versek partot elöntő sora
míg az öröm lassan közvagyon lesz
s ha lendülő kedvem parancsára
a „már nem idegenek" felé intek —
ők visszaintsenek nekem
s akkor a türelmetlen csend
végre leteríthet
[Szerző életpályájáról:
magyar filozófus, esszéista és publicista az ELTE-BTK, Filozófia Intézet, Általános Filozófia Tanszék tanára. Egyaránt szakterülete a vallásfilozófia és Friedrich Nietzsche filozófiája. Mélyrehatóan foglakozik a zsidóság helyzetével, problémáival, történetével.
Díjai, kitüntetései:
1985 Maxwell-díj
1989 A filozófiatudományok kandidátusa
1990 Örley-díj
2005 Scheiber-díj
Megjelent művei
Friedrich Nietzsche: Ifjúkori görög tárgyú írások. (válogatta, utószó) 1988.
Az öröklét gyűrűje. Nietzsche és az örök visszatérés gondolata 1989. Akadémiai /2000. Osiris
Pompeji és Titanic Atlantisz 1993. ISBN 9637978348
A nagyon távoli város. Vallásfilozófiai írások és viták Atlantisz 2003. ISBN 9639165700
Izrael – Tájkép csata közben Kalligramm 2009.
Egy gyűrű mind felett Akadémiai 2009.
Izrael - Tájkép csata közben (második, bővített kiadás 2009, Kalligram)
Forrás: a Wikipédia nyomán]