Hodos László

1943-ban született Marosvásárhelyen. Ugyanitt végezte középiskolai tanulmányait. Jelenleg Marosvásárhelyen él. Első versei az Utunkban jelentek meg.

TŐLE TÁVOL

A szerelmet, mint

Gíleád hegyét a fehérlő nyájak,

mi együtt jártuk.

Nyomaink mindig

források mellett vittek.

Maradj velem, kedvesem,

ha most idegen hegyek

gerincét járom;

gondolj úgy reám,

mint arra, aki

hosszú útról visszatér.

Megfagyott álmaimban

tavaszi szelek járnak.

Kevés a józan pillanat,

mely tagjaim köré tapad,

de mind a tiéd.

Jöjj titkos utadon.

Keress fel!

Meg akarlak nézni.

Szükségem van egy

mosolyodra, melyet

sehogysem tudok felidézni

KÉT FASOR KÖZÖTT

Valahol várnak. Érted jönnek.

Megindulsz. Két fasor között

ájult szoknyádat költögeti a szél.

Az emlékek, mint vércsepp-körmeid

nyakamba fúrnak: híres ékszerek

már idegen férfi nyakán.

Oda a csibepihegésű, szerelmes-héja karommal

feltépett ajkad; orrcimpáid

szarvas-ágyék remegése

idegen férfit horzsol.

A seb enyém.

Lázadó folyó mossa bánatom.

Könnyű lábaimat beissza a föld,

gyökerek kötnek vérköreimhez.

Valahol várnak. Jönnek érted.

Megindulsz. Két fasor között,

mint tilalom-fa állok előtted.

EGYÜTT ÉLNI

Kapaszkodtam meredek falon,

visszahulltam.

Fogam beverte, ki erősebb volt.

Bár kiszakadt rég,

nadrágomra még

nem akadt folt.

Hallottam rosszról,

láttam rosszabbat.

Tetettem magam a

prolik fiának,

s hagytam: leköpjenek:

tudjak visszaköpni.

Az emberek nyakába ülni,

részegen az utcán végigdűlni,

ez volt a kedvem.

Hiábavaló

és kegyetlen lettem,

amint jártam a várost

s a szomszéd asztalokat.

Az emberek értem

szégyelltek magukat,

mégis elviseltek.

Elviseltek mégis

nagy szomorúsággal,

de szívükön lángoló

gyümölcshozó fákkal,

egeket tisztító

szélgyors lábú lánnyal

megadattam élni,

törvényektől

és még önmagámtól se félni.

Vélem tettek próbát,

így emberi próbát,

s nézték bal kezemet

jobb kezemmel most már

hogy cserélem én ki.

Kapaszkodtam meredek falon,

visszahulltam.

Az emberekkel együtt élni

így tanultam.

NAPI KÍVÁNSÁG

A nagy utazók, kik bejárták

világok szőnyegein a

tengerek, hegyek, síkok

termeit, s léptek

a Szépség letisztult

küszöbe elé, onnan

nézni ki verskereséseim,

földbe szivárgott szerelmem,

mely utat kapott

az ég felé tapsoló levelekben,

pici virághoz hasonló munkám,

mely a múló esztendő

szemüregéből nőtt ki

meghazudtolni a rothadást,

fennen mondták, még nem elég.

És szóltam magamban,

lásd, oly úton vetetted meg lábad,

hol hegyeket emelnek büszke házak,

völgyeket mélyít a munka-szépség,

a Haza aranyba foglalja népét,

a Rohanás erős mellén

izomzat e század.

A te galambnyi szíved

csak repdes itt.

Vékony lábaid még

nem bírják a magasság

kőlépcsős napjait.

De gyönge karú betűim mégis sorakoznak,

Versem homlokán ég a fájdalom.

Versenyt állni kell legyen erőm.

Veletek küzdők az ölelésben,

jövök bánatos mennybolt felöl.

Az örömosztásról lekéstem,

de harc kell,

embernyi harc:

vérző karrá nőjön a dalom!

[A szerző életpályájáról:

Hodos Lászlónak az antológia megjelenése után hamarosan az Ifjúsági Könyvkiadónál jelent meg bemutatkozó kötete (Belső táj, világgal, v., Bk., 1969.), majd hirtelen elhallgatott. 1976 augusztusában az Ifjúmunkás im-melléklete ... megszólaltatta a költőt, aki akkor már javában sofőrködött. Mielőtt választ adott volna elhallgatása okaira, költői indulásáról árult el további tanulságos részleteket.- Nyolcadikban... írtam én is egy prózai nemtudommit, az enyém lett a legjobb. Irodalmi jövőt jósoltak nekem. Eltelt három év, anélkül, hogy a jövőből valami is látszott volna. Ady Elbocsátó szép üzenet-ét olvasva, fellengzős kedvemben kijelentettem: én is tudok ilyet írni. Ma már tudom: amit írtam, nem volt olyan... De - harmadik versemet közölte az Untunk... Költői lendületemet táplálta az, hogy serdülő koromban mindent csináltam, jó értelemben vett proli életet éltem. Rengeteg élmény gyűlt fel bennem. Nem kellett mást tennem, csak magamat megírnom. Nem volt szükségem bukfencekre, mesterkedésekre, arra, hogy bármit is kiagyaljak... Imádtam a csavargó életmódot. Sohasem akartam a pénzszerzésért dolgozni... A kedvetlenül végzett munkának nincs látszata. Voltam pincér, fényképnagyító, tanító, tanár, tisztviselő, egy éven át öntő... Utálom a dolgok ismétlődését... A költészetnek az égvilágon semmi köze a diplomához... Főiskolába csak akkor érdemes járni, ha érdekel az, amit ott tanulsz... Ahohgy körülnézek, azt tapasztalom, a diplomás emberek beskatulyázódnak, monoton életet élnek, kívül kerülnek a művészet kerítésén, nincsenek ugyanis az élet sűrűjében...

- Udvarunkban garázs volt, autók között nőttem fel, már ott megtanultam vezetni... Persze arra, hogy hivatásos, teherszállító sofőr leszek, akkor nem gondoltam... Rengeteg okos, vagány ember van a sofőrök között. Ebben a mesterségben nem vagyok szellemileg lekötve olyasmivel, amihez semmi közöm... Ez minőségileg már másfajta csavargás, mint volt évekkel ezelőtt - fogalmazott ugyanabban az interjúban.

- Valamikor pocsékoltam, fröccsentettem magamból fölöslegesen a dolgokat. Most jobban vigyázok, rafináltabban adagolom magamat..."

Az interjú végén még annyit mondott, hogy a Kriterionnál bent van egy kötetre való verse, s lehet, egy év múlva, gálickő lesz belőle...

Feltehetően akkor olvashattunk tőle utoljára, 1987-ben Magyarországra távozott...

Kányádi Sándortól hallottam, 1993-ban, Székelyudvarhelyen, a Fagyöngy antológia első kiadásának bemutatóján, amikor a rendszerváltás előtti erdélyi költészet mérlegét próbáltuk megvonni: És olyan költőnk is volt, aki elhallgatott, majd elment, a magyar Villonnak is nevezték, s az egyik legvagányabb költőnk, Hodos László, akinek tizenvalahány verse jelent meg huszonéves korában, és nem akármilyen versek, most meg valahol Budapesten tartózkodik.. (Cseke Gábor)

Forrás: http://urszu2.blogspot.ro/2010/04/in-memoriam-kafe-egy-visszhangosan.html]

Google Sites

Report abuse