Bokor Katalin

Született Bukarestben 1935-ben. A bukaresti Idegen Nyelvek Intézetének román-orosz szakát végezte. Jelenleg a Pionír [később Jóbarát] újság munkatársa. Első verseit az Ifjúmunkás és az Utunk közölte.

ESTE A SZAMOSPARTON

Állok a Szamosparton. Nézem a vizet. Félek,

hogy az élet rendszabályai ellen

valamit ma vétek.

A fűzfaágnak könnyű: hajló testű.

A madaraknak könnyű: felröpülnek.

A vízsodrásnak könnyű: gyorsiramú.

De szálfa voltam eddig, egyenes,

csillagos magasságokba szerelmes,

gyökereimet lassú vizek mosták.

Földhözkötöttből feltörök most Hozzád,

Élet! Örülhetek? Vagy kételkedjek? Féljek?

Lassan, csendesen rám terül az est,

vörös pénzeket hullat a Szamosba.

A víz a tűnő percet fénnyé mossa,

s ennél a fénynél látom legtisztábban,

hogy bennem — mint a vízben — sok világ van,

verset látok a dialektikában,

szabályokat a szabálytalanságban!

A PAP

A Golia tornyából messzi látni —

kint Moszkvicsok és Fiat 1100-ak,

a fal tövében mélyre ásott bánat,

s Knyáz Patyomkin hamvai nyugszanak.

Többször lefestett százados falak,

századsorok a rőt festék alatt.

Jambus, daktilus, trocheus, daktilus,

barokk, renaissance, gótikus, barokk —

bizarrul összekevert stílusok,

s egy tenyérnyi Grigorescu-Madonna.

S egy barnaszemű fiú magyaráz,

aki úgy végzett teológiát,

hogy beíratták a bigott szülők.

És megkérte a KISZ-t, hogy járjon közbe,

sose ölthesse föl a papruhát,

mert hogy tudna ő arról áradozni,

amiben ma már a gyermek sem hisz?

S így ahelyett, hogy oltárnál misézne,

elmeséli, hogy Creanga itt lakott

ez udvaron sok évvel ezelőtt,

s tréfás kedvűen varjúhadra lőtt,

és kizárták ezért a papi rendből.

S hogy mikor idejéből kitelik,

nagyítóval vizsgálja a falat,

mert sok titkot rejt még a vakolat

az ő titka meg nem csupán csak ennyi.

Eminescu hársánál elmereng,

szereti az új városnegyedet,

Coresit meg az első kézi nyomdát,

és Salingert meg Jevtusenkót olvas.