Született 1940. május 4-én Kolozsvárt. A Babes—Bolyai Egyetem Filológia Karának magyar szakát 1963-ban végezte el, Kolozsvárt él. Verseit közölte az Ifjúmunkás és az Utunk. [A kolozsvári Igazság belső munkatársa lett, 1993-ban bekövetkezett haláláig. Film- és színházi kritikákat írt.]
ESTE, KISÁLLOMÁSON
Fejét vállára hajtja, s talán azt súgja: kedves.
A férfi tűri büszkén, de szeme csókra lelkes.
Őszül már mind a kettő. Egymásra most találtak?...
Lehet őszi verő is ... Lehet: húsz éve járnak
egymás mellett erősen, s ahány kisállomáson
megálltak, összebújtak. Nem tépett a varázson
hideg szél, sem kemény pad. Néked kellene nézned
őket, hogy lásd, mi kár volt olyan hamar kiégned!
SZERELEM
Nem értem! Goromba vagyok, zsarnok vagyok,
nem érdekel véleményed, lebecsüllek,
szidom barátaid, faragatlan vagyok:
miért nem hagysz el?
Goromba vagyok: Te hazugságon sosem
fogsz senkit, főnököd akarata szózat.
Ordítok rád, hogy élj keményebb életet:
miért nem hagysz el?
Zsarnok vagyok. Te már tudod, hogy hiába
akarni. Szerelmed ellened fordítom,
hogy akarj dolgozni, vágyaid elérni:
miért nem hagysz el?
Nem érdekel véleményed. Te kicsiny szépen
nőttél föl. Keleten kél a nap nékem, és
hegyen, pusztán várom a szerszámos embert:
miért nem hagysz el?
Lebecsüllek. Te egy szép színért életed
adnád. Adott vajon az éhezőnek egy
falatot az a szín? — mind erről faggatlak:
miért nem hagysz el?
Faragatlan vagyok. Lerúgom a dolgok
puha burkolatát, elérhetetlennek
tűnő lényegükért összetöröm magam:
miért nem hagysz el?
Nem értem! Lelkem oly durva, akár inas
testem. Csókom megkeseríti gyakran
surlódó lelkünk, mert egyre újra vívunk:
miért nem hagysz el?
... szeretlek ...
BÚCSÚ
Hát búcsúzz!
De ne állj szóba az emberekkel,
és ne szállj perbe az istenekkel,
ne ülj ott tenyérbe fektetett faarccal,
ne játsz dühösen a bántó szavakkal.
Hát búcsúzz!
De ne mondd csókjáról, hogy más volt,
mint minek adatott: szédület,
ne átkozd rokkantan épkézláb
barát és ellenség jókedvét.
Hát búcsúzz!
Búcsúzz,
de ne igyál,
egyél,
dohányozz,
táncolj,
írj,
mértéktelenül:
Tűrj —
és bénán.
Mert mikor búcsúzol, egyedül kell szembenézned majd
a fákkal, amint ők is — igaz, ők is? — kiröhögnek,
egyedül kell szembenézned majd magános jövőddel,
s a magyarázattal — emlékszel? —, amely oly fájdalmas.
Hiszen úgy kezdődik, hogy te megmagyarázod,
és úgy is végződik, hogy te megmagyarázod
magadnak.
Ez fontos: magadnak.
Csak magadnak . . .
Ő
Most alszik.
Karja feje fölött a párnán.
Ajka kissé nyitva.
Fél csomag cigaretta sűrű füstje lengi körül az ágyat.
Idegen tőle e férfias homály.
Mégis biztos-nyugodt lélegzettel alszik,
hiszen húsz évvel első ébredése után
társra ébredt.
Reggel,
ha fölébred, ajakán az álom fölgyűlt erejének tüze vei
megcsókol,
s barna szemének vibráló-gyermeki ragyogása,
mely minden nap újra rögzíti agya lemezére a világ csodáit,
asszonyos fénnyé csitul,
rám néz, s aggódva kérdi:
„Miért ültél fönt megint oly sokáig?"