...ha azt akarom, hogy segítsem a világot,
csak egyetlen helyen állhatok:
az én helyemen!...
Egy kilövő állomás fekszik tudatom mélyén,
a múltba vissza
torpedó-gondolatokat küldök,
hogy megroggyant tartású
házaimat előre beontsam,
nehogy majd rádűljenek
emlékeimnek arra a nyárfasorára,
mely mostani küszöbömig vezet;
vigyáznom kell, nem hibázhatok,
az idő távlatot ad
a pontosságomhoz.
A jövőbe előre
gondolat-rakétákat küldök,
hogy fölfedezzék a talajt,
ahova a legbiztosabban
teheti következő léptét az emberségem;
talán hibázni fogok, hisz
a visszaérkező jelzéseket
csak ösztöneim fogják,
de a kockázatot is vállalnom kell,
hogy emberségem szilárd maradhasson.
Egyetlen helyem
ez a múlt és jövő közötti örök jelen:
itt kell értékesítenem a lényegem!
Ehhez csak olyan logikát követhetek,
mely részévé tesz egy világnézetnek,
csak olyan logikát követhetek,
mely fészekbe formálja tenyerem
bármely madárfióknyi boldogságért,
vagy szíjas nyelévé alakítja kezem
egy valahol heverő kalapácsnak,
mely oly egyszerűen mond igent az életnek,
mint nemet a halálnak,
és éppoly tiszta s szabályos lesz
majd utódaimnak is
mint számomra
az érverésem,
mely csakis úgy az enyém,
ha az életé is!
KENÉZ FERENC