Balázs András
1943. július 10-én született Székelyudvarhelyen. A kolozsvári Babes-Biolyai Egyetem Filológiai karán 1966-ban szerzett magyar tanári oklevelet. Az Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó közölte verseit. [Később a Hargita lap belső munkatársa, meghalt 1978-án Székelyudvarhelyen.]
EGYÜTT A JÖVENDŐT
Valami üz esti városok útjaira, h
ogy felkutassam az emlékeket,
amiket át nem éltem.
Az évek, mint kocsma-asztalok
foltos terítői lobbannak elém,
irtózom s félek egyedül —
idősebb testvérem, jöjj, segíts!
A szíved köré feszített szögesdrótra
s a pofonokra szaggatott
végtelen ütésre
emlékszel még,
és láttad a harcot.
Késett a béke,
s te nem voltál húszéves sohasem.
Sajnállak érte —
de lásd, cigaretta mellett
karon fog szavam
és elvezet hétköznapjaimba,
vitáimba, szerelmeimbe:
az vagyok én.
Ülj le mellém.
Most aztán hagyjunk
múltat és jelent,
és fecsegések nélkül
próbáljuk megidézni, testvér,
együtt a jövendőt!
KÖLTŐ VAGYOK
Költő vagyok, huszonkét éves,
kétszáz versemből
kettő megjelent,
nem olvasta senki.
Mikor pénzem nem volt,
csavarogtam. Messzire néztem,
s az utolsó utcán mindig megálltam:
hazudtam, hogy nem lehet tovább.
Ha néha pénzem volt,
koszos asztalra könyököltem,
ittam a bort, a kávét,
legyekkel, füsttel verekedtem,
s közben gondoltam:
álmaim egyszer
— szép merengésemben —
ibolyák között és csillagok között
fognak betakarni.
Itt vagyok: költő, huszonkét éves.
Kezemben hozom anyám áldásait
s apám nagy-meleg szívét —
indulok feléd messziről,
ujjongva, szerelmesen.