Balázs András

1943. július 10-én született Székelyudvarhelyen. A kolozsvári Babes-Biolyai Egyetem Filológiai karán 1966-ban szerzett magyar tanári oklevelet. Az Ifjúmunkás, Utunk, Igaz Szó közölte verseit. [Később a Hargita lap belső munkatársa, meghalt 1978-án Székelyudvarhelyen.]

EGYÜTT A JÖVENDŐT

Valami üz esti városok útjaira, h

ogy felkutassam az emlékeket,

amiket át nem éltem.

Az évek, mint kocsma-asztalok

foltos terítői lobbannak elém,

irtózom s félek egyedül —

idősebb testvérem, jöjj, segíts!

A szíved köré feszített szögesdrótra

s a pofonokra szaggatott

végtelen ütésre

emlékszel még,

és láttad a harcot.

Késett a béke,

s te nem voltál húszéves sohasem.

Sajnállak érte —

de lásd, cigaretta mellett

karon fog szavam

és elvezet hétköznapjaimba,

vitáimba, szerelmeimbe:

az vagyok én.

Ülj le mellém.

Most aztán hagyjunk

múltat és jelent,

és fecsegések nélkül

próbáljuk megidézni, testvér,

együtt a jövendőt!

KÖLTŐ VAGYOK

Költő vagyok, huszonkét éves,

kétszáz versemből

kettő megjelent,

nem olvasta senki.

Mikor pénzem nem volt,

csavarogtam. Messzire néztem,

s az utolsó utcán mindig megálltam:

hazudtam, hogy nem lehet tovább.

Ha néha pénzem volt,

koszos asztalra könyököltem,

ittam a bort, a kávét,

legyekkel, füsttel verekedtem,

s közben gondoltam:

álmaim egyszer

— szép merengésemben —

ibolyák között és csillagok között

fognak betakarni.

Itt vagyok: költő, huszonkét éves.

Kezemben hozom anyám áldásait

s apám nagy-meleg szívét —

indulok feléd messziről,

ujjongva, szerelmesen.