Kenéz Ferenc

1944-ben született Szalontán. Jelenleg a Babes-Bolyai egyetem filológiai karának hallgatója. Első verse az Utunkban jelent meg.

AMI KELL

Nekem nem kellenek

versenyem pontos idejét üvöltő

városszerte kirakott rikító plakátok

nem kellenek fellobogózott stadionok

óvatosan lehengerelt salakpálya

szabállyal meghúzott mészvonalak

nem kell start-lövés az indulásra

nem kellenek egyenlő ellenfelek

nem kellenek menedzserek

kik riadt távcsövön követik

olajos izmaim szapora mozdulatait

nem kellenek lemért táv

új rekordjára éhes kronométerek

nem kellenek futam alatti fogadások

hogy nyerek vagy nem nyerek

nem kell lelátón tomboló

drukkersereg ha célszalagot feszítek

nem kell hűsítő citronád

ha beérve fűre vág

a torok-tépő táv

nem kellenek ezek a feltételek

amiért azt mondom: „Versenyre kelek!" –

ENGEDJETEK

hogy befussam lélegzetállító ereszkedöin

a gond barna harangjával zúgó völgyeket

ziháló kaptatóin próbáljam megérteni

a boldogság-bércek mit rejtenek

lássam igazolva én magam

az életért pillanatonként meghaló

s újjászülető szívemet —

hát engedjetek előretörnöm

ha merek

hisz épp azáltal győztök győzők

minél tovább megyek — !

— mint fehér mentőautó

kísérjen futásom során

a fegyelmetek!

AZ ÖREGEK

Szőke, lila, barna, vörös

— és egy sor fekete.

Szivárvány-hajak villáma lobban

a tereken, az utcai kirakatokban

a rohanó autók fémlemezein, '

sütkérező padok felett feszülő

késpengéjén a reménynek, s

mely alatt ott ül bágyadt csókasereg,

— az öregek fekete sora.

Néznek hosszan egy gyermekkocsit;

de a közös téma már csak az:

„— itt fáj, meg emitt jobbra —"

fakó színekkel ecsetelik,

hogy hát mit tett velük a betegség

(s csak úgy hozzáfűzve: no meg a kor),

hisz már-már örülni sem tudnak

semminek.

Ha nem lenne az a sok betegség,

talán beszélniök sem lenne már miről.

Elfáradnak,

mire hazatotyognak; s otthon

aggódva lesik az öreg szemek,

hogy az eltikkadt szivacsként tátogó szívet

feltöltsétek

a bennetek érő világ szőlőszemeinek

színes italával.

S ti, sok-bajú fiatalok,

csak idegesen légy intetek:

„Tata, ez a k o r,

nem betegség, nyugodjék meg, Tata!" –

VISZONY

Ő vádol

érintetlenségének eltörött tükrével,

s hiába űzném a múltamat,

apró üvegszilánkokat

szór arcomba a déli nap

– mert szeret t e m.

Te simogatsz,

hosszú pillantásaidban

talán a jövömet őrződ,

hisz anélkül, hogy tudnád,

puha mosolyodba törlőd

gyötrődéseimet

— hiszem, szeret n é 1.

És én mégis

remegve vergődöm kettőtök között,

mint a feszülő kötél.

[A szerző életpályájáról:

1962-ben érettségizett Nagyváradon. A kolozsvári Babeş-Bolyai egyetem bölcsészkarán tanult (1964-1967), majd tanulmányait abbahagyva a bukaresti magyar szakszervezeti hetilap, a Munkásélet szerkesztője (1968-1983). A kolozsvári irodalmi hetilap, az Utunk szerkesztője. (1983-1987). 1989-től Budapesten él. Az Esti Hírlap, majd a Duna TV szerkesztője. A második Forrás-nemzedék költője; tárgyias, pátosztalan verssoraiban groteszk és ironikus látásmód ötvöződik. Díjak: Kolozsvári Írók Társasága díja; Román Írószövetség költészeti díja; az Utunk Év Könyve díja (Pezsgő-díj); a balatonfüredi Salvatore Quasimodo Költői Verseny különdíja, Székelyföld-díj, Látó nívó-díj. Megjelent kötetei: Fekete hanglemezek (versek); 1968, Bukarest, Ólomtánc (versek) 1970, Kolozsvár; Homok a bőröndben (versek) 1972, Bukarest; Az átvilágított földgömb (versek) 1975, Bukarest; Vigyázzállásból fejállásba (versek) 1978, Bukarest; Kérdezzünk tovább (riportok) 1979, Bukarest; XYZ (három vers) 1981, Bukarest; Esőben könnyen rámtaláltok (gyermekversek) 1982, Bukarest; Én munkás vagyok, te munkás vagy, ő munkás (beszélgetések) 1983, Kolozsvár; Lovak a virágoskertben (versek, válogatás) 1986, Budapest; Egyszercsak (versek) 1986, Bukarest; A szabadulóművész (versek és áttelepedési napló) 1995, Budapest, A hollywoodi temető (régi és új versek) 1999, Budapest; Még a belvárosi iskolából sem akart senki költő lenni (gyermekversek) 2001, Budapest; Angyalszőr (versek) 2004, Budapest; Nagyregény, (válogatott versek 1968-2008) 2008, Csíkszereda, Édesgyökér. Öregnapló (versek), 2011; Szabadnak lenni mit jelent? Kolozsvár-oratórium, 2011, Kossuth Rádió. Az újvidéki Fórum Könyvkiadó jelentette meg jugoszláviai román költők verseiből válogatott két műfordításkötetét: Slavco Almajan, A nyolcszögletű tojás (1986) és A lehetséges változat, a jugoszláviai román költészet antológiája (1990). Zeu cu picior de lemn (Falábú Isten) címmel verseiből románra fordított reprezentatív válogatást Aurel Şorobetea (1985) Kriterion, Bukarest.

Forrás: http://mek.oszk.hu/10200/10287/html/]