1938-ban született Nagyváradon. A kolozsvári egyetemen végzett magyar irodalom szakot. Először az Utunk közölte versét 1962-ben. [1986-ig tanított Marosvásárhelyen, majd Magyarországra költözött. Színpadi műveket is írt.]
TÁVLATOK
Elnézem kékeszöld szemed,
S hogy homlokod felett
Vibrál
Egy messzi csillag.
És nem tudom már,
Melyik van közelebb.
ŐSZ
Úgy ült az ősz a fákon,
Mint tollufosztó vén anyóka,
S a sárga tollakat
A barna földre szórta,
Fázott a késődélutáni nap,
S a bokrok gyérülő hajába
Párát font a hűvös alkonyat.
Köröttünk érett magvakat
Hintett a szél.
Zizzent a csönd és karcsú volt az este,
Tiltó szavad
Könnyű, szakadt fonálként szállt a csendbe,
S mint
Ezerkarú ruhátlan erdő
A csillagos eget —
Öleltelek.
Aztán szürkét .kevert a fény...
Tested köré
A hajnal szél-kendőt kötött.
És így feküdtél mozdulatlan
Ős törzsek között,
Míg fönn a fákon dúdolt az ősz,
A tollufosztó vén anyóka
A sárga tollakat csak szórta, szórta,
És azóta,
Őszi fák alatt,
Ha zizzenő avarban járok,
Ott jössz velem, s hozol magaddal
Biztatást, kedvet, hitet
— Hozod az örök anyaságot.
SZERETŐK
— Nézd, hogy tépi a szél az ágat!
Eltöri, meglásd!
— Ne aggódj, kedvesem,
Szeretők ölelik így egymást.
ÚTÉPÍTŐ
Az út idő,
És benne percek a kövek.
Az útépítők
Időt építenek.
Útépítő vagyok.
Perceim súlyos gránitkövek.
Amint rakom,
Kezemmel
És egész magammal érzem
Szilárd értelmű
Érdes testüket,
Az előremozgó időbe illenek,
Mint beszédbe illenek a hangok,
Mint anyagba illik az atom,
S mint azok,
Kik azonos utat építenek.
Én részeimmel egészemet adom.
És részévé válok az egésznek.
Az úton jövők
Majd hozzám is elérnek,
S egy percen
Rajtam haladnak
Tovább, így leszek én.
— S dolgozva te is így leszel —
Az örök idő, a halhatatlan
EMBER,
És így vagyok én mint rész —
A VILÁG.