Máté Imre

1936. február 14-én született Érmihályfalván. A középiskoláit Székelyhídon végezte, 1961 óta az érmihályfalvi általános iskola könyvtárosa. Első verse a Fáklya című tartományi lapban jelent meg, majd az Utunk, Korunk, Napsugár is közölte verseit. [Később Nagyváradon telepedett meg, családot alapított. Édesanyja halála után, 1989-ben hirtelen elhunyt. Néhány kötetnyi vers maradt utána.]

TERMÉKENYSÉG

Mosolygó gyermek álma lesz

a vajúdó nő öröme holnap,

s a világnőttető ölelésben

nem múlhat el az alkotás;

mert mesék, versek hangulatában

szüli a jövőt tovább

a földszagú élet.

BÉKÍTŐ

Szelekhez simulnak mind a fák,

fákhoz simulnak a szelek,

a föld az éggel parolázik,

szemem lesi a szemedet.

Ám benned forr az ősi düh,

valami bánt, valami fáj.

A kedved zuhanó madár.

De ne hagyd

lehullni színes madarad!

Feledd a múltat, csúnya volt,

napfényt rabol az éji hold,

hajnalt teremt, ha kél a nap,

telekből lesznek szép nyarak. –

Válaszd a nyarat, van jogod,

fű selymét, s a nyíló virág

kelyhéről szálló illatot.

Bocsáss meg másokban nekem,

békülj ki másokért velem.

Hadd repüljön tovább magasra

örömeidnek madara.

Békülj magaddal, szíveddel, száddal,

békülj a mával,

holnapi vágyak gyermekzajával...

NAGYAPÁM

Nagyapám a földre görnyedt;

szántotta rögös életét,

és vetett is, de aratásra

görcs bénította két kezét.

Vihart sóhajtott kínosan,

köpdöste vadul az eget,

rájött végre, hogy belepusztul

az is, ki istent emleget.

Nem hallgatott papra többé,

elkerülte a templomot,

s bort kért csontos öklét rázva,

mikor már szólni nem tudott.

Kiita magát a világból,

legyen részeg a föld alatt,

ne érezze a végtelen súlyt,

mely hetven évig rátapadt.

Jovián György rajza