Máté Imre
1936. február 14-én született Érmihályfalván. A középiskoláit Székelyhídon végezte, 1961 óta az érmihályfalvi általános iskola könyvtárosa. Első verse a Fáklya című tartományi lapban jelent meg, majd az Utunk, Korunk, Napsugár is közölte verseit. [Később Nagyváradon telepedett meg, családot alapított. Édesanyja halála után, 1989-ben hirtelen elhunyt. Néhány kötetnyi vers maradt utána.]
TERMÉKENYSÉG
Mosolygó gyermek álma lesz
a vajúdó nő öröme holnap,
s a világnőttető ölelésben
nem múlhat el az alkotás;
mert mesék, versek hangulatában
szüli a jövőt tovább
a földszagú élet.
BÉKÍTŐ
Szelekhez simulnak mind a fák,
fákhoz simulnak a szelek,
a föld az éggel parolázik,
szemem lesi a szemedet.
Ám benned forr az ősi düh,
valami bánt, valami fáj.
A kedved zuhanó madár.
De ne hagyd
lehullni színes madarad!
Feledd a múltat, csúnya volt,
napfényt rabol az éji hold,
hajnalt teremt, ha kél a nap,
telekből lesznek szép nyarak. –
Válaszd a nyarat, van jogod,
fű selymét, s a nyíló virág
kelyhéről szálló illatot.
Bocsáss meg másokban nekem,
békülj ki másokért velem.
Hadd repüljön tovább magasra
örömeidnek madara.
Békülj magaddal, szíveddel, száddal,
békülj a mával,
holnapi vágyak gyermekzajával...
NAGYAPÁM
Nagyapám a földre görnyedt;
szántotta rögös életét,
és vetett is, de aratásra
görcs bénította két kezét.
Vihart sóhajtott kínosan,
köpdöste vadul az eget,
rájött végre, hogy belepusztul
az is, ki istent emleget.
Nem hallgatott papra többé,
elkerülte a templomot,
s bort kért csontos öklét rázva,
mikor már szólni nem tudott.
Kiita magát a világból,
legyen részeg a föld alatt,
ne érezze a végtelen súlyt,
mely hetven évig rátapadt.
Jovián György rajza