Cseke Gábor

1941. július 29-én született Kolozsvárt. 1962-ben elvégezte a kolozsvári egyetemen a magyar szakot. Jelenleg az Ifjúmunkás kolozsvári szerkesztője. Első mverseit az Ifjúmunkás közölte 1957-ben.

LEVELEK A BRIGÁDBÓL

Nagyapám emlékére, ki életében

a traktor szónak esküdt ellensége volt

Első levél

Mostanában a földről álmodom,

városi vagány létemre,

paraszti földről.

A traktorista ágyat áhít,

melyben elnyúlhat

naponta többször.

Hol én gazt látok

– az az útja,

hol füzek állnak

– csak szimpla árnyék.

Fejét a vadzsályákba rejti

– a költőnek mind puszta játék.

Nekem – érdekes látvány,

neki – bámész népség a magamfajta.

Ilyenkor felébredek,

szívem zakatol

– ő ül rajta.

Második levél

Kiégett masinák árnyékában ülök,

körül olajos fű,

szennyes, fekete,

mintha odvas fogából nagyot

sercintett volna

a mák éjszaka illó szelleme.

Kútvizet ittam

– hűsölök,

a traktorosok odébb, szalonnáznak.

Gőzölgő hegy fölött a pára

– gomolyognak a hőségben

a vágyak.

Vigyázva ringató álomra várnak,

míg átbiccennek két barázdát,

kátyút, útszéli gödröt,

puha zsombékot, árokalját,

s hátul az eke

harsogva fal,

mosdatlan fülükben bolyong egy ének

– nem túl vidám,

nem is búsongó,

unott,

akár a traktor hangja,

s búg,

mint szobába rekedt dongó.

Harmadik levél

A legénykék, ahogy kinőnek az iskolapadból,

s a lányok csecsét fogdosni kezdik,

rágyújtanak az apjuk előtt,

s egy jó szakmáról álmodoznak.

Az úton port kavar a szomszédék fia,

tülköl, harsogva járja a falut,

villogó fogai közé akácfürtöt csippentett,

hivatalos minden lakodalomba.

Legénykék – újra iskolapadba ülnek,

motorszerelést tanulnak, agrotechnikát,

könnyen pálló ülepük szoktatják a vasnyereghez,

s már nem cicáznak minden lánnyal.

Negyedik levél

„Hallottátok a Józsi esetét? hetedik határban furikázott,

esett, s eső után a gidres út felázott.

Tudj’isten, az éjszaka merre tekerte kormányrúdját, ivott-e,

apám mondja

– szakadékba zuhant, vaslova agyonnyomta.”

Nyolc arcra ont fényt

nyistergő tüzünk

– jajongó kórók égnek –,

egész brigád.

Kezünk, e furcsa jószág,

tétován mozog,

nyújtóznak egyet lustán mind az ujjak,

hej, mennyi jóra képesek,

s néha ostobán

megvadulnak!

Ötödik levél

A traktorista meg a gépe - egy.

Hiába,

összenőttek.

Kínozzák egymást esztendőkön át,

s leszólítják a nőket.

A gép dünnyög,

furcsa parlagi bókokat

- gazdája előbb fűbe fekteti,

majkd megöleli a

lányokat.

Hatodik levél

A traktiorost mindenki szidja

- süket a csend,

makacs a gép

homokfutóján jő az elnök

és káromkodik

legelébb.

Az agronómus se rest, ne félj,

megmon dja a magáét,

ha rád talál,

s a gépállomástól a főnök

hetente többször is

kiszáll.

Gyűléseken elmondják ennek, annak,

ha nem fedik egymást a számok.

Tornyos felhőkre zúdítja hát

borús kedvét,

hogy - az anyátok!...

Hetedik levél

Igaz, az ember még hibázik

eleget,

néha – túl sokat.

Vigyázva kell pofozni mégis

szavainkkal

a sorsokat.

Most itt ülök

– a földet szántják,

gyengülő gyomruk összerázzák,

ám – nemsokára elmegyek.

Nyers beszédünk

szívükbe szúrva

mérges fullánkú fegyverek.

E perceket,

míg látjuk egymást,

felőrli a mohó idő.

Boruló ég feszül föléjük,

s körben

– barázdás tengerek.

Utóirat

Nekem a látvány – érdekes,

neki – bámész népség a magamfajta.

Ilyenkor felébredek,

szívem zakatol

– ő ül rajta.

[A szerző életpályájáról: