Közzététel dátuma: 2017.09.28. 12:47:42
Erzsi nem feküdt le, mikor hazajött, hanem hozzáfogott varrni, mihelyt a gyereket elaltatta. Amint telt az idő, és Dani csak nem jött, sírdogálni kezdett. Sorra elismételte magában minden keserűségét, és szíve szerint kisírta magát. Szinte megkönnyebbült a zokogástól és visszaemlékezett arra a fogadalmára, hogy bármit is mér rá a sors, zúgolódás nélkül fogja elviselni. Még vigasztalást is talált magának a bajban. Istenem, hiszen olyan régóta nem volt már semmi igazi szenvedése, nem lehet büntetlenül maradnia azért, hogy ezeket a békés napokat is olyan bűnös könnyelműséggel engedte elmúlni. Csak most látta, milyen hiábavalóan szalasztotta el azokat a perceket, amelyekben az ura szívéhez közel férkőzhetett volna. Hiszen itt volt előtte az ember, puhán, jó szívvel és erős bizonyságát adta annak, hogy igazán szereti a feleségét. Fél esztendeje sehova sem ment, semmi olyat nem tett, ami ellen valami kifogás lehetett volna. De ő pogány volt hozzá, s nem hajolt, pedig mégiscsak az asszonynak kell a gyöngébbnek, a békülőnek lenni...
Erzsi most, hogy nem volt a szeme előtt az ura, annyi, de annyi mentséget tudott a védelmére, amennyi kifogása volt ellene, mihelyt meglátta.
Amint patakzó könnyeit kissé felszárította, eltette a varrást, amely úgyis hiába hevert az ölében, és erősebb munkát talált, hirtelen elhatározással hozzáfogott kovászolni, reggel kenyeret süt...
Éjfélig eltöltötte az időt, akkor megijedt. Hol maradhat ilyen sokáig az ura.
Újra csak megvigasztalta magát. Olyan régen nem volt kinn az ember a házból, hogy akár a komákhoz ment, akár a tanítóhoz, nem eresztik el.
Majd hazajön reggelre! S hozzáfogott egy kis kalácsnak való tésztát keverni a gyerekeknek. A nagy fatál tele volt híg tésztával. Erzsi meghintette a tetejét liszttel, keresztet vetett rá, aztán megmosta a kezét, lerakta maga elől a kötényt, rendbeszedte magát, a tűzhelyen egy kis tüzet is rakott, mert igen hideg kezdett lenni, pedig meleg kell a tésztának s a gyerekeknek.
Ezt is elvégezte; mikor készen volt, újra felfakadt szemében a könny, s újra átengedte magát a keserűségnek.
Ki tudja, mióta sírt, sírdogált így, mikor csak hallja, hogy nyílik a kiskapu, nemsokára rá az ajtó, s idegen léptek hallatszanak a pitvarban.
Fölegyenesedett ültében. Az első pillanatban zagyva ijedtség ült ki a szemébe, a következőben már tiszta volt előtte, hogy az urával történt valami.
A vér mind átfutott a szívébe.
Amire ma egész este nem gondolt, most egy szemrebbenés idő alatt tiszta bizonysággal rémedt fel.
Az ura összeakadt Gyurival, s baj lett belőle, amiatt a jány miatt.
Még egy átok sem nőhetett ki a nyelvén, mikor nyílt az ajtó és előtte állott maga Gyuri.
Egy percig úgy néztek egymásra. Egyik sem tudott szót szólni. Egymásra néztek, mint kísértetnézők.
Végre Gyuri erőre kapott, s elébe lépett. Ez a mozdulat magához térítette Erzsit.
- Mit akarsz itt? - kiáltott rá a férfira s felállott.
- Mit? Veled akarok hálni!
Erzsi úgy megrémült, majd összeesett.
Gyuri előrelépett egy tapodtányit, de ott megállott, s kidülledő szemekkel nézett az asszonyra.
- Azt hát! - kiáltotta újra - meg akarom már én is próbálni, hogy milyen az urad mestersége!... Hát csak Turi Daninak szabad minden? Hát csak ű gázolhat keresztül mindenkinek az asszonyán? Hadd tanulja meg ű is, mi a!
- Megbolondultál?
- Dehogy bolondultam! Inkább most jött meg az eszem!... Elnyertelek kártyán az uradtól, hát az enyém vagy.
- Hazudsz! - kiáltotta Erzsi.
- Én?
- Te hát! Akkor nem is jönnél a szemem elibe, mint egy bujnyik! Az nem igaz, az én uram nem tett fel engem egy kártyára.
- Hogy ismeri! - mondta Gyuri - hogy ismeri! Jól van, nem tett fel a kártyára. Hanem mikor elnyerte mindenemet, az apjai jussomat, a pénzemet, mikor kódussá tett, akkor megszökött!
- Asse igaz ám!
- Aszontam neki: most megszöksz? Hát megszökött!
- Hazudsz!
- Aszontam neki, tegye fel ami a legkisebb, a legbecstelenebb a házába!... téged!... én meg felteszem neki, ami a legkívánatosabb a bűnös lelkének, - azt a jányt!
Erzsi sápadozva hallgatott.
- Hát osztán, hát osztán!
- Megszökött a bitang! Nincs bank! aszongya, nincs bank!
Erzsi leült és keresztet vetett.
- Mária, szűz anyám!...
- Csak imádkozz, jól imádkozzál! Hun az urad? Ha szeret, itthon a helye! Mi! Hun az urad? Jól megbecsül... No! Minek vagyok én itt? Hogy kerülök én ide? Én vagyok az urad?
Erzsi hallgatott, de szilárd lélekkel, már nem mondhatott neki rosszat ez az ember az uráról. Olyan méltóságos érzéssel volt eltelve, hogy az élet minden megváltását elfeledte azért a szóért, hogy nincs bank.
- De az enyém leszel ma! - folytatta lihegve az ember, s erősen nézte az asszonyt, aki gúnyosan méregette őt.
Hallgattak, gyötrelmes csöndben.
- Hun az urad, jó asszony? - kezdte újra Takács Gyuri, és komiszkodott vele, mintha bosszút akarna állani az uráért, azért a nagy hitért, amit az urára tékozolt, azért a nagy eltaszításért, amiben az ő hosszútűrő szerelmét fogadta. - Mondd meg na, hun a híres! Há, ha tudnád! Megmondanád, ha tudnád! - És cudarkodva nézett a szegény asszonyra.
Erzsi konokul, szilajon nézett maga elé.
- Jó is vóna azt tudni egy asszonynak, egy hűséges asszonynak, hogy hun jár az ura éjfél után két órakor. Úgyi, nem tudod?
- De tudom! - kiáltotta Erzsi.
- No, ki vele, ha tudod! Csak halljuk, hogyha tudod! Mondd ki csak no, ne félj, megmondom, jót gondolsz-e!
- Ott van, ahun te szeretnél lenni, isten gyávája. Azért jössz ide nekem fecsegni, mert tele van a májad irigységgel. Szégyen, hogy egy Takács Gyuri egy olyan lánnyal se bír el. Fí, sírni jössz a kötőm mellé, panaszkodni, hogy az uram, ember létére kedvesebb a jányoknál, mint egy vén legény. No hiszen majd megpirongatom az uramat, hogy máskor a kisöcsém lekváros kenyerét ne vegye el. Szégyelld magad, ilyen maflaszent, jobb lesz, ha mégy az anyádhoz szopni, mit neked jányok után járni! Hát van olyan jány, aki a te szódra füleljen!
Gyuri hunyorítva hallgatta a húga beszédét. Érezte a Takácsfajta éles nyelvét, s szinte tetszett neki. Nem haragudott meg érte, csaknem vidáman felelt rá.
- Elmehetek én már szopni az anyámhoz. Abba igazad van, úgy sincs más nekem a világon. Leszedte előlem Turi Dani a virágot, az én pénzemért vette meg, ne félj! A Takács-vagyonból telik ki neki az a csók, amit most nyal fel... Tudod-e, hogy azt az egész birtokot, amit tőlem elnyert, az apai jussomat, odaprezentelte az én truccomra Kis Borának, a Kis Pál jányának!
- Mit beszélsz? Megőrültél! - sikoltozott fel Erzsi. - A Takács-földeket merted elkártyázni!
- Te is csak most veszed észre, mikor azt hallod, hogy nem a tied, hanem a másé...
- Persze, hogy most! nekem csak van jussom hozzá.
Gyuri elmosolyodva legyintett.
De az asszony könnyel csukló hangon pörölt, zokogott.
- Bitang vagy, kutya vagy, még te mertél rám szemet vetni, te senki, te semmi. Te isten gyávája, te idétlen szülött. Te rontottad meg az életemet, mert te nélküled sose jutott volna az uramnak eszébe, amit ma tett. Ó, te boldogtalan nyomorék, te világ zsiványja, te!...
Gyuri elkomorodott, és bosszús mogorván vetett rá szigorú pillantásokat.
- Elhallgass már, szerencsétlen. Ahelyett hogy a maga bajára gondolna!... Énrám haragudsz?... az uradra, aki most más jány ágyába hever, arra nem?
- Semmi közöd hozzá! A magad dolgával gondolj! Én elvégzem a magamét.
- Na hát én is el a magamét! - kiáltotta Gyuri, hirtelen előre lépett, a gubát ledobta, s körülölelte Erzsit.
- Coki! - kiáltotta fojtva az asszony, s minden erejét összeszedte, hogy kiszabadítsa magát.
- Ezért jöttem - lihegte a férfi, s ölelte az asszonyt, és csókolta az arcát, a vállát, a ruháját, ahol érte.
Olyan hirtelen, olyan váratlan jött ez a rárohanás, hogy Erzsi elvesztette fejét a meglepetéstől. Tehetetlennek érezte magát az erős férfi karja közt, s az agyát elöntötte a vér a birokban.
- Majd megtanítalak én - lihegte Gyuri -, majd segítek én rajtad, ha a te szamár eszed nem engedi, hogy egyszer boldog légy az életben. Te őrült asszony, te marha asszony, az urad esztendőkön keresztül mindennap megcsal, te egyszer se űtet! Csak szenvedsz itt nekem, eszed magad? Hiszen lerothadt már a csontodról a hús, leszopta a bánat, a keserűség! Azt hiszed, nem tudom, mennyit szenvedsz? mennyit sírsz, te boldogtalan, mi lett belőled? Mit csinált veled a gazember? De még ő is megfizet érte, mert nem hal meg szépen, azt az egyet tudom, hogy nem viszi el ezt a kutya életet szárazon! Én ontom ki a bélit, én. De csak érted! Nem ma kellett volna ezt tennem veled, hanem régen, legalább három esztendeje... Minek adta az Úristen, hogy szeresselek, ha nem azért, hogy azt tegyem veled, amit azzal kell tenni, akit szeretünk. Úgy sincs már semmi keresnivalóm ezen a világon, még annyit megteszek, hogy ma téged megszeretlek, holnap meg az uradat agyonverem. Mind a kettőt megadja nekem az én istenem, de csak egymás után. Az enyém leszel, Erzsi, egyszer ebbe az életbe. Csak rugódozz, csak rajta! Tudod, az a természetem, hogy annál tüzesebb vagyok, minél jobban ellenkezik az asszony. Ha nem így vóna, hogy tudtam vón ennyi ideig utánad esenkedni? Mi!
Erzsi borzadva hallgatott, s jeges hullámok szaladgáltak végig, végig a testén. Valami ölő szerszám után keresett gondolatban, de emlékezett rá, hogy minden kést berakott este az asztal fiába. Ha most a kezébe kerül egy, megtenné.
- Haha - sustorogta Gyuri tovább az asszony fülébe -, elébb kellett vóna, mikor még szebb asszony voltál...
- Sssz! - szisszent fel az asszony, beleharapott a férfi arcába, ahol érte, éppen az ajkába, s elharapta a fél alsó ajkát.
Gyuri a fájdalomtól felordított, s vére kiszökött, s teljes erővel ellökte az asszonyt, hogy az hanyatt esett egy széken keresztül..
Velőt rázó gyereksikoltás iszonyata csapott beléjük.
Erzsi felugrott, mint egy anyatigris. A fia állott az ágyon, s az őrület rettegésével, egész testében rázkódva, meredt az anyja gyilkosára.
Gyuri mozdulatot tett, hogy azért is, ha az egész világ összeomlik is, megteszi, amit akar, de Erzsi kapta az asztalról a fateknőt s bevágta a tésztát az arcába.
A tészta beborította az ember arcát, hogy lélegzethez sem tudott jutni, míg le nem vájta magáról. A teknő leesett a földre, az ember némi tétova után halálos elkeseredéssel és gyilkos szégyennel tapogatta, kereste s amint megtalálta, kitámolygott az ajtón.
Erzsi a fiához rohant, de az nem volt eszénél többé. Hanyatt bukott az ágyon, s a teste vitustáncban rángatózott, a szeme felfordult, s nemsokára egy kis hab bugyogott ki szegény eltorzult szájaszélén.
- Mennybéli Úristen! - sikoltott az egekig az anya hangja - fiam! fiam! fiam!