Közzététel dátuma: 2017.09.28. 12:53:21
Mikor benyitott a tanítóhoz, még akkor is reszketett; a szíve szorult, szédülése volt, s titkos lányravágyakozás gerjedezett benne.
A tanító ott volt a gyerekektől lármás első szobában, s kihallatszott a sötét konyhába, amint a gyerekekre kiabált, tréfásan ingerkedve velük; az volt a passziója, hogy folyton egymás ellen uszította őket.
Ahogy Dani benyitotta az ajtót, a nagy sovány ember borzasztóan piszkos, ócska szalonkabátjában meglepő fürgeséggel ugrott fel, s nagy lármával sietett a vendég elé.
- Isten hozott! Isten hozott, kedves bratyesz! - kiáltotta neki; a szakálla vagy inkább borostás álla tele volt dohányporral, ami ráhullott a cigarettából, amelyet éppen most nyálazott össze. Tegeződött az első parasztgazdákkal, mert ez kölcsönös megtiszteltetés volt mindkettőjükre. - Hohó, hát még nem kezdett ki a rozsda! Haha, én már azt hittem, hogy már legalábbis alispán lettél, vagy megyei huszár, hogy így kerülöd a szegény ember házát! Pusztuljatok! - kiáltott a lánykáira, akik ott sereglettek körülöttük, s bámészkodva nézték Danit. Az apjuk szavára meg se mozdultak, de ez nagyot kurjantott:
- Hol a pipaszár! A meggyfa pipaszár!
Nem törődött tovább velük, mintha nem is volnának, s hosszú lábaival átlépte őket, ha beleakadt valamelyikbe.
Dani mindig úgy nézett rá, mikor találkozott vele, mintha azt kérdezné a szemével: Nem vagy bolond, pajtás?
Nem volt bolond a tanító, s nagy hahotái, szórakozott, kapkodó modora, erőltetett közvetlensége mind csak csinált takarói voltak rettenetes életnyomorának.
Előjött a mellékszobából a felesége is.
- Jaj, de odavan, komámasszony! - mondta neki Dani.
A sovány, petyhüdt bőrű asszony úgy járt-kelt, mintha a sírból lépett volna ki, a hangja is olyan gyomorhang volt, mintha mindig éhes volna, s nem bírna beszélni, nagy sötét szemei szórakozottan csapódtak ide-oda. Kissé mosolygott a Dani szavára, aztán a gyerekeinek szólt, hogy menjenek odább a vendég elől, de azok neki éppúgy nem fogadtak szót, mint az apjuknak.
Daninak megesett rajtuk a szíve; körülnézett a lánykák csapatán. Öten voltak; csupa nagyszemű, sápadt és szemtelen kis teremtés, feltűnően hasonlítottak az apjukhoz, egyikük gyönyörű szép volt, ez volt a Dani keresztlánya; ölébe is kapta az ötéves lánykát, ahogy székre ült, s magához ölelte. A lányka hajából, amely a válláig lógott, valami illatos olaj szaga érzett, s Dani érezte, hogy már most is lány ez, vékony testecskéje, sápadt arcocskája s tüzes fekete szemei már most is valami férfiveszejtő titkot őriznek. Szinte beleszédült ebbe az érzésbe, kissé megölelte a gyermeket, aztán átfogta két tenyérrel a bordáin s letette az öléből.
Ekkor jött be a legnagyobb lány, ez már tizennégy-tizenöt éves volt, s amint rögtön kitűnt, rokkant apja-anyja helyett ő tartotta már a kezében a házirend gyeplőjét.
- Mars kifelé! - kiáltott a húgaira. Azok nyelvet nyújtottak rá, de ő egyiket hajánál fogva cibálta meg, másikat hátba csapta, s hamarosan valamennyit kipofozta a szobából, át a benyílóba.
- Hahaha! - kacagott nagyokat a tanító - hej ez a Mariska, jó feleség lesz, megálljatok, ez még megtáncoltatja az urát.
Rágyújtott a vékony cigarettára, s néhány óriás szippantással elszíjta, addig nem is szólott, s újra egészen elfelejtkezett a gyerekeiről. Az asszony ott ült a kemence padkáján, s kétségbeesetten, beteg szomorúsággal nézett rájuk.
Dani, aki már elszokott innen, nem tudta elgondolni, hogy lehet ez a szomorú, ez a nagyon gyászos ház a korhelység vidám tanyája!... Mert hisz itt minden este folyt a dáridó meg a kártya.
A tanító nem szólott, míg a cigarettájával nem végzett; a füstöt folyton az orrán bocsátotta ki. Dani szólalt meg:
- Hogyan vannak, komámasszony?
- Megvagyunk.
Dani bólogatott szórakozottan, mintha igent intett volna egy tucatszor egymás után.
- Hát jobb lesz már az új házban, ugye? Szépen épül az új iskola!
Az asszony kétségbeesetten legyintett.
- Az új ház! - hahotázott fel a tanító. - Annak lűttek. Megvan az első vallási sérelem. Barátom, tudod, hogy kinevezték az elsőtanítót, a főtanítót! Mi?
- Nem tudom.
- Nem? - hunyorított vidám-nevetve a tanító, mint aki jó viccet akar mondani: - éspedig pápistát!
Dani összekapta a szemét, s az arca elvörösödött a dühtől. Úgy állott a dolog, hogy az iskolát államosították, eddig a református felekezet tartotta fenn egy tanítóval, aki százhúsz gyereket tanított. Most átvette az állam, azzal az ígérettel, hogy a két tanító közül az első mindig református lesz, éspedig kántora lesz az egyháznak. Úgy gondolták, hogy a mostani tanítót átveszi az állam, ez természetes volt, s az egész falu örült, hogy a szerencsétlen, sorsüldözött család végre révbe jut. Ámde a kormánynak ősi, nemzedékről nemzedékre szálló politikája, amely a vallási erőszakosságokkal és tapintatlanságokkal századok óta bőven táplálja a jogos érzékenykedések keserűségét, most ismét elkövetett egy durva merényletet.
Dani dühösen hallgatta, majd káromkodott s fenyegetőzött, de a tanító hangosan kacagott, mintha mit se törődne a dologgal, bár a szemében könny csillogott, amely véres eres, véraláfutásos, gyűrött szemealját is elöntötte.
- Megyünk a Dunántúlra. Már be is adtam a pályázatomat.
- Mégy a fenébe - mondta Dani.
- Mit! én? aki megcsináltam nektek az egész dolgot! aki hat esztendeje prédikálom, hogy ne kínlódjatok, adjátok át az államnak az iskolát, akkor legalább én is kapok emberi lakást és kondíciót, én legyek most egy főtanító úrnak a lábakapcája! Egye meg a fene, valahon egy paraszt van a világon, egy se ütteti az magát agyon értem! Megyünk a Dunántúlra, nektek meg lesz két pápista uratok! Slussz!
Fütyülni kezdett, újra cigarettát sodort, s míg el nem szívta, megint nem beszélt. A szobában nyomott hangulat volt, csönd, csak a másik szobából hallatszott a gyerekek pokoli lármája, s mindannyit túlhasította a Mariska sivítása, aki csendet igyekezett csinálni.
Egyszer kinyílt az ajtó, mire még telibben rohant be a lárma, s annak közepette egy parányi, harmadféléves kisfiúcska.
A tanító, ahogy meglátta a kisfiút, nagyot hahotázott s rákiáltott:
- Hó, te kölyök! gyere csak te babszem! Gyere, fiam, egyem meg a lelked!
Felállott, lehajolt érte, felemelte a padlásig. Kabátjának fényes könyöke gyászosan csillogott a füstölgő lámpa világán.
- Hány fiú vagy?
- Hat! - kiáltotta odafenn a mestergerendáról a csöppség; tudniillik ő a hatodik gyerek, a fiú.
- Hány lesz még?
- Hat! - kiáltotta újra a gyerek.
- Akkor jó! - harsogott rekedt, elivott hangján a tanító, s az asztal közepére állította a fiát. Aztán kacagott neki.
- Hat? Mind olyan legyen, mint apátok! Mind hagyja ott a teológiát az utolsó vizsga előtt, házasodjon meg, rúgassa ki magát minden faluból, végig Magyarországon, csináljon hat gyereket, oszt dögöljön meg az árokba!
Dani ránézett a tanítóra, aki úgy hahotázott, ahogy bírt, hogy elfojtsa a zokogását.