Közzététel dátuma: 2017.09.28. 12:48:38
Takács Gyuri a kapuban állott, s lefelé nézett a falun. Ahogy a két ember utolérte, megfordult, s így szólt:
- Látjátok ezt a bitangot? Megyen a jányhoz - kis idő múlva ismételte -, a jányhoz megy!
- Hát te meg eriggy az asszonyhoz! - mondta neki egy kis röhejjel Vincellér.
Gyurit agyba vágta, hogy lassan forró gondolatát ilyen nyilvánosan dobták a szemébe.
- El is megyek! - morogta.
- El hát. Ű a jányhoz megy, te meg eriggy az asszonyhoz.
- Az a! - mondta a másik is. - Úgy dukál.
Takács Gyuri mogorván fordult meg, s elnézett a Dani háza irányába. Egészen elvette a kedvét, s lehűtötte őt ez a megszégyenítő tanácsolgatás. Magától ha rájött volna, ha úgy tör ki belőle az elhatározás, önként, akkor hősiességet érez s tűzzel-vassal meg is teszi. Így pedig csak állott mogorva konoksággal. Vincellér, a fakó hangú paraszt, azt hitte, hogy noszogatnia kell, s egyre ismételte:
- Eriggy az asszonyhoz. Ű el mert menni a jányhoz, te is menj el az asszonyhoz.
A kisebbik paraszt azt hitte, kitalálja a Gyuri habozásának az okát.
- De hátha visszagyün Dani, hogy hát csak odaadja a lánynak az írást, oszt ű visszagyün.
- Ha visszagyünne! - kiáltott Gyuri, s a hangjában benne volt, hogy azt szeretné, állana elébe.
- Gyün fenét - morogta Vincellér -, dehogyis gyün. Tán bolond. Éppen Turi Dani az a bolond, aki szűzen hagyja ott a jányt.
- Lehet a! - mondta a kis paraszt.
A szavuk, ritkán, fojtott hangon elejtegetett szavuk a hideg, fagyos téli éjszakában titkosan, fázósan, kísértetiesen hangzott.
Gyuri lassan megindult. Nem szólt.
A másik kettő vele mozdult.
A hó sercegve csikorgott a lábuk alatt, süvegüket szemükre nyomva, nehéz léptekkel mentek előre. Nem tudták, mi lesz még ma.
- Ami igazság, az az igazság - mondogatta Vincellér -, ha ű a jányhoz megy, te eriggy az asszonyhoz.
- Szakaggyon rá az ég... - morogta Gyuri komor keserűséggel -, meg egy darab isten!
Tovább mentek, de akármilyen csendesen lépkedtek is, nemsokára odaértek a Daniék kapujába. Közel ahhoz megálltak az utca közepén. Elöl állott Gyuri, s rögtön mögötte a két ember.
- Eriggy csak be bátran - mondta Vincellér a maga módján -, te csak eriggy be. Ha ű elment a jányhoz, neked itt a helyed.
- De mit mond a menyecske! - bökte ki a kisebbik paraszt azt a gondolatot, ami mindnyájukat szorította.
- Mit mondana - dünnyögte Vincellér -, nemigen haragusznak az asszonyok azért, ha olyankor megy látogatóba hozzájuk valaki, mikor nincs otthon a gazda... Osztán, ha valamit mond, meg kell neki felelni. Azér van az embernek nyelve, hogy asszonynak meg tudjon felelni. Osztán, ha a se elég, nem sokat kell teketóriázni, hanem...
Gyuri habozó lépést tett, menjen-e vagy se. Visszanézett az úton, mintha azon töprenkedne, eljön-e Dani?
- Nem jön az el onnan reggelig - mondta a kis paraszt -, a nem jön el, nem kell attól félni!
Gyurit vágta a szó. Nem félt, vágyott, kegyetlenül vágyott a veszedelemre, csak úgy feszítette a vágy.
Hirtelen megmozdult, s egyetlen szó nélkül otthagyta a két embert, bement a kiskapun. A parasztok a helyükön maradtak s utánanéztek.
- Bemegy! - mondta a kis paraszt. A másik csak rábólintott fejjel.
- Hej, hogy fog onnan repülni kifelé... - kuncogta a kis ember.
Vártak, nem volt semmi nesz. A feszült várakozásban roppant hosszúnak tetszett minden pillanat.
- Má nem lesz baj!
- Minek lenne? - mondta vállat vonva a másik - nem kell űket félteni, jól ismerik űk egymást. Már legénykorában is nagyon körülte volt ez a Gyuri annak a jánynak. Ki tudja, mi alszik a hamu alatt!
Pár percig vártak, hideg volt, dermesztő; s megnyugodva elmentek.